Ez nem fair. Tegnap se, ma se.

Tegnap - a hosszú hétvége alatt egyszer - sikerült kimennem a szabadba, lecipeltem a legnagyobb sarjamat tollasozni, aztán mivel a szél használhatatlanná fújta a légterünket, felmerült bennem, hogy akár futhatnék is végre kint. A meglepetés több volt mint kellemetlen: egész egyszerűen nem ment. Ólomlábak, nyögvenyelés. Igen rosszul esett a morálomnak a teljesített 5km-es edzésterv, az egyben lefutott 30, majd 40 perc után, hogy képtelen vagyok párszáz méternél többet futva megtenni. 1,7km lett belőle, négy(!) sétával, ami borzasztóan nulla. Olyannyira elkeserített a dolog, hogy ma föl se akartam húzni a futócipőt, aztán ránéztem a parafatáblámra, ahonnan az Útikalauz borítóján lévő Don't panic! barátságos biztatásához hasonló 'You've got three choices: give up, give in or give it your all.' feliratú cetli vigyorgott vissza, szóval aztán mégiscsak. Nagyjából a give it your all lett belőle, avagy a második arcra esés, mert ma ismét hihetetlen mód nem ment a dolog, pedig maradtam négy falon belül, az első negyedóra még csak-csak jól esett valamennyire, de aztán már csak a makacsságom vitt tovább, nem volt levegőm, cserébe viszont legalább ömlött rólam a víz, hiába szólt még a zene is, három percet belesétáltam, alig vártam, hogy meglegyen a nettó harminc perc...

Lehet, hogy öt óra alvás után nem vicces futni - na de ennyire? Mintha az elmúlt hét hét nem is lett volna. Bár legalább megpróbáltam.

"Sokszor van, hogy nem a tények:
csakis a Döntés a lényeg." (Fodor Ákos)

Új edzésterv - midicittàra alapozó. Új idő - 30 perc egyben. Új távolság - 5 km.

Mivel végére értem az első öt kilométeresnek, kerestem egy új edzéstervet, ami egészen emberi felkészülést ígér egy midicittàra heti három edzésnappal. Első feladat: 40 perc futás és gyaloglás felváltva. Remek alkalom volt kipróbálni, hogy hat hét "futómúlttal" (</arc> :)) mire vagyok képes anélkül, hogy kiköpjem a tüdőmet. Úgy terveztem, hogy az eddigi max időre ráteszek öt percet, és így kétszer húsz perces adagban, közte valamennyi sétával teljesítem az előírást. Húsz perc után még mindig nem éreztem úgy, hogy nagyon muszáj lenne megállni, ráadásul épp nagyon jó (==lelkesítő) szám szólt, szóval mentem tovább. Talán még harminc után is ment volna, de valahol 28 tájékán elkezdett kibomlani a cipőfűzőm, a dög. Azért a fél óra megvolt egyben, aztán két perc séta, tengerészcsomó a fűzőkre, hidratálás, és usgyi tovább. Mondjuk innentől kezdve nem esett annyira jól, de a végeredmény 40 perc nettó futás, ami a becsült adatok alapján 5 km. Már majdnem egy szigetkör, egy icipici belesétálással.

És ezzel a büszkeséggel el is vonulok olaszt tanulni, mert abban viszont csúful el vagyok maradva vagy két héttel. :)

Háttér: mindig rettenetesen utáltam futni. Tornaórák, iskolakörök, Cooper-tesztek, "önkéntes" Challenge Dayek... szerintem mindenkinek ismerős. Izzadságszagú muszáj, mentálisan lelombozó teljesítménykényszer. Egyszer próbálkoztam atlétikával - talán nem a legjobbkor, mert tél közepe volt, én meg teljességgel alkalmatlan vagyok 15 fok alatti létezésre, szóval ez is abbamaradt. Jóval később voltak, akik ecsetelték a futás szépségeit, de mivel itt is, ott is felmerült a teljesítmény ("el se hiszed, milyen jó hegynek fölfelé futni, majd megmutatom" és tsai), beindult az önvédelmi reflexem, és nagyon gyorsan passzoltam. Aztán idetévedtem. S mivel senki sem nyöszögtetett, senki se piszkált, csinálom, nem csinálom, hogy csinálom - belekezdtem. Run free - mint Szilaj.

Alegríával kezdődött az egész 'no, adjunk még egy esélyt a futásnak' című dolog, stílszerűnek tartottam ezzel is zárni az első öt kilométer utolsó napját (ezzel "rácsalva" a mai adagra 6 percet). Akármilyen makacs is tudok lenni, ismerem a fellángol-elun oldalamat, és most rém büszke vagyok magamra, hogy sikerült megalkuvás nélkül végigcsinálni az első öt kilométeres edzésprogramot. És meglepő módon csupán háromszor volt olyan, hogy nem esett jól, általában kellemes volt, ma meg aztán kifejezetten feldobott. Persze tuti, hogy lassú vagyok (ez majd akkor derül ki, ha végre lesz olyan - nekem is olyan :) - idő, hogy kimehessek a gátra, a beírt kilométerek egyelőre saccból mentek), és nem érzem úgy, hogy egyben le tudnék futni öt kilométert, de a 'megcsináltam!' sikerélménye az enyém. És ez hajtani fog tovább. Nomeg a futás öröme. Ezt a szókapcsolatot pár hónapja, de még akár jónéhány hete le se írtam volna, szóval nekem ez nagy szó