Prologus.: A kötelező gikszer

Kijelenthetem, hogy menetrendszerűen valami mindig kimarad, elfelejtődik, vagy valamit elrontok indulás előtt, de ennek az a pozitív oildala, hogy a legtöbb esetben ezzel le is tudtuk az aznapi kötelezőt, és maga a verseny már minimum hibátlanra sikerül. Azaz megvolt a kötelező gikszer, most már nagy baj nem lehet.
Ezúttal egy kicsit jobban megfeszültek az idegeim, amikor kevéssel az indulás előtt fedeztem fel szendvics elpakolás közben, hogy a 3L-es itatózsák a szívócső csatlakozásánál ereszti a vizet. A hajnali órákra való tekintettel nem káromkodtam túl hangosan, de innentől jött némi hazárdjáték, mert hiába van még további 3db 2L-es itatózsákom (és ebből legalább egy tiszta is), ha nincs több ásványvizem azt feltölteni, a zsákokat pedig nem épp a kényelmes áttöltésre tervezték. Valahogy sikerül a művelet, de az időm vészesen fogy, 5:17-kor induló 196A buszt el kellene kapni a biztos vonat eléréshez, az 5:30-as 96-os kissé necces már – hivatalosan 5:50-kor ér a Rákospalota-Újpest állomáshoz, a váci vonat pedig 5:53-kor. Teljesen meglep, hogy mégis sikerül, de majd a buszon fedezem fel az újabb malőrt, hogy a gps tartó klipszet otthonhagytam jól, tehát kénytelen leszek kézben tartani a kütyüt, amikor szükég lesz rá.

1.: Megy a vonat Magyarkútra

Az állomáson pénztár nincs nyitva, tehát a nagyobb címlet felváltása a továbbiakban a kallernál, vagy túrarendezőnél lehetséges. A váci átszállásig nem látom a jegyszedőt, viszont ismerős túratársakat már felfedezek, Jámborhoz csatlakozom is, jól megbeszéljük a túrát, ki mire számit, stb.. Vácott van időm tovább próbálkozni pénz felváltással, de se a pénztár, se a fornettis nem vállalkozott erre (Ezt most komolyan, egy városi máv pénztárnál hogy?!)
Időm nincs tovább keresgélni, percek vannak már csak hátra a diósjenői vonat indulásáig, és a két kocsis piros BZ motoros vezérlőkocsija már körbe is járt, végül ebbe ülünk be még több túratárssal, ahol köztünk van Bubu (a két lábon járó térkép), Vagdalthús és Bribor (a Palóc 100 rendezői). Utóbbiakról tudom, hogy egy bejárás során már találkoztak lódarázs fészekkel, amit a bozótosban kerültek ki, eröltetem is ezt a témát, illetve magamban mérlegelem, vajon tudom-e tartani velük a lépést az első 15-16 km-en (addig túl is jutnánk a veszélyzónán).
Rendben, időben megérkezünk, hogy laza egy órán keresztül várakozzunk a 8 óra utáni tömegrajtig, ami önmagában véve is egy vicc. Egy ilyen hosszú túrán általában 6, esetleg 7-től lehet elrajtolni, hogy minélt öbbet lehessen haladni világosban, jelen esetben pedig további nehezítés az 50. km-nél kihagyhatatlan kompátkelés, amit óránként lehet megejteni. Van időnk egy kicsit szétnézni, félrevonulni, miután sokalljuk a 100Ft-ot WC-re, és 100 m-en belül két lódarazsat találok a betonon máris, ebből egyik teljesen, másik félig döglött. Az nyugtalanító, hogy ezek szerint innen sem lehet messze egy fészek.
A rajt procedúra kritikán aluli. Most csupa egekig magasztaló írást látok a rendezésről, szerintem épp a rajtoltatás miatt nem lehet tökéletes, másként amúgy tényleg nem lehet panasz.

2.: „A Börzsöny nem viccel”

A fenti mondás évekkel ezelőtt jött divatba, pontos eredetére már nem emlékszem, de talán a „Dögölj meg” éjszakai túra után jöhetett meg a szerző ihlete.
8:07 –kor megindulunk, nekem kissé erős tempóval, legalábbis így hidegindítással, bemelegedés nélkül. Elég hűvös volt a rajt helyszínén különben, Vagdalthús meg is jegyezte: „Nincs meleg, ellenben hűvös van”. Elég gyorsan kimelegszünk, ebben nagy segítségemre van az első mászás a társaim tempójában, amiről naívan feltételeztem, hogy nem lesz majd végig ilyen. Kissé mindig lemaradok tőlük, de ezt a 20-30 métert a síkabb, lankásabb szakaszokon egyelőre be tudom hozni, ha másként nem, belekocogással. (1. hiba: első 100 km feletti, mellesleg eddigi legszintesebb túrámon ezt nem kellene). A tempó pár tized km/h-val erősebb, mint ami nekem megfelelne, de előre fosok a Saj-kút előtti lódarazsaktól, ezért gondolni se akarok rá, hogy ne Vagdalték mögött érjek oda, és vállalom a hazárdjátékot, így előzöm Lombrágót is nagy meglepetésemre, pedig ő aztán nagyon nem az én súlycsoportom. Nos, nem sokáig tudok rájuk tapadni, Nógrád előtt nem sokkal jön egy lejtő, ahol egyszerűen nem tudok elég gyorsan lefelé menni, és miközben jól lemaradok, túlhajtom a combfeszítőket is, alig 6-7 km-nél. Virtuálisan „megveregetem a vállamat”, bravó hülyegyerek, most se túratársak, se láb tartalékolás a Csóványosra. Ráadásul benézek egy elágazást, amiből így „nagypista” lesz, és sokan- köztük Lombrágó - vissza is előznek . Tehát fölöslegesen kidobott energia volt rohanni.
Nógrádon (8km) 1. ep, gyors bélyegzés, azonnal pucolás a többiek után, Lombrágó 50-60 méterre lehet, de látótávolságon belül még felfedezem Vagdaltékat is... Ekkor láttam őket utoljára. Nem maradok mégsem túratárs nélkül, mert Gudluking sporival találkozunk, ő is gyorsabb nálam, de nem annyival, hogy egy darabig ne mehessünk együtt, és persze ő is szeretné megúszni a lódarazsakat. A Béla-rét nyílt terep, de a napsütésből nem sokat érezni, mert elég hűvös szél fúj. Már az erdőben éppen technikai szünetet befejező, gyorsabb lábú sporikba botlunk, Gudluking könnyebben, én nehezebben feszem fel a tempójukat, és már közeledünk a veszélyzónához. Lassan lemaradok tőlük, de azért nagyon figyelem őket, hirtelen reakciókat lesve, ami figyelmeztetne engem is, hogy akkor most irány a bozót nagy ívben. Lefogok minden zörgő dolgot, zippzárt, hogy jobban haljam az esetleges zümmögéseket. Talán a hűvösebb reggeleknem köszönhetjük, de összesen egy lódarazsat láttam keresztbe átrepülni, fészket nem, de igazán majd csak a Foltán kereszthez közeledve nyugszom meg, mindesetre nagyot fújok, ahogy baj nélkül sikerült eljutni a Cseresznyés-patak medréig, ahonnan a mászást kezdjük meg a Csóvira.
A Csóványosra most sem sikerül úgy fölérnem, hogy közben nem érzem magam megrágva, lenyelve, kiköpve, egyszerűen mumusom ez a hegy, bármerről kelljen megmásznom. A Foltán-keresztig valamivel meredekebb, mint utána, de ez nem akadályozza meg abban Lévay Béla bácsit, hogy a maga tempójában folyamatosan kaptasson fel rajta. Én is szeretnék ilyeneket tudni 79 évesen... Meglepően hűvös van, olyannyira fázom a mászástól teleizzadt ruhában, hogy folyamatos köhögésinger jön rám. A telefonomat még nem kapcsoltam be ma, ezért csak sejtem, hogy nem állhatok rosszul időben, mert ugyebár nagyjából tömegrajt van, és a gyorslábúaktól ugyan lemaradtam, de a mezőny nagy része kellően lemaradva, és Kisinóc után már könnyebb terep jön Nagymarosig. Csóványoson a 2. ep-n szintén megállás nélkül bélyegzek, aztán Nagy Hideg-hegyen már megállok egy nem tervezett sörre, hogy rendbe tegyem a gyomromat. A 17 órakor induló komptól itt veszek búcsút, mert 26 km-t kellene kevesebb, mint 4,5 óra alatt megtennem ehhez, ekkora erőt nem érzek magamban, ráadásul a lábgyilkos Kisinóc előtti utálatos lejtőnek is van még beleszólása a képletbe. Nagy kérdés volt, sikerül-e kiheverni az első 25 killt, vagy át se jutok a Dunán? Haragudtam magamra egy kicsit, mert sok éve tudom, hogy a Börzsöny nem viccel, mégsem vettem ma eléggé komolyan, és már most fáradt vagyok.
3. ep Kisinóci th. a lejtő alján, de mert 6 km-rel korábban már megálltam egy sörre, most is megállás nélkül megyek tovább Kóspallagra, ahol viszont mindeképp meg kell majd állnom víz utántöltés okán, ezzel a lendülettel eltolok ott is egy sört. Kóspallagról kifelé menet utolérek egy kicsit idősebb túratársat, nem rossz a tempója, de kicsit később szintúton gyorsabb vagyok, és kilépek inkább, mert a 18:00 órás kompot már semmiképpen nem akarom lekésni, illetve szeretnék némi időt el is tölteni előtte pihenéssel, kávézással, frissítéssel, hogy a túloldalon emiatt ne maradjak le nagyon az átkelő tömegtől. Nem akartam már teljesen egyedül menni sötétedés után. Törökmezőn van a 4. ellenőrző pont, adnának levest, de egyrészt nem vagyok oda a levesért, másrészt az itteni sörözés már sok lenne időben, ezért most már Nagymarosig nem állok meg. Innen jól tolható út van sokáig, benne egy több éve létező elterelő úttal, amire egy tábla hívja föl a figyelmet. A köves rét előtt van egy undok emelkedő, és kétszer is megállok pár másodpercre szusszanni. Sokan magát a Hegyes-tetőt emlegetik, mint kellemetlen hegyet, pedig ez a Köves-rét előtti sokkal durvább. Talákozom egy újabb ismerőssel, ő párban van, de most épp négyes vonatban haladtak. A Hegyes-tető előtt lemaradok tőlük, nem rohanok neki ész nélkül a hegynek, elég sok időm van a kiszemelt kompig, nem kell tehát sietnem. Maga a hegy lazábban ment a vártnál, nem lehet összehasonlítani az Ágasvárral, sem a Csóványossal, csak nyugodtan lépkedni kell fölfelé, és simán eljön a teteje. Utána valamivel kellemetlenebb volt nekem koncentrálni az amúgy nem vészes, oldalazós poros ösvényen Nagymaros felé, a kilátás pedig olykor nagyon ott van. Nagymarosra beérve működő kékkútnál vízutántöltés, majd kényelmes ereszkedés a Duna partjáig a ponthoz, ahol fél óránál is több időm marad egyéb frissítésre. A fejem egész nap fájt tompán, ezt egy kávé+cola combóval terveztem hazavágni, ami sikerült is, csak épp a kávé az szar volt. Pedig elég komoly kis gép és örlő volt nekik, de ezek valami szánalmas, amit műveltek velük. Mindegy, nem is vártam igazán semmi extrát, most a koffein volt a lényeg, az pedig el is végezte a maga dolgát. Kicsit vártam, majd mentem sörért, amit végül másik távolabbi büfében kellett beszereznem, mert emitt nem volt hideg. Azért ott sem estem hanyatt, mert a pultost meg lehetett volna operálni kiszolgálás közben...
Azért a kompról nem késtem le, csak a sört nem sikerült meginnom a túlpartig. Aktuális túratársammal keltünk át, és vele mentem tovább, a Fellegvárig sörrel a kezemben. A coke miatt eleve felfújódva voltam, ami kellemetlen volt, és egyere erősebben éreztem a farpofán a kimaródás jeleit, amit még a Börzsönyben újra be kellett volna kennem.

3.: Az eseménytelen OKT szakasz.

Jobb cím nem jutott eszembe a Visegrád – Pilisszentlászló etapjára, de az az igazság, hogy tényleg eseménytelnül telt, ketten mentünk, rajtunk kívül egyetlen túrázót láttunk még egészen a Papp-rétig, és elég lassan telt az idő. A Nagy-Villámon még láttuk az egyre halványuló napfényt, Borjúfő előtt azt mondtam társamnak, hogy várjunk még egy kicsit a lámpáva, mert a hegyoldal nyugati oldalára érve kicsit világosabb lesz, mint a fák alatt, és hosszú még az éjszaka. Borjúfő után az első botladozásnál satufék, és lámpa elő. Beszégetünk lámpákról, és a további útszakaszokról, itt megjegyzem, hogy a Kisrigóig már nagy mászás nincs több, és hogy a Papp-rét után már nem kell sokat menni, csak azt sajnos egy nem túl kellemes lejtőn. Kezdünk megéhezni, és a végre elért Papp-réten rövid ücsörgés a padoknál, evés és részemről alváz utókenés, amivel sajnos addigra már jócskán elkéstem, ez a továbbiakban végig megkeseríti majd a túrát. Sok lámpafény érkezik, és kissé hitetlenkedünk, hogy máris utolértek volna az egy órával későbbi komp átkelői? Annyira nem jöttünk lassan, ez képtelenség. Közelebbről felismerek néhányat a mi kompunkról, de ők meg elvileg előttünk indultak el , végül elmagyarázzák, hogy megálltak Visegrádon lábat áztatni. Innen már nagyobb menetoszlopként indulunk el Pilisszentlászlóra, de kissé lehagyjuk őket, majd már a faluban sikeresen benézem a jelzést, illetve bedőlök egy ordas baromságnak, miszerint a kék sáv kétfelé is fel van festve, de az egyik ág csak az onnan érkezők számára van. Az utca nem ismerős, GPS megnéz, ránagyít, és morogva visszamegyünk, ahol végre a helyes útn megyünk fel a Kisrigóhoz. Ketten körbegyünk a jelzésen, a többiek levágnak, ami ezen a túrán egyébként rendező által meg is van engedve (ők az a generáció, hogy az ellenőrzőpontokat kötelez érinteni, de az odavezető út csak ajánlás – az más kérdés, hogy akkor vajon hányan mennek itt ténylegesen 110km-t?)
Kisrigóban ér egy meglepetés: Gudluking ott ül kényelmesen, holott szerintem már messze kellene járnia. Mielőtt leülnék hozzá, beszerzem a sörömet, társam a túra nevezési díjában benne foglalt levesét, amit én egyelőre nem veszek át. (később mégis, hogy Gudlunkingnak adjam)
Ücsörögve kezd hűvösebb lenni, ezért felveszem az éjszakára tartogatott felsőt, pedig sejtem, hogy hamarosan erősen bele fogok izzadni. Ha csak ennyi lett volna a legnagyobb probléma. Gudlunking viszont nem megy tovább, elment a kedve az éjszakai túrától, és később lesz autós fuvarja egy gyorslábú Tinca révén. Nem mondom, némileg kísértés ez számomra, de társamat ezzel cserben hagynám, mivel az utat nem tudja, nálem pedig ott a GPS.

4.: „Járt utat járatlanra...”

Tovább az OKT-n, előre koncentrálva a kék sáv elterelésére, de hamar jön az első baki. Elérkezünk a Sikárosi-rét előtti patak átkelőhöz a Lenko-emlékhelyhez, viszont eltűnt a híd, és elkövetjük az első nagy hibát: nem keresünk gázlót, hanem megfordulunk, és előszőr én sem veszem észre, hogy szabályosan visszafelé indultunk arra, amerről jöttünk. Még szerencse, hogy jönnek szembe, bár előbb még megjegyzem egymás közt, hogy végülis egyesek alternatív úton közlekednek ezen a túrán. Odaérnek a szembejövők, és itt egy kicsit égünk, mert ők utánunk idultak el, és jobban megnézve a Garmint, bizony visszafelé indultunk el. Vissza a patakhoz, és jobbra alig 10 méterre ott egy köves gázló, amin átmenve fél percen belül ott vagyunk a Sikárosi-rétnél. Sebaj, ennyi baki belefér. Megérkeznek balról a Papp-réten már látott túrázók, és közlik, hogy arra járhatatlan az út. Rövid tanácskozás után jobbra fordulunk a K+ jelzésre, amit emleget is az itiner, de meg más túrát is évek óta arra terelnek rá a kékről, hogy aztán vissza csatlakozzon. El is érjük az elterelt kéket, és itt jön az újabb hiba, amiben hagytuk magunkat kissé befolyásolni is a többi túrázó, meg a két GPS-en is fent lévő, régi Kéken vezetett track által. Társam pedig nagyon erősködött, hogy menjünk egyenesen a Piroson, majd a Piros háromszögön, de én is leszavaztam – később kiderült pedig éppen arra vitt volna az elterelt OKT is... pedig ezzel nagyon sok bosszúságtól, és laza másfél óra veszteségtől kíméltük volna meg magunkat. Egy darabig kb 8-an néztünk be több ösvényre, végül 6-an elindultak egy nyiladékon fölfelé, mi követni próbáltuk a tracket, ami nagy hiba volt. (el ne felejtsem megírni a tuhu-ra, hogy sürgősen töröljék le onnan azt a szart!!!) Eleinte csak az zavart, hogy láthatóan régen járt félig benőtt és nagyon göröngyös útvolanon erölködünk, aztán már az is, hogy keresztben utunkat állta egy vadkerítés. (ez meg mi???) Befelé menet még simán kiakasztottunk két szálat belőle, hogy fölfelé mehessünk tovább, majd a végén ismét kerítés, ... és eltűnt az út. WTF ?! Némi toporgás után irány előre, kerítés alatt átbúj, társam azt is felfedezi, hogy ráz (áram alatt volt), aztán megleljük az ösvény további maradékát, de itt már azt lesem, hogy a keresztező K+ meglegyen, mert azon akkor kerülünk, nem birkózom tovább a dzsindzsában. Társam már odáig jut, hogy b+, ő felviteti magát autóval, és épp jön is egy, amit leint, de szerencsére nem oda megy (hogy is írhatnám le, ha csaltunk voltna?). Megyünk tovább, Dobogókő tornya bántóan messze van. Rátérünk a szélesen kitisztított gyakran használt túristautakra, közöttük a hivatalos OKT-re is, majd beesünk alig másfél óra csúszással a pontra, ahol egy kiszállt túrázó gubbaszt beöltözve a padon. Bevallom, voltam annyira megborulva az eddigiektől, hogy percekig kedvem lett volna hozzá csatlakozni. A pontőr kissé be van lassulva, de mondja a hátralévő utat fejből, mint régi nagy motoros, csak kissé tér el majd a valóságtól, de siessünk ennyire előre. A buszmegállónál működő kékkúton feltöltöm az itatózsákomat, társam pedig közli, hogy az egy órával későbbi komppal érkező, minket utolért csoportból ismer párat, akik tudják az utat, és megy velük.

5.: Kínlódás szakasz, Zombi-szakasz, stb... Kinek milyen néven tetszik

Elvileg tehát egyedül folytatom, de azért tudok menni a nyomukban, mire a lámpám hirtelen elhalványul.. (csak nem romlott el benne a driver?.. de nem, lemerült az aksi). Aksicsere a földön, és a menetoszlop eltávolodik, illetbve újabb emberek mennek el mellettem a lejtőn, de őket könnyen utólérem, és meg is előzöm. Előttük haladok hát, de most már visszafogom magam, mert a Lajos-Forrásig már nincs komoly emelkedő (bár én sejtek egyet közvetlenül előtte), nyugodtan mehetek a többi túrázó közelében. Ezzel jól is járok, mert magamtól benéztem volna a sárga leágazását a széles erdészeti útról. Kissé morgok, hogy a pontőr szerinti 100 méternyi emelkedő némileg több, de azért valamikor csak fölérünk, és utána már lefelé visz az út. Egyszer csak előttem megtorpannak páran, és megjegyzik, hogy vaddisznók zörögnek ott oldalt. Mivel kicsit épp egyedül kellene ott áthaladnom, a mögöttem jövő fényeket bevárom, mert egységben az erő. Szerencsésen nem akar áttörni közöttünk semmiféle állatsereglet, így rendben megérkezünk Lajos-forrás nevű ponthoz, ahol az utolsó frissítésre is sor kerül. Állítólag innen még 25 km van hátra, ami pont 5-tel több, mint amenyit szerettem volna hallani, de baj így sincs, csak ennyivel tovább tart. Ilyenkor már csak arra gondol az ember, hogy valahogy legyen vége.
Néhány órája él bennem ama kétely, hogy én célbaérés után kimegyek-e a Nike FM rajt-cél zónájához az ott vitézkedő nem kis számú ismerősömnek gratulálni, de a kérdést egyelőre nyitva hagyom. A ponton megszólít két túrázó, hogy látják, kb azonos a tempónk, és nálam van GPS, tehát mehetnénk akár együtt is, ez nekem sincs ellenemre, a továbbiakban társaságban teszem meg a hátralévő utat. A Csikóváralja th.-hoz korábban azt hittem, valami rusnya nagy hegyen át vezet a kijejölt út, pedig nem, inkább a lejtőnek van rossz híre, de valójában nem durva az, csak 90-95 km-rel a lábban már semmi nem esik jól. Nem szívesen vallom be, de örültem, hogy a ponttól Csobánkáig aszfalton kell menni, mert a sok por meg kő már erősen fárasztott, és jó volt ez a túlnyomóan szilárt borítás. Akinek a talpán vannak vízhólyagok, az persze nem örül ennek ennyire. Kezdett kivilágosodni, de úgy vélem, a botladozás túl könnyen megy már, ezért egészen napfelkeltéig nem lövöm ki a lámpámat, nem utolsósorban a csobánkai műúton szembejövő autósok miatt. Itt szembemegyünk a P85-tel, és valahogy jólesik az a tudat, hogy hamarosan túlesünk az utlsóelőtti mászókán, a Kevély-nyergi emelkedőn. Itt már nem lámázok, és maga a közvetlen emelkedő nem vészes, sokkal inkább tartottam a lábához vezető úttól Csobánka mellől, mert emlékeim szerint az volt szemből is meredekebb, hogy ott a Piroson már nem tudok lefelé futni. Ez be is jön, és ennek örülök is, mert jobb szeretem, ha nem a végére erősít be a hegy, hanem fordítva. Ponton rövid ideig állunk, majd a híresen szar köves lejtőn lemegyünk Pilisborosjenő határához, hogy átkeljünk a Pilis és a Budai hg. közötti medencén, majd fölmásszunk a Virágos-nyeregbe, ami az utlsó mászás ezen a túrán. Bántóan messze látszik az imént említett pont, ez kissé idegesít minket.Leérünk a medencébe, és egy kicsit homályos előttem, pontosan mit is láttunk. Félig beépített terület, majd valami Köves-bérc, ahol egyszer jártam szemből a Kevély körüli kevergés nevű TT-n, és elborzadtam a várható lejtő ismeretében (szemből nem volt lankás, tehát lefelé sem lesz az). Egy műúthoz érünk itt le, ahol a flakonban tartott víz vésztartalékot áttöltöm az itatózsákomba, illetve megszabadulok a felsőmtől, és követem a megallás nélkül áthaladó alkalmi túratársakat. Nyílt, poros mező a Téglagyárig, aztán megkezdjük az utolsó mászókát a Guckler Károly úthoz. Sikerül felvenni egy rövidebb lépéshossz, nagyobb ferekvencia ritmust, amivel erölködés nélkül tudok nromálisan haladni, túratársak később megjegyzik, hogy jó volt, hogy húztam őket magam után, végül az utolsó kanyar, és a Guckler Károly út. Az említett út egy méltán népszerű és jól járható szakasza az OKT-nek, tempós haladásra alkalmas még szétesett állapotban is. Némi reményem volt elől haladva a Boróka-Büfé nyitvatartásában, hogy a többiek odaéréséig eltoljak egy pohár colát, de persze ilyenkor zárva van, ráadásul a potőrt sem találtuk ott, ahol minden túrán lenni szoktak. Nyomtunk hát pecsétet magunknak az OKT bélyegzővel, mire kimászva a nyeregből lám, ott a pont a tűző napon egy autó mellett (......). Najó, +1 pecsét lesz így a lapon, ennyi baj legyen, nyomás tovább a cél felé most már, a kiszalagozott úton a repülőtér mellett. Jól megemlékszem, hogy éppen errefelé volt egy eonline topikos közös futásunk ősszel, kissé esősebb időjárás mellett, az akkori csúszós-saras tapaj most betonkemény, és poros. Ide is jeleztek a leírások lódarazsakat, de a szerencsénk kitartani látszik, és két levegőben átrepülő példányt leszámítva itt sincs raj. Zsír! Beérünk a Határ-nyeregbe, és itt nyugszom meg teljesen, és azt is elhatározom, ha a célban van rendes vizesblokk wc-vel, akkor meglátogatom ám a félmaratonos ismerősöket is. Az utolsó km ám nagyon hosszú, a farpofa kimaródástól meg már teljesen úgy járok, mint Chaplin. A GPS-en rosszul értelmezem a térképet, és két kanyarral több van hátra valójában, mint amennyinek hiszem, a világ megfurdul kissé, de aztán csak fogat jobban összeszorítva totyogok be végül az utolsó emelkedő utcán, ami ismerősnek tűnik nekem valamelyik ugyanerre haladó más túráról, de a neve nem ugrik be. A járdán felirat figyelmeztet, hogy még 30m a cél, hamarosan be is furdulok a kapun, és itt a vége. 5 percig keresem magam, aztán a vizesblokk látogatás után elpucolom a tubusos sűrített tejet, kiváltva ezzel legalább két szörnyülködő tekintetet, pedig ez igazán jó cucc.

Epilógus

Sokat nem időzök a célban, hanem letipegek a villamsomegállóba, sajnos látom elmenni az egyik járatot, tehát majd lent várnom kell egy kicsit. Az időt elnézve látok esélyt nem elkésni a Kertem-ből, de végül nem bánom meg, mert a Városligetben tanácstalankodva végül meglelem a telefonban Bendegúz számát, ezért megtalálok szinte mindenkit, aki még ott van, és látom, hogy ez így jó. Beszélgetés, kölcsönös gratulációk után Runkáékkal átmegyünk a Kertembe, illetve ők mennek, én meg valami egyéb helyváltoztató eljárással kerülöt át A-ból B-be, és láthatóan senki nem érti, miért megyek olyan lassan, pedig szóltam előre, hogy ez lesz a max tempóm. Leülünk a Sashalmi Futóklubhoz, aminek az FB-én is tagja vagyok, előbb persze beszerzek két príma palack Staroprament. Jól érzem ott magam, de egyszer minden véget ér, tehát hazaszéled lassan a banda, így én is megkezdem hosszú türelmes totyogásomat a buszmegállóhoz.
Szép, egyben nehéz és tanulságos hétvége volt.

Összefoglalva:
- Neogranormon mindig legyen nálad!
- Soha ne menj gyorsabban, mint ami neked jó, még ha lódarazsakról is szól a fáma.
- Soha ne hagyj otthon legújabb papír alapú térképet, mert a GPS csak azt mutatja, amit kérsz tőle, a rendes térkép pedig egyben az egészet – sokkal átláthatóbb, és tervezésre is alkalmasabb.
- Tessék többet edzeni
- A fontos felszerelési tárgyak összeszedését ne halasszuk indulás reggelére