Edzésleírás
Sextenből indult ez a csodálatos verseny. A tavalyi hőségnél kb. 4 fokkal hűvösebb időben indult útjára a több, mint 1000 embert számláló mezőny. Sexten városában tettünk egy tisztetelkört, majd elindultunk a völgy felé - Talschlußhütte - Fischleinbodenhütte -, majd az erdei enyhén emelkedő ösvényen trappoltunk el a sziklákig felszökkenő keskeny, igen meredek ösvényig. Innen aztán elindult az igazi fölfelé. A Zsigmondy Hütte-ig caplattunk fölfelé vagy 850 szintet, miközben elértünk a sziklás hegyi ösvényig, a Dolomitok magasabb csúcsainak, kopár sziklafalainak világába. A nap erősen tűzött, szomjúságunk is a tetőfokára hágott, így igazi oázis volt a Zsigmondy Hütte előtt felállított frissítőállomás. Számolatlanul ittam a pohár vizeket, majd egy kis banán és irány tovább a következő Hütte-ig. A Bülellejoch Hütte volt a következő állomás, itt újból nagyon jól esett a víz a sziklába vájt hegyi ösvényen való kaptatás után. A Bülellejoch után egy kis szintút, majd 200 méter szint lefelé a murvás, morénás, rettenet meredek lejtőn. A lejtő végétől aztán ismét kaptatás a hegyoldalban fölfelé, miközben 2 csodaszép kék vízű tengerszem mellett vitt el az út. Itt újból erőre kap az ember, hiszen ez már a hajrá! Hallani a Dreizinnen Hütte céljából a hangosbemondó szavát, ahogy sorban bemondja a beérkezők nevét. Egész jól működtek a lábaim, izmaim, még a tüdőm is, így sikerült a tavalyi időmön 7 percet javítani. :) A célban aztán eszem-iszom, dínom-dánom: kóla, tea, joghurt, 8 féle házi süti. Degeszre tömtem a pocakom. :) Aztán fényképezés és Bobócával visszafutottunk a völgybe levezetésképpen. :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
02:29:00 | 17.5 | 08:31 | 7.05 | 1350 | 0 | 0 | 0 |
Egészségetekre!
És persze gratulálok a hegy legyőzéséhez!:)
runing 4399 napja
Nagyon szép...nem csak az általad leírt környezet, hanem a futásod is! Gratulálok! Örülök, hogy jól ment!