Sport

(verseny)

Edzés ideje

00:00:00

Távolság

0.1 km

Tempó

00:00 p/km (0.00 km/h)

Edzésleírás

UB 2015 január

Gáborral a kezdeti napsütésben lazán ücsürgünk a Sztárbákszban, majd pattan az ötlet: fussunk mégis az UB, hagyja a francba az ő parti10főscsapat gondolatát. Keményen felvetem az 5 fős csapat gondolatát, hisz majd fél év mire nem elég? :) Erre ő: legyen benne kihívás: 3 fő. Itt volt a törpölés, ki legyen a 3. fő? gergőke apasági szabin és a tavalyi, ill. tavalyelőtti csapatból már mindenki volt valahol. Anna! Ezaz! Gábor nem szarozik, ott helyben írt neki, ő meg vissza: oké, de Mayával jön. Szuper, akkor végül 4 fős legyen a csapat. Be is neveztünk, minden előzetes kalkuláció (220/4) nélkül. :) Édes négyes. megittuk a kávét, és minden tök jó volt. Nagyban újságoltam este Ákosnak, hogy bibibííí, mi 4 fősben indulunk! Ő pedig nem rejtette el gondolatát: höhöhö (kétkedve, bizonytalan hangon) ezt ti átgondoltátok? Hát, jó a jó büdös életbe ne gondoltuk volna át. 3 csaj +1 fiú, álommeló!

 

UB 2015 március

Anna csinál közös levelezést, felvetődik a közös edzések gondolata, én megijedek és írok Gabcsinak: tuti, hogy ezt mi átgondoltuk? Ő higgadtan közli: persze, csak futni kell, kb. ennyi. Ja, tényleg! Csak se ő, se én nem műveltük ezt, és ennyit egy ideje... És már csak 2 hónap volt vissza. Engem egy betegség hátráltatott, munkaváltás, minden, amire azt lehetett fogni, hogy fáradt vagyok és nincs kedvem. 

 

UB 2015 április

Itt már nagyon be voltam ijedve. Felvetődött a szakaszbeosztás, na ettől még jobban. gondoltam szolidan megetetem őket, majd kiejtem a számon: énüüüizénemfogoktudniennyit futni. A lányok ezt szerintem itt még viccnek vették, felosztottuk azt a 220 km-t, mit nekünk (főleg Gábornak 65 km :) )

Itt már bedobtam a "kéne helyettem 1 ember" szöveget, de mind mondtam, kevésbé lehettem hihető a "nem tudok futni"-val, mert nem ugrottunk rá a témára.

 

UB 2015 Robcsi Szülinap

Mire vannak a barátok, ha nem arra, hogy kihúzzanak a kátyúból. Igazából ezt tőlünk ajándékba kapta Robcsi, hipp-hipp hurá, még vállalta is. Kövek fele ekkor leesett a vállamról. Lesz, aki fut részben/egészben helyettem...

 

UB május, az igazi káosz

Állapotom miatt az egész UB, sőt Ákos saját csapatos UB-ja is kérdőjelessé vált, bennem nőtt az amúgy is nagy feszültség, és csak közeledett és közeledett, mentek az exelek, mit-mit kel venni, hogy megyünk le-fel, én meg sírtam, mert futni nem tudtam, sőt az UB-ra gondolni sem. Az utolsó hét utolsó napjaira hagytuk a végső döfést: kell nekem Ákos az UB-ra, mert nélküle 0 leszek, ezt nem részletezném, a betegség beszippantott, és egyben megadta a lemondhatatlanságot is: ott KELL lennem. A csapatom miatt, akik egyben a legnagyobb támaszukról biztosítottak végig a hónapok során, és leginkább magamért, hogy ennek a beteges útnak a végére, de mindenesetre ne visszafelé irányba álljak...

 

UB péntek

A csapat 4 fős része lement napközben, mi Ákossal az ő "régi" csapatát szállítva délután. Köszönöm nekik, hogy ennyire rugalmasak voltak, nem akartak kidobni a kocsiból, egy kérdésük sem volt... Tegyük hozzé, találtunk nekik is embert, Szaszát, aki talán jobban 9rült a kialakult helyteznek még nálam is, pedig nekem volt bőven. :) MEntünk, izgultam, agyaltam, terveztem A, B, C terveket, futok -e egyáltalán, mennyire rémiszt rám a betegség, mikor fogok fizikailag és mentálisan egyszerűen összecsuklani a helyzettől. És egyben vágytam rá. Az UB mindig a sírás éjaszakája, számomra a lecsupaszodott önmagam megismerése, és a felhőtlen öröm (célbaérés) kettőssége. Tésztaparti, sok ismerős, negyedszer ez kevés új élményt ad... Ettünk, ittunk a parton, dumáltunk a nyaralóban, majd Siófokra mentünk Ákossal aludni.

UB indul

Szombat reggel fostam mentálisan és fizikailag egyaránt, féltem, izgultam.

A rajtban álláskor 200as pulzus, 300as vérnyomás kerülgetett, de éreztem, ezt meg kell csinálnom egészen egyszerűen, ha itt kell zuhanni, akkor zuhanni fogok, ha örülni, akkor örülni. A rajt mámoros 10 mp-et adott, 

UB első szakasz

Biztos, ami biztos, szüleimnek szóltam, hogy Apu ne öblögessen sörrel a nagy melegben, hátha a Dörgicsei oldalon megborulok és értem kéne száguldania Fonyódról. Mert az olyan egyszerű lenne. Meg nyilván rövid idő. :-)

UB szakaszok-szokok-szo..

pont mint a pálya, és a meleg, hullámoztam, hol önfeledten vigyorogtam, és az UB feeling kapott el, hol egyedül éreztem magam a világba, és az sem votl elég számomra, hogy minden ott van velem: Ákos, Gabcsi, és a többi csipet-csapat tag, plusz Anyukámék a telefonra feszülve...

Volt, hogy egy kis faluban lévő váltópontnál (Gabcsi-Robi fut-bicajozott, vagy fordítva) előbb a buszmegállóban sírtam, majd lefeküdtem a fűbe, hideg vizet locsoltam magamra. Aztán váltottunk, és mentünk tovább. De még olyan messze volt... 

Kezdeti napszúrást próbáltam mindig orvosolni légkondival és vizezéssel, de az ájulás gondolata mindig gyötört, meg a "innen hogy mentenek meg" gondola... Amikor Ákosnak kellett futni a Gabcsi/Maya páros helyett épp rohadtul bajom volt a világgal, elszakadtam a valóságtól és minden borzalom uralkodott rajtam. Aztán a váltópontnál szinte szó szerint kirántgattam Danit az egyik buszból, mert megtudtam, hogy ott van. aztán félrehívtam, megöleltem, aztán zokogtam. Sokat. Szüntelenül. Ő meg csak annyit mondott: ennél te sokkal erősebb vagy. Abban a percben csak a sírás esett jól, aztán megköszöntem a lehetőséget majd elballagtam az autóhoz, és mentünk tovább. 

UB Keszthely és az este

Eddig minden évben még Keszthelyen a parton világos volt, éppencsak ment le a nap, jó hangulat volt. Na most azt a szakaszt már sötétben, illetve kocsiban teljesen átutaztuk. Mekiben vettünk némi élelmet, és elért az iszonyatos fáradtság, remegés és ismételt rosszullét. Jött a tehetetlenség gondolata, érzete, Ákosnak kell futnia, én nem szabadulok innen, merre van Fonyód.

A döntés, és ami mögötte van...

Tekintve, hogy zokogtam -ismét- és nem győztem volna még 6 órát autókázni... szóval döntést kellett hozni: nemsokára elérjük a szüleimet Fonyódnél. Ott én kiszállok, alszok, és reggel átvisznek Apuék Világosra a szállásra.

Nehéz volt, de amint kimondtam, könnyebb lett...

Bár a vizualizált célbaérést, és örömből való sírást ezzel elengedtem, mégis valami felszabadult bennem: nem lehet mindig jó döntést hozni.

Másnaposság

Az alvás nem sok volt -péntek után így már komoly mínuszban voltam-, de szüleimmel nyugodt volt... reggel is az ébredés, de a fáradtság húzott nagyon-nagyon.11 körül értünk Aligára, kis álmos mókuslakra, ahol mindenki édesen aludt. Nem volt hiányérzetem, nem volt semmi, amit sajnáltam volna. Rájuk mindennél jobban büszke voltam, és talán magamra. Magamra azért, hogy elmentem, bátor voltam, és minden rossz érzésemet legyúzve a magam módján végre is hajtottam.

 

Alig várom, hogy újra menjünk!

 

Az UB mindig arról fog szólni, hogy kinek mi és hogy fáj, akár mentálisan, akár fizikálisan... Nekem ez egy cipelt súly volt, amiből tudtam elengedni, tudtam alkalmazkodni és legyúzni belőle sok-sok részt...

 

Hoztam is belőle haza, de a stabil és mindenek előtt magam megtalálása érdekében ez kihagyhatatlan volt.

 

Így lett hát ez életem legnehezebb Ultrabalatonja. Futás nélkül.