Edzésleírás
Alapozás 33. napja. Hosszú futás, az élményfutárokkal.
Nagyon kevesen jöttek az ÉF közül. Így a lányok előbb elindultak, Ők úgyis körönként fogyatkoztak. Ma Edi volt a jani a 3 körével.
A skacok előtt elindultam, mert nagyon nem éreztem az erőt. Amikor kocogásnál felmegy a pulzusom 150-re, akkor arra túl sokat nem jósolok. Az első körben végig kézifékkel haladtam. Ahogy haladtam előre próbáltam a légzésre figyelni, elfelejteni, ami az elmúlt napokban történt, és csak a jelenre figyelni, ahogy megérkeztek a Márton Team, Toncsi, és a többi futó. A második kör közepén kezdett feltűnni, hogy nem 6 percesben zötyködölöm. Úgy látszik, csak el kellett eresztenem a múltat.
Fura bár egyedül futottam, mégsem éreztem, hogy annyira egyedül lennék!
A 4. kör végén elkezdtem érezni a vádlimat, ekkor arra gondoltam, hogy maradok még egy körre, az múlthéten már bejött, de eszembe jutott, hogy az órám 60%kos volt, 30nál többet nem biztos, hogy bír, és azért is imádkoztam, hogy bírja ki hazáig. Emiatt az 5 kör második felében elbúcsúztam a Mártonosoktól, majd a Szigettől is.
Ez is megtörtént! Hálásan köszönöm, az egészségemet!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:14:25 | 1.96 | 07:21 | 8.16 | 0 | 0 | 155 | 139 | |
00:30:06 | 5 | 06:01 | 9.97 | 0 | 0 | 154 | 145 | |
00:28:38 | 5 | 05:44 | 10.48 | 0 | 0 | 152 | 146 | |
00:27:24 | 5 | 05:29 | 10.95 | 0 | 0 | 157 | 149 | |
00:27:11 | 5 | 05:26 | 11.04 | 0 | 0 | 155 | 151 | |
00:27:35 | 5 | 05:31 | 10.88 | 0 | 0 | 156 | 152 | |
00:20:29 | 3.38 | 06:04 | 9.90 | 0 | 0 | 156 | 148 |
Az alapozás 33. napján : ez egy korrekt edzés lett. Egészségedre !!!
szép volt! EGS!
azért vigyázz a testzsír százalékodra!!!! :)))))))
Jó kis edzés lehetett! Ügyesek voltatok! Egs!:)
Jól nyomtad Zozóbácsi... egészségedre!!! Egyébként nem mindig hallgatsz zenét? (múltkor szóltam hozzád, de nem hallottad, mert füledben volt, ma meg úgy tűnt, hogy nem hallgatsz semmit).
Én néha azért száműzöm az órát, mert ha állandóan azt figyelem, túlságosan befolyásol. De a vége jó lett! Örülök, hogy te nem köröztél le. :-)
Fasza futás. Sajnos nekem az ÉF hosszú későn van, pedig szívesen mennék. Egs!
galagyuri 4278 napja
A végére jól sikerült ez a lényeg! Milyen múlt bánt Téged!?