Mátrabérc 2007, azaz amikor minden ellened van!

Pénteken este már beteg voltam keményen (38,5) és gondolkodtam hogy érdemes-e nekivágni ekkora kalandnak. Az "igen" mellett döntöttem, hiszen ez az a túra amit már nagyon vártam, de sajnos az időterveknek lőttek, örülök ha beérek így egyáltalán.. Péntek este Horváth Jenővel találkoztam itt Kelenföldön, kocsiba pattantam, és útközben jókat beszélgettünk. A következő célszemély Pavuk Andi volt a belváros szívében vettük őt föl. Az M3-as kivezetőjénél Lőw Andris várt már ránk, majd Gödöllő után kolezoli is csatlakozott hozzánk. Jó hangulatban telt az út, Andris mesélt a Barkley Marathonról, meg csomó más dologról, szerencsére nem éreztem magamon a betegséget, pedig tudtam hogy nem vagyok jól. Jó későn 22 óra után értünk Sirokra, ahol már mindenki előre foglalt profi szálláshelyeket, csak kolezoli és én vártuk a tömegszállás nyújtotta élvezeteket. Belépve a tornaterembe a lámpák már le voltak oltva, de csodák csodájára kevesen voltak szerencsére ott, így befeküdtünk középre, és hamarosan már aludtunk is.

Másnap reggel már hamar ébrenvoltam, fölvettem a thermo futóruhát (hogy minek azt nemtom) és különbuszokkal a rajtba is vittek minket, ahol még piszkosul hideg volt, és nagyon fáztam. Közben az ismerősöket köszöntgettem sorba, elég kómás volt még mindenki. Sok futó indult, az már a felszerelésekből kitűnt. Na és 6:00-kor elindult a tömeg. Egyedül indultam ismét a túrának, most voltam itt először. Az aszfalton elkezdtem kocogni, jó sok embert meg is előztem, de még így is kevés voltam, mivel egy kis ösvényre tért jobbra a jelzés, és előzni nem sűrűn lehetett, így próbáltam ahol lehet kilépni. Hamarosan Ő.Bálintékat értem utól, mentek mint a gép, hiába kocogtam, az emelkedőkön úgy elsétáltak mellettem mintha csak egy helyben állnék. Gondoltam sokat találkozok ma még velük:) Kapásból brutál kezdés volt az Oroszlánvárig, 10,6 km-re 820 m szintemelkedés (!) Közben egy helyen útközben (nemtom melyik tető volt) gyönyörű kilátás nyílt az egész környékre, nagyon messzire el lehetett látni, itt kicsit meg is álltam nézelődni. De sorolhatnák még több helyet, mert nagyon magasan jártunk, és a panoráma mindig csodás volt mégha izzadtam is közben mint a ló. Végre elértem az Oroszlánvárhoz! Frissítettem, majd mentem is tovább, gondoltam itt majd lehet pár kilcsit nyomni lefele futva, de tévedtem. Egy pici lejtő után megint brutál emelkedő indult fölfele a Nagy-Szár-hegyre. Meg is kellett közben állni frissítenem, mert kinyúltam szépen közben. Közben szint szint hátán, elfut mellettem László Szilvi, majd jönnek később Future-ék, és Anna, de én inkább megyek a saját tempómba fölfele, lázasan örülök egyáltalán hogy lépni tudok nem hogy futkározni. Nagy nehézségek árán fölértem a Kékesre, be is vágtam a teát, és az étterembe vettem is két 0,5L-es üdítőt, hogy mindig legyen nálam elég üdítő, mert bizony meleg volt ám keményen! Vagy csak a láz beszélt belőlem? A Kékes étterembe megpihentem kb. negyedórát. 1 órám volt a szintidő előtt, ez jó hír, főleg hogy a második része valamivel könnyebb már a túrának. Na de fel kellett állni és menni kellett.. Méghozzá rohadt meredeken le a S-n. A Hanákosok botladoztak összevissza, egyik csaj olyat esett előttem mint az ólajtó. Nekem szerencsére sikerült megúsznom esés nélkül, és viszonylag hamar le is értem. Szerencsére a Csór hegy műútjáig jól tudtam kocogni, mivel semmi szint nem volt, de éreztem hogy néha már a kocogás sem esik jól. Nem csoda, mivel a Kékesnél így álltunk: 19,9 km - 1520 m. Ez brutál!

Na de csak elértem a műútig ahonnan a K+ már gúnyosan mosolygott rám az egyik fán. Kicsit felnéztem, és emberek hada szenvedett fölfele a meredek emelkedőn, hamarosan én is tagja váltam a szenvedőknek. De addig kínoztam magam, míg valahogy fel nem értem a csúcsra, ahol ismét megittem vagy fél liter üdítőt kapásból.

És mikor az ember azt hinné hogy vége, hova emelkedek még, akkor megkapja keményen a ráadást. A Csór-hegy után kb 1 km-t tudtam kocogni, majd megint emelkedő fölfele, és ahol jön a P+ ott egy frissítőpont. Az eperlé (vagy narancs volt? mittom..) kicsit tömény volt, de le kellett nyomni, mert durva rész jött ezután.

Bizony durva, föl a Galyatetőre ott, ahol a Mátrahegyen lejöttem. Persze a Mátrahegyen vígan nyargaltam itt lefele futva, és akkor az időm is csodás volt, most meg full zombin szenvedek fölfele, és örülök ha beérek időre. Sokan elhagynak, de csak magamra koncentrálok, és nézem a földet, lassú léptekkel próbálok menni, de így is meg kell állnom 2-szer is útközben fölfele inni. De egyszer mindig eljön a vég, mint ahogy most is, és fölérek valahogy a parkolóhoz, ahonnan 50 m és ott az ellenőrzőpont. Na, 30 kilcsi már megvan 2010 m szinttel. Még 2 nagy csúcs invitál engem utam során majd. Galyán megállok kicsit, pénzért nem veszek most üdítőt.

Hátul a hátsóm és a lábam találkozásánál beindult keményen a fájdalom. Nem lesz ez így jó.. Kezd fájni lassan mindenem. Kicsit próbálok nyújtani sikertelenül, majd ezt belátva megyek tovább, Asszem a Csillagvizsgáló után (egy rakás rövidítő volt erre, kihagyták a lépcsőket) volt egy jó kis holtpontom, a síkon még kocogni se tudtam, csak néztem magam elé, és mentem, de úgy mint a csiga. Aztán kocogtam kicsit, de nem bírtam, sőt meg is kellett állni inni, és persze szépen elmentek addig a többiek. Aztán mikor a naposabb részre értem nagy erőt vettem magamon, utolsó vésztartalékok a kocogásra, és elindultam lefele Mátrasztlászlóra. Most jól ment, és a frissítőpontig meg sem álltam. Az itt adott meleg tea egyszerűen mennyei volt, órákig el tudtam volna ülni felette, de most csak percek maradtak. Kb 6-7 percet biztos elidőztem itt, leültem a székre, és bámultam magam elé. Aztán láttam hogy a Vörös-Kő EP innen csak 1 km-re van. Tovafutottam, és meg sem álltam a pontig. Térkép nem is kellett mert rengeteg rövidtávos volt előttem,. mindig mutatták az utat. A Vörös Kőnél megint 5 percet pihentem, majd nyomtam tovább amíg lehet. Egész jól ment most a futás, útközben tzh-ékkal is találkoztam. Az Ágasvár aljáig bírtam, onnan megint durva emelkedő föl, majd mégdurvább emelkedő le. Lefele jobban rombolt mint fölfele.. Nagyon meredek volt, páran már pánikhangulatban voltak, én hamar leértem, de nem éreztem már valami jól magam:( Hiába nem volt Mátrakeresztesig egy méter szint sem, a lábaim nem engedelmeskedtek nekem, és nem ment már a kisebb kocogás sem. Ami nem megy nem kell erőltetni.. Beletörődve gyalogoltam a patak mellett, hova a francba fussak már.. Inkább élveztem a természetet. Leérve Mátrakeresztesre, megittam 3 üdítőt a frissítőponton, majd elnézve a következő szakaszt a túlélésért küzdöttem. Sajnos neki kellett vágni.. A P-n fel a Múzslára. Erre a részre csak annyit írnék hogy nagybetűs szenvedés volt nekem ez a szakasz, vagy 5-ször kellett megállnom frissíteni meg pihenni. A láz rengeteg energiát kivett belőlem. Meg hát a túra is. A Múzslát még sokkal odébbra saccoltam, majd megjött a háromszög elágazás, és tudtam hogy már csak egy emelkedőt kell legyűrnöm a rengeteg után. Nagyon nehezen felértem a csúcsra, pecsételtettem, és leültem egy sziklára. Szomjas voltam, de nem volt már üdítőm.. Rengetegen ültek a sziklákon, de nem akartam lejmolni, van nekik is már elég bajuk ránézésből:) Nem bírtam megmozdulni. Ültem 5 percet, semmi.. Ültem 10 percet, na végre valami: Megjöttek Bálinték. Meglepődve láttak engem, de én jobban meg voltam  lepődve magamon hogy egyáltalán ideáig is bírtam:) Aztán Pavuk Andi is megjött. Bálinték kicsit pihentek, Andi kemény csaj egyből indult is tovább. Hozzácsatlakoztam így már a végére, bele bele kocogtunk ahol lehetett, de én már nem bírtam nagyon, így inkább csak gyalogoltunk. 1 óra 22 perc volt leérni a Múzsláról a célba, ami gyatra, de kit izgat, a lényeg hogy beértem!! Megcsináltam az első Mátrabércemet, ráadásul full beteg is voltam. Hát boldog voltam na. Csak később fogtam fel a dolgokat már itthon. Hazafele ismét Horváth Jenőékkel mentem.

Tanulság: Lázasan nem szabad elindulnom, mert még most sem vagyok meggyógyulva, és a túrán sem ment úgy ahogy kéne.

Még egy tanulság: Lesz miért visszavágnom jövőre ;-) Ennél már csak jobbat megyek remélem!

Nehéz túra volt ez, talán eddigi legnehezebb túrám, de annál nagyobb a siker!