Edzésleírás
2 km úszás először bója+gumi, majd a másodiknál csak bója. Átmozgató vegyes, utána 8x50 tüdő, oda víz alatti mell, vissza levegő nélküli gyors. levezetés.
Fáradtan keltem, sőt mitöbb az úszás is nehezen indult, annak ellenére, hogy a szinkron úszó lányok a medencében voltak. :) Próbáltam lazán úszni, az első kétszáz ennek megfelelően, már 4 percen belüli lett, 400-nál sem változott, a tempó. Nagyon meglepődtem, viszont a kcs-k alul súrolták a 40-et. Aztán gumi le és úgy vágtam Neki úszni. uuuuhhh. Hát csak úgy csúsztam a vízen. Nagyon ment abszolút nem fáradtam, itt is néztem a 200-as időket, 800-nál már éreztem, hogy végre 18 percen belüli is lehet az úszás. (legutóbb még bója+TEA-val úsztam 18:0x-et nem lazán). Emiatt a végén kicsit lassítottam is, nehogy ez az érzés megdobjon és kiadjak magamból mindent.
Lényegében lazán ment.
Itt mindenképpen szerettem volna átmozgatni magamat. Majd jöhetett a tüdőtágítás. A víz alatti mellek egyre jobbak lettek, a végén már csak egy darab "szűrő" maradt hátra. A gyorsak viszont gyatrák. Még az egyiknél a másik sávból pont elém is ugrottak. :(
Ilyen héttel a nyakamba, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog esni. :) Remélem az esti is jó lesz.
Köszönöm az egészséget, mely az életem ajándéka!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:08:34 | 0.4 | 21:25 | 2.80 | 0 | 0 | 0 | |
00:18:42 | 1 | 18:42 | 3.21 | 0 | 0 | 0 | |
00:17:58 | 1 | 17:58 | 3.34 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:44 | 0.2 | 23:40 | 2.54 | 0 | 0 | 0 | |
00:07:47 | 0.4 | 19:28 | 3.08 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:39 | 0.2 | 23:15 | 2.58 | 0 | 0 | 0 |