Teljes erőből dúl a versenyszezon, két vizsga közt olvasgatom mások beszámolóit (miközben fel-felbukkan bennem a kérdés, hogy mit is keresek én itt, mikor egyesek többet futnak órában, mint én percben, meg úgy egyébként is, itt rajtam kívül mindenki mindenkit ismer, szóval... :) ), és elkap a feeling, hogy ki kéne próbálni; meg aztán az elsunnyogott midicitta után tartozom eggyel, és hogy a kitartóan lelkes futótársamnak - lányomnak - azt ígértem, hogy kimegyünk a női futógálára. Aztán jönnek a kisördögök: hiszen én utálok versenyezni, egyébként is, mi van ha nem sikerül és szégyenszem(em)re föl kell adjam vagy nem futhatok be, hiszen egyhuzamban ennyit még nem futottunk, mostanában nem is érzem a fejlődést; ezen kívül fogalmam sincs, hogy működik mindez, és nem ismerek senkit, aki ott lenne, és néminemű segédkezet nyújtana. Nomeg lelkesítem én a lányt, csak néha jómagam is biztatásra szorulnék, és nem tudom, hogy jönne ki ez egy ilyen helyzetben.

Egyszóval - sad but true - elgyávultam. Izé, elbizonytalanodtam... így azért mégis szebben hangzik :)