Ma megkaptam az újabb adag szurimat a sarkamba, két napig nyista erőlködés, de a doki szerint csak akkor fussak, ha megvannak a harántemelők a cipőcskéimbe. (Ennek még nem lenne olyan hír értéke, hogy blogot kéne ezért írni, de valami felvezetés kell egy ilyen magasröptú irodalmi alkotáshoz :) ).
Viszont unalmamban elkezdtem böngészni a bringás boltok honlapjait. Jövőre meg akarnék kóstolni 1-2 bébi/nyugdíjas távú triatlon versenyt és kéne hozzá egy bringa. No nem egy szuper csili-vili országúti versenylóra gondolok, de a 17 éves montim mindenképp cserére szorul. Pénzem se igen van rá, jövő tavaszra a realitás kb. 60-70 ropi, amit egy speciális családi előtakarékoskodással tudok összehozni, úgy hogy az asszony ne nagyon szívja a fogát, kvázi ne is nagyon tudjon róla, :)) mert kapok hideget is, meleget is. Valami kopasz trekking bringa, vagy hasonló az alapállás. Jó időben dolgozni is járnék vele, bírnia kell a pesti kátyúkat. A legnagyobb bajom ezzel, hogy nem szeretnék nagyon mellényúlni, életemben nem szereltem bringát, csak annyit tudok, hogy ráülök, oszt' tekerni kell. Nekem aztán az eladó bármit mondhat, úgyis elhiszem. Tipikusan az az eset, amikor a lamer bedől a "parasztvakításnak". Szóval tartok tőle, de majd addig megpróbálok kikupálódni az interneten.
Aztán az úszás a másik nyűgöm. Nem az, hogy nem megy, hanem az, hogy télen nincs mikor és nincs hova menni. Pedig nagyon jól jönne, pláne addig, amíg nem futhatok annyit, amennyit kéne. Most nyáron egés elfogadható időket úsztam a totális edzetlenségem ellenére, de mondjuk jó lenne áprilistól komolyan venni azt is. Azt a 750 méter jó lenne 12-13 perc alatt lezavarni, hogy aztán a bringán kipihenve magam menjen egy 25 perc körüli 5 kili.
No ennyit a székhez kötve, bámulva a szakadó esőt és álmodozva egy sérülésmentes 2008-as esztendőről. Meg a napsütésről.
Régen írtam, már idejét sem tudom. A futással is így vagyok. A Nike után kezdett rendetlenkedni a sarkam (idén már másodszor [grrr]), a következő hét végi Ablon váltón pedig az utolsó 300 méteren végleg bemondta az unalmast. Már hazamenni is alig bírtam. 3 hét után egész jól alakultak a dolgok, de a Plust kihagytam, inkább mozgó büfét nyitottam, és etettem-itattam a rászorulókat. Azonban ott is elkövettem egy baklövést (lépcsőztem a bringával a hátamon), amitől megint bedurrant a sarkam. Mivel ez már nagyon idegesített elhatároztam, hogy felhagyok az öngyógyítással és felkeresek egy orvosi diplomával praktizáló orvost. Szerencsére a feleségem révén mindig van a tarsolyban egy két név, bár tudtam, hogy két dolgot nem kerülhetek el. Egy röntgent és egy diprophos injekciót. A röntgen megállapította, hogy a lábamban a boltozat igen magyaros építőipari remekmű, nincs benne túl nagy ív, valamint a sarokcsonton kis puklik láthatók a fascia tapadásánál. Nem volt meglepetés, erre számítottam. Ezek után megkaptam a szurit is. Nem volt jó érzés, de erre is föl voltam készülve. Viszont ez két hét teljes tünetmenteséget hozott.
Közben (hogy legyen motivácóm) vettem egy új futócipőt. Eleinte egy GEL 2120-as volt a terv, de miután az előző cipőm is az ép testben éplélek kezdőbetűiből összehozott márka gyártmánya volt, féltem, hogy nem fog jót tenni, pláne azok után, hogy egy két ismerős szintén panaszkodott arra, hogy a futóművüket a géles tompítás eléggé leamortizálta.
Ilyen előzmények után (átnézve az internetet, hogy az egyéni nyavalyáimhoz melyik a legjobb típus) egy szakboltban fölpróbáltam az összes fellelhető márka megfelelő darabját. Kieséses rangadót rendeztem. Amiben kényelmesen éreztem magam, azt jobbra, amiben nem, az vissza a dobozba. Aztán a jobbkézre eső cipők játszottak körmérkőzést, a vesztesek szintén átkerültek balkézre, bár volt vigaszág. A befutó végül egy kínai cipő lett!! (Megnyugtatásul: mindegyik Kínában készül, csak az embléma más :) ) Egy pipás Air Structure Triax+ 10 típus. Kétszer voltam már vele barátkozó körúton. A régi, jól bevált Pumámra hasonlít (amit ugye égen földön nem lehet itthon kapni [grrrr]), bár a vádlimat kicsit megviseli a Gel 1110 után. (Ezt a szívességet a Puma is megtette az első hetekben) Viszont a sarkam futás után sem rosszabb, mint hétköznap. Most tehát óvatosan szoktatom a cipőhöz a tappancsom, kezelgetem még, csütörtökön kapok még egy újabb szurit, aztán belecsapok a lecsóba és megkezdem a felkészülést a jövő évre, elkezdem gyűjteni a kiliket. A legnagyobb szívfájdalmam viszont az, hogy a pulzusom az egekben. 6:30-as tempónál is 160 fölé megy, holott valahol 145 körül kéne lennie. Mindegy. Önfejű leszek, amíg egyensúlyba nem kerül az izom-tüdő arány, addig nem foglalkozom a pulzussal. Sajátos magyarázat az izom-tüdő arányhoz: futok, a tüdőm bírja, de az izom még edzettlen, aztán az izom megszokja a terhelést, de akkor meg a tüdőm tiltakozik és ez így megy egy darabig, amig be nem áll az egyensúly. Na, ha majd ha minden OK, utána jöhet a pulzuskontroll.
Végül köszönet a nagyoknak: a spártai-, a BéBu egyéni hőseinek (Gyaloggalopp és Büki Farkas) valamint Zilacinak, hogy írásaikkal a klasszikus görög drámák katartikus élményét előidézve tartották bennem a lelket a futásmentes időszakban.
Pesten havazik, ennek megfelelően a mottó:
Miközben kint havazik,
Limonádé blogozik.