Edzésleírás
Indulás után az első lámpánál felvettem még a karmelegítőt, melyet még Pomázon lekaptam magamról.
Bp, - Nánási út - Bkalász - Pomáz - Pilisszentkereszt - Csobánka - Pomáz - Bkalász - haza.
Egész jól ment bár el kellett tellnie egy pár percecskének, míg a combok hozzászoktak, pedig az elején csak pörgettem. Igazából úgy gondoltam, hogy csinálok két Csobánkakört, de nagyon sokan közlekedtek arra fele. Így a BkalászHév - Megyeri híd távot akartam pluszba rátenni, de ezt egy hülye autós miatt nem mentem vissza.
Történt, hogy gondoltam elmegyek a Metro körforgalomig, majd vissza a Hídhoz és úgy vissza a "megállóhoz". De a körforgalomig nem volt gond, senki nincs benne, így be lehet menni a Kresz szerint. Szépen gurulok, látom hogy valaki jön ki a Metrótól. Szépen gurulok még mindig, elhagyom a Metróhoz vezető kijáratot. Szeretnék húzodni jobbra és azt látom, hogy ez a csökött agyú sofőr, már ott van mellettem. Persze nyomta utána a satut egyből. Igazából helyem se lett volna jelezni, hogy most itt kiszállnéka körből. Elhagytam a kijáratot, hallgatoztam, mond-e valamit, mert ha igen tartok neki egy előadást a Kreszről. De úgy érzem Ő is rájött, hogy mekkora hülye is. :)
Ezt követően rájöttem, hogy kiengedték az összes idiótát, így inkább amellett tettem le a voksom, hogy a kevesebb forgalmú úton megyek vissza.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:14:57 | 73.73 | 02:39 | 22.69 | 320 | 0 | 0 | 0 | 0 |