Ez nem fair. Tegnap se, ma se.

Tegnap - a hosszú hétvége alatt egyszer - sikerült kimennem a szabadba, lecipeltem a legnagyobb sarjamat tollasozni, aztán mivel a szél használhatatlanná fújta a légterünket, felmerült bennem, hogy akár futhatnék is végre kint. A meglepetés több volt mint kellemetlen: egész egyszerűen nem ment. Ólomlábak, nyögvenyelés. Igen rosszul esett a morálomnak a teljesített 5km-es edzésterv, az egyben lefutott 30, majd 40 perc után, hogy képtelen vagyok párszáz méternél többet futva megtenni. 1,7km lett belőle, négy(!) sétával, ami borzasztóan nulla. Olyannyira elkeserített a dolog, hogy ma föl se akartam húzni a futócipőt, aztán ránéztem a parafatáblámra, ahonnan az Útikalauz borítóján lévő Don't panic! barátságos biztatásához hasonló 'You've got three choices: give up, give in or give it your all.' feliratú cetli vigyorgott vissza, szóval aztán mégiscsak. Nagyjából a give it your all lett belőle, avagy a második arcra esés, mert ma ismét hihetetlen mód nem ment a dolog, pedig maradtam négy falon belül, az első negyedóra még csak-csak jól esett valamennyire, de aztán már csak a makacsságom vitt tovább, nem volt levegőm, cserébe viszont legalább ömlött rólam a víz, hiába szólt még a zene is, három percet belesétáltam, alig vártam, hogy meglegyen a nettó harminc perc...

Lehet, hogy öt óra alvás után nem vicces futni - na de ennyire? Mintha az elmúlt hét hét nem is lett volna. Bár legalább megpróbáltam.

"Sokszor van, hogy nem a tények:
csakis a Döntés a lényeg." (Fodor Ákos)