Edzésleírás
A tegnapi táv lefutása más tempóval. Elindultam a sziget felé, de úgy gondoltam, van idő bőven, hogy a Rómain fussak így a lehajtónál továbbhaladtam. A Népfürdő utcáig előkészítettem a lábaimat a futásra, mely vagy még 3 kilin keresztül melegedett. Utána tudtam csak 5 perc körüli ezreket tolni. Viszont nem volt könnyű, gondolom a meleg is rárakott egyet.
A népsziget után a hídon elkaptam egy fincsi fotózást. :P Írány a Római, ahol megláttam a 3-as motivációmat. :) Itt már jobban ment a 4:54. Bár még melegebb volt. Kemény voltam és nem vetköztem neki. Elfutottam 12. km-ig. Ez pont a gáti végéig tartott, ott fodultam kortyoltam egyet, majd elkezdtem az újabb motiváció fogásra.
Pünki lejtő után szinte egyből előztem. Aztán láttam egy piros pólós srácot, ő a következő, de jó tempóban ment azt láttam. Nehezen fogtam be, de azért lassan elmentem mellette, aztán megráztam a kezeimet (amikor lazítok, hogy mutassam neki, hogy ez nekem laza). Erre megszólal, szevasz Zozó. :o Bubu volt. Vele futottam el az Északi hídig, ekkor kicsit visszább esett a tempó. Kicsit zavart, viszont nem egyedül futottam.
A híd után újra sebesség váltás, az Auchanig bírtam. Utána megmutattam az emberiségnek, hogyan kell egészségesen élni, és szépen barnulni egyszerre. :D
Az Árpád híd után kívételesen jobbra fordultam. Le az aluljáróba, majd felkocogtam. Ekkor láttam, hogy pont zöldre váltott a lámpa... Ezt el kellene érni, így mire egyenesbe kerültem eldöntöttem elérem.
Újabb sebesség váltás. Órára néztem 3:59-es aktuális tempó. Hoppá. Vajon meddig bírom? Átmentem a zöldön, közben a buszmegállóban mindenki jól megnézett. Kicsit visszábbvettem. de újra felötlött bennem a kérdés. Gyors elhatározás, nézzük meg. A végét megtempóztam, pedig annyira nem is haltam bele.
Remek kis edzés lett ebből!
Köszönöm szépen az egészségemet!
ui: ma már kétszer is beleültem a hideg vízbe... :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:17:38 | 2.5 | 07:03 | 8.51 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
01:37:31 | 19.1 | 05:06 | 11.75 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:56 | 0.82 | 03:35 | 16.77 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Mennyi esemeny egy edzesen!!! :o)
Mi a fene! Fiúkat kapsz el motivációnak? Amúgy a futás az tetszik! :-))))
Szép dinamikus edzés, fordulatos edzésleírás...... Gratulálok és egészségedre !!!
Szép hoszú! A tegnapi Balboa után meg pláne..... (Nem igazán megyek országútival a bringaúton, talán egy rövid szakaszon a Megyeri híd után). Miért? Jönnél Te is legközelebb? :-)
Nem szarozol.:) Egs!
dilisuni 4171 napja
kemény vagy és egy író veszett el benned ;) mennyi motiváció egy edzésen... még hogy néha nem találunk motivációt az edzésre... csak olvasni kell az edzésnaplódat és máris jönnek az ötletek... ezt a kézkirázós, "nekem laza volt" dolgot még nem próbáltam ;))