Edzésleírás
XXIV. 5vös 5km
A rajt késett vagy 10 percet. Szóval kocogtam eleget, ezzel azt értem el, hogy jól bemelegedtem. Viszont cserébe a második sorból indultam.
Gyorsan bekezdtem, pedig próbáltam visszafogni magamat. Az első km táblánál 3:35-öt mutatott az órám. Gyorsan vegyünk vissza, attól függetlenül hogy még bírom. Viszont az órám nem csippant.
A második tábla meglepő módon jó helyen volt. :) Még jelentem ekkor is jól voltam, de azért egy kis víz jól jött volna a szájüregembe...
A következő cél a 3-as tábla volt. Ez már annyira nem volt szép. Persze megint korábban volt, mint az óra csippanása. Itt már eszembe jutott mi lenne, ha megnyomnám a STOP gombot, vennék egy két friss levegőt, majd újra START gomb és folytatni a futást. De gyorsan elhesegettem a gondolatot. (11:22-nél voltam, amikor elmentem a tábla mellett). Ennyire jó lennék?
A 4-es mint következő cél. Ekkor vettem erőt magamon és elkezdtem befogni az embereket, előbb két srácot, majd nehezen elmentem Julcsi mellett. Felmutattam neki egy 1-est vagyis Hajrá. Választ nem vártam volna rá :P nem véletlenül nem szóban mondtam. :)
Ekkor azért már kezdtek előzgetni. (15:XX - 16 percen belül jócskán)
Ez nem tett jót. Mert kicsit visszavettem. Például a fordítónál. Viszont jó érzés töltött el, hogy mindjárt itt a vége. Sajnos a pálya hossza rövidebb volt, mint tavaly. De kimerem jelenteni, behoztam volna akkor is 20 alá.
Nehéz mit írni, mert PB - de 4,81km. (összehasonlítottam a tavalyival és látható, hogy mi hiányzott).
Elégedett is vagyok, meg nem is emiatt. (a nem azért mert picit tudatosan visszavettem).
Egy a lényeg jól vagyok!
ui.: jó volt látni azért ismerős (úszós) embereket látni.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:00:00 | 5 | 00:00 | 0.00 | 0 | 0 | 0 | 0 |
gratulálok így ismeretlenként is! egy kérdést feltennék: "de 4,81km. (összehasonlítottam a tavalyival és látható, hogy mi hiányzott" - mi hiányzott? meg pl. a 4km utáni fordító ezek szerint mégnem ott volt, ahol előzetesen ki volt jelölve térképen?
Nagyon bitang,gratulálok!!
Gratulálok Zozo! A táv valóban picit röidebb lett, nem hiába pályacsúcs is született, de ez még nem ront az összképen, és valóban 20 alatt behúztad volna az egész 5 kilót is! :)
imponáló ez a 3-al kezdődő kilis tempó :-) szép volt!
Gratulálok, gyönyörű tempó!!!
Jól vagy és Jó vagy! Gratulálok!
Brutálisan jót mentél, gratulálok!
szaboaron86 4163 napja
Gratulálok, nagyon szép!