Edzésleírás
Cseh Tamás Emléktúra - Z3-P4 karikával kiegészítve
Úgy terveztük, hogy a túra 14 kilijét kiterjesztjük egy S-P+-P4 körrel, meglátogatandó a Tölgyikreket (meg, hogy legyen némi edésszakmai értéke is a napnak :-)).
Egy fél órával hamarabb voltunk a rajtnál Csabával, mert a beígért hidegnek és jégnek nyoma sem volt. Nevezés után felhívtam Zolit, de mivel nem vette fel, így egy "Elindultunk" SMS után tényleg. A pomázi szakasz eleje nekem nem esett jól az aszfalton a szögesben, de aztán jég helyett hamarosan hókárásra váltottunk és mindjárt bátrabban haladhattunk. Pomáz határában Csaba is felcsatolta szögeit, aztán dinamikus gyaloglással neki a hegynek. A Janda Vilmos kulcsoház EP-je 1.5 kilivel lejjebb költözött, hogy egy elágazást nehogy benézzünk. A várt jég helyett 10-15 centis félig letaposott hó, vagy keskeny nyomvájú jutott. A hóborította meseország elvarázsolt minket. A S+ felső szakaszán már jól futható volt az út 1:12 alatt Lajosforrásnál is voltunk. A pecsételés után a tervezett Z3-ön indultunk felfelé, de Derszu Uzalaának való hótúra volt inkább 20-30 cm-es szint szűz-hóban, mint futás. Kedvenc kilátóhelyemhez érve sajnos csak a köd fogadott minket, de a faágakra fagyott jégdíszek látványa azért kárpótolt minket. Több-kevesebb sikerrel követtük a Z3-et a Bölcső-hegyre, majd a lejtőn méretes szökellésekkel futottunk a szűz hóban. A ligetes résznél elbotlottam, de sikerült kigurulni a fehér "tornaszőnyegen". A P+ elágazásához érve mégsem tölgyikrek felé vettük az irányt, mert a viszonylag magas hó nem sok futási lehetőséget ígért. A P+-P4 már letakarított/letaposott enyhén lejtős dózerútján hamar visszaértünk Lajosforrásra (extra köridő 0:45). A P4-K+ már nóta és kacagás volt letaposottságával és folyamatos lejtésével. A 3.EP-nél már nem mentünk le a János-forráshoz, inkább haladtunk tovább. Visszafelé már Pomázon futottunk túl egy elágazáson a templom környékén, de vvel inkább kicsit hosszabb lett a táv, mint rövidebb. Végül a már ismert útvonalon jutottunk a Művelődési Házhoz.
Kellems étvágycsináló, szép téli túra volt a latyakos, szürke városi hét után
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:36:41 | 16.5 | 09:30 | 6.32 | 500 | 0 | 0 | 0 |