Edzésleírás
30. Wizzair Félmaraton
Ahogy héten emlíetettem Toncsinak, van A, B, C, D, és akár E terv is. Pont egy hete kijött rajtam, valami, amit korábban benyakaltam. Ezért a vasárnap kiesett. És a hétfő is. De legalább jobban lettem. Ezért kedden jöhetett a következő edzés. Szerdára, azonban a torkomat éreztem. Ez két napig volt jelen. Majd jött az orrfújás.
Mivel úgy éreztem végig bírom futni, és a taknyon kívül jól vagyok, ezért az E terv elmaradt. :)
Azt gondoltam, hogy majd olyan 4:30-ba igyekszem végig tolni, végülis azha megy akkor nagyon jó vagyok. Szirmai Zoli is mondta, hogy megpróbálja az 1:30-at, vagy fut egy 4:30at. Hát a rajtnál nem tudom, hogy de leelőzött. Majd az Andrássyn szépen lassan visszaelőztem. Végül a Lánchíd után hallottam, hogy mögöttem beszél valakivel. A frissítőnél, viszont elém kerültek. Ekkor kiderült, hogy csapattársammal, (iron)Csillával beszélgetett. "Jó ez a tempó?".
Ezt követően ránéztem az órámra, éppen 4:13-at mutatott. :O Mi a ... !?! Wazze ezért nem távolódnak az iramfutók. :) A Szabadság hídnál kicsit megléptek, hiába emelkedik. Ezek után akár hányszor néztem rá - a hídon haladás kivételével - az órára, mindig 4:1x-et mutatott.
Meglepően jól ment. Aztán persze kicsit lassultam, amikor a Halász utcai emelkedő kezdetéhez érkeztem. De érdekes módon még ekkor is egész jól bírtam. Bár azért az megfogalmazodott bennem, meddig bírom? A maratonon ez meddig menne? A pesti rakparton - Szabó Gyuszi tanácsát fogadtam meg. Felfutottam valakire, ott kilógattam a nyelvem, majd mikor visszacsúszott, akkor ráfutottam a következőre. :)
Felmásztam a rakpartra és éreztem, hogy jó lenne ha vége lenne. 16 és félnél pedig éreztem, ha ezt tovább így tolom, akkor nem vagyok benne biztos, hogy saját lábamon hagyom el a célt. (Toncsó szavával élve). Itt engedtem el a futást. Órát nyomtam. (Bár gyakran a Dunában futottam, 4:24 lett az átlagom eddig). Épp, amikor Dilisuni éppen fotózott.
Visszavettem. Bár mondta Gábor ez a legnagyobb hiba. Egyetértek, így keményen szenvedtem, de inkább most. Szóval innentől egy másik verseny jött. 4:47-es lett a maradék táv tempója. Ez pedig laza futásnak remek.Az utolsó egyenest próbáltam még megnyomni, de nem esett jól. Majd jött Gyurka szurkolt is, de képtelen voltam ... fejben a gyorsításra. Majd jött D.Attila (ironman) - tegnap többek között vele jógáztam - és szépen megelőzött. egyből jött egy kép egy "közös" befutó kép. Oktatónk biztos örülne Neki. Hirtelen volt erő, olyannyira, hogy még lassítanom is kellett. :) Milyen érdekes, mire is vagyunk képesek valójában?
Bejöttem a célba. Félig mosolygosan félig inkább ez menjen a kondérba. De, ha ilyen állapotban 16-17 ig ilyen jól bírtam, akkor ez remek hír. Most már csak a tempó gyakorlása a cél az elkövetkezendő hetekben, aztán meglátjuk, működik-e.
azt mondják, minden jó, ha a vége jó! Meglátju, hogy a maraton jó lesz e.
Bár jó lenne úszni, azt hiszem, holnap reggel a meleg takaró alatt maradok. :) ÉS a délutánnak sem adok nagyobb feladatot.
Végül köszönöm, mindenkinek aki szurkolt, és azoknak is akiknek én szurkolhattam (Élményfutár szurkolók) :)
Köszönöm az egészséget, mely nap mint nap jelen van az életemben!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 21.1 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Pityipintyo 3309 napja
Zozo most már a maraton a cél fejbe csak ez legyen és jöjjön ki az a gepárd.