Ezt is megúsztam! 22 év után másodszor! Nem mondom, hogy gyorsan feljődöm ... 22 év alatt 9 percet. Viszont az élmény, az ugyanaz. De hagy kezdjem az elején! A tervezés: Szállás, motel, kemping? Szóba se jöhet.  Már csak a pénz miatt se (pedig az a legkevesebb). Jó, jó mondhatnák, hogy augusztus 2. az hónap eleje, de hát egyrészt az eredeti időpont július 26. volt, másrészt minden hónap 3.-a a fizetésnap, és ehhez képes az előző nap csakis hónap vége lehet. Amúgy meg örülhettem, hogy egyetlen napra el tudtam szabadulni. Szóval menetrend szerint az utazás Miskolcról Révfülöpre kb. 7,5 óra, már ha a MÁV meg a Jóég is úgy akarja (fontossági sorrendben). Vissza ugyanannyi. Balatonboglárról viszont csak 5 óra. Hurrá! Megtaláltam a megoldást: haza már a túlpartról indulok, ha elég gyorsan úszom, még bele is fér. Sajnos a környezetemben nem sok olyan őrült akadt, aki át akarta úszni a Balatont, ezért egyedül mentem. Gondoltam úgy is lesz ott néhány ezer ember.

Reggel, akarom mondani hajnalban 01:30-kor keltem. A reggelit soha nem hagyom ki, bármikor is kell fölkelnem. Reggeli után, gyors ellenőrzést tartottam, megvannak-e a legszükségesebb cuccaim és 02:35-kor indultam a villamoshoz. Későbbivel nem mertem menni, hátha lekésem a vonatot. 03:24-kor Indult a pesti gyors, és egy gyors átszállás utáni lassú döcögéssel (félóra késéssel) már 11: 20-ra Révfülöpön voltam. Egy tábla csokival még doppingoltam magam. Kicsit izgultam, hogy mennyi idő alatt leszek rajtkész, de le a kalappal a szervezők előtt, mert 15 perc se kellett hozzá és ott álltam egy szál fürdőnadrágban meg egy karszalaggal úszásra készen. Egy "sárgát még dobtam volna" ugyan indulás előtt, de a WC-t valahogy nem sikerült megtalálnom, meg aztán siettem volna. Tudtam, ha nem úszom át 3 és fél órán belül, akkor nem érem el a vonatot. Zuhanyoztam egyet és jött a nagy csobbanás. És azután csak úsztam ... és úsztam ... meg úsztam. A víz príma volt. Melegebbet kívánni se kellett volna. Hullámzás alig - alig volt. A maratoni futáshoz képest nem volt túl változatos a terep. Nehezen tudtam megítélni hogy haladok, mennyi van lehet még hátra. Az előttem haladókat előzgettem szép komótosan, időnként belerúgtam a rámúszó gyorsakba (persze utána mindig bocsánatot is kértem). Először persze morogtam magamban, hogy "nem elég nagy a Balaton", meg hogy "nem elég hogy úgy megy, hogy porzik utána víz, még nekem is jön". De azután lehiggadtam. Nyilván szegény megy, mint a meszes, természetesen gyorsban, alig lát előre, és akkor előtte felbukkan egy csórókám, aki a helyett, hogy úszna rendesen, mint ahogy egy normális sportemberhez illene, csak kanalaz előtte mellben, mit egy kisegítő szakácsnő. Így azután szépem magamba szálltam. Mivel az elején elfelejtettem megnézni valahol a neten, hogy milyen sűrűn vannak a hajók, sőt még a bójákat se számoltam (hiába a rutin hiánya), valahol félúton kissé elbizonytalanodtam: fogom bírni a tempót? Mert ugye a futás meg a bicaj nem igazán a mellizmokat fejleszti. A túlpartot meg hiába néztem, minthogy rövidlátó vagyok, úszószemüvegem nem dioptriás (amúgy meg nincs is). Ráadásul a pulzusmérőm nem vízálló, ezért inkább otthon hagytam. De néhány perc múlva rájöttem, hogy ez az érzés csak a jól ismert holtpont. Csak furcsa volt így vízben. Nem a jól ismert módon jelentkeztett. Amíg uszodában úsztam, nem jutottam el a holtpontig. Érthető, hiszen 2 km után a medencében úgy éreztem magam, mint egy ping-pong labda, amit ide-oda ütögetnek. A holtpont után már nem volt gond. Néztem a zöld Balatont, vetettem egy-egy pillantást a hajókra. Kinéztem mindig egy jellegzetes hajót, és azt mondtam, jól van fiú, addig elúszol, utána majd újraértékeljük a helyzetet. Így is ment ez egészen az utolsó kb. 500 méterig. Akkor egy új hajtóerő jelentkezett és igencsak belehúztam. No nem a jól ismert "pótszufla". Kezdtem bánni, hogy Révfülöpön nem fordítottam több időt a WC keresésére. Hogy miért nem intéztem el menetközben? Hát ... egyrészt bár felhígul, de azért mégis csak környezetvédőnek tartom magam. Másrészt meg rájöttem: nem vagyok én tengeralattjáró, hogy menetközben is kieresszem a fáradtolajat. Egyszerűen nem ment. Megállni meg nem lehetett, mert én ha egyszer elindulok, akkor nem állok meg. Nem pancsikálni jöttem, hanem úszni. Az más kérdés, hogy milyen iramban, de amit elkezdek, azt szeretem is befejezni. Maradt az úszás, de gyorsan. És egyszer csak ott voltam a célnál. Leért a lábam. Még úsztam, de amikor már csak derékig ért a víz gyalogolni kezdtem. Érdekes, a lábam csak vitt előre, mint akit felhúztak. Mintha toltak volna kifelé. Annyira, hogy még a lépcsőben is elbotlottam. Becsúszott a lábam a két lépcsőfok közé. Biztosan azt gondolták a szervezők, hogy még szép hogy úszott a csórókám idáig, mert járni azt nem tud. Aztán a jött a gyors dekódolás, az időeredményt igyekeztem megjegyezni, mert lelki szemeim előtt akkor már egy ToyToy lebegett. Még kivártam a soromat, és ... nem részletezem ... nem nagy dolog, de nagy megkönnyebbülés. Tehát megúsztam! Utána ittam, ettem, a csomagomat is megtaláltam, sőt még a vonatot is elértem. Budapestig beszélgettem egy sráccal, aki (ki hitte volna) szintén átúszta a Balatont. Úgyhogy nem is volt olyan nehéz. Igaz, a vonaton igencsak elgémberedtek a tagjaim, meg a szemem meg még ma reggel is olyan piros volt mint a rimóci nyúlé, de ... jövőre meg kel ismételnem!

Tanulság számomra: minden a fejben dől el, csak akarni kell. Egyébként meg a futásnál nincs jobb állóképesség fejlesztő.(Bocs, lehet, hogy van, csak vagy drága, vagy nincs kéznél.) A frissítővel viszont nics gond, van víz dögivel ... elég egy rossz levegővétel ... (bezzeg a Bükki félmaratonon 23 km után mit nem adtam volna egy korty vízért).

Ui.: Most olvastam a Balaton-átúszás Online-on, hogy vihar miatt hamarabb kellett befejezni a nevezést. Hát igen ...ez a méreg, nem ciánkáli. Az biztos, hogy ha nekem 8 óra utazás után valaki azt mondja, hogy bocs haver, de ma nincs úszás, próbáld meg holnap, vagy inkább egy hét múlva, akkor az kész agyvérzés és szívinfarktus egyidőben. Egyébként 22 éve pont így jártam (no nem az agyvérzés, meg a szívinfarktus, hanem egy nappal elhalasztották az úszást), azzal súlyosbítva, hogy katona lévén (előfelvett egyetemista) nem lehetett volna csövezni. De hál'istennek mindig akad, aki segít. Egyébként 22 éve nem volt ajándék póló, ingyen kaja (még 2 db fornetti se), ingyen kóla. Hajók helyett csónakok voltak, azok is csak vagy 500 méterenként. Nem volt oklevél se, csak 2 pont az ötpróbás füzetbe. Igaz, nevezési díjra sem emlékszem. de akkor is az úszás kedvéért mentem, meg most is. (Ki olyan őrült, hogy 3800 Ft-os pólóért 4500 Ft-os útiköltséget kifizet!)