Edzésleírás
- 5 2 8 -
Ettől féltem a legjobban, ugyanis egy jó órával korábban örültem, hogy tudok egyáltalán sétálni, mert tegnap futottam egy 40-est.
Már a depóból rendesen jöttem ki, aztán elkezdtem tolni. Nem nagyon érdekelt, hogy mennyire megy, mennyire bírja a combom, ezt most félre kell tenni. (A bringának egy előnye volt, elhittem, hogy tényleg megcsináltam annyiidő alatt és óriásira nött az egom. Szóval versenyezni kellett!)Igazából a fordítóig egész jól ment szembe jöttek a futók és a versenyzők, miközben előzgettem a többieket. Fordulás egy jó nagy levegő és folytattam az utamat. Nem kicsit kapkodtam a levegő után. Vissza felé is sikerült előznöm. A végefelé már nagyon nehéz volt, de ott volt a cél és tudtam mindjárt ott vagyok. Be az ugrómedencéhez, ott egy bal, egy jobb, még egy jobb, két bal egy sikítás a Hajós Alfréd uszóda dolgozóitól és irány a cél.
(bár 4 percen belül szerettem volna lenni, az UB miatt nem mertem remélni, hogy egyáltalán sikerül ilyet futnom).
Szóval - M E G C S I N Á L T A M .
Vagy mondjam azt, hogy elkezdtem az összidő annyira nem izgat, sem az hogy hanyadik lettem. Nekem ez kicsit olyan mintha úszással és bringával bemelegítek a futásra. Ez pedig - úgy gondolom - jól sikerült!
Jöhet a következő! :)
Köszönöm a családnak, hogy ott voltak, köszönöm a szurkolóknak külön Gyulának és Józsinak, akik látják is ezen az oldalon.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:12:28 | 3 | 04:09 | 14.44 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Már megbocsáss,de bagoly mondja verébnek a pihenést....te örökmozgó mosolygós:)))
hatalmas gratuláció!!! :)
Szép volt!
Gratulálok! Szépen versenyeztél!
Ez nem normális dolog. Ilyen tempót nem lehet futni egy UB után...
Kemény vagy! Tegnap harmat gyenge voltam. Későn is keltem. Lemerültek az akkuk. :-)
GRAT!!!!!
Gratulálok Zozó!
LTimi 4139 napja
Nagyon jó vagy!!! Pár órával az UB után triatlon verseny!? Tudsz élni! :)