A 8-9 óra alatt volt idő elgondolkodni a vasárnapi maratoni stratégián. Felmerült többféle terv. Kicsit viaskodtam a villámrajt gyors megborulás kombinációval vagy a lassú megfontolt kezdés és hosszú halál között. Persze ez csak az elmélet a valóság mindig futás közben derül ki. A szállás korrekt volt, egyetlen szépséghibája csak, hogy az INTERCOOP (helyi TESCO) és az INTERSPORT közötti parkolóba volt beékelődve. Legalább közel a közért és a butik, így tényleg csak le kellett ugranunk ezért-azért. Másnap feltűnt pár repülő és egy tucatnyi ejtőernyős, már szinte azt hittem Budaörsön vagyok.

Szombaton városnézés, a rajt és célhely feltérképezése, rajtcsomagátvétel és a pastaparty volt a program. Ezek az olaszok hisznek a szénhidrátfeltöltésben. A pastaparty után lajstromba vettük a rajtcsomag tartalmát. Találtunk kis zacsis kávéscukrot, 200 gr kávét, fél kiló tésztát és egy kiló cukrot is.

Este még találkoztunk Grafitemberrel és párjával, aki mint FUTOBLOG-kommenter jelezte, hogy egy 30 km-es (élete leghosszabb távja) futással megmérettetné magát, egyúttal új impulzusokat engedne szellemi műhelyébe. Pulzuscsökkentőként lecsúszott egy üveg Lamrusco, majd ágynak dőltünk és a közértes bevásárlókocsik csörömpölésével egyidejűleg eljött a verseny napja.

Szép napsütéses reggelre ébredtünk. Érzésre rövidnadrágot és egy trikót választottam öltözetnek. Elmentünk a rajthelyre, már gyülekezett a gigatömegnek nem nevezhető csoportosulás. Ránézésre közel 1000 fő nevezhetett, amolyan családias, olasz családias hangulatú maraton elé néztünk. Ennek kifejezetten örültem. Rossz emlékeket idézett bennem a rajtkapu alatt percekig áthaladó tolongó futók látványa. Itt ilyen nem volt.

Nagyjából a középmezőnyből helyezkedve indultam és 1 percen belül el is rajtoltam. E rövid 1 perc alatt arra gondoltam, hogy néha hangoztatják hány percig rajtolt el a mezőny. Bizonyára van erre valamilyen matematikai képlet is, minél szűkebb a rajtfolyosó, annál tovább rajtol a mezőny. A lényeg hogy nekem bejött ez a kezelhető futólétszám, számtalan előnye van. Nem kell jól helyezkedni a rajtban, vesződni az előzéssel és ha jó erővel bírja a végét, akkor nem demoralizálja a futó lelkivilágát az elhaladó hátak látványa. 8 szigetkör. Rajt!

A ferrarai pálya híresen sík, így nyugodtan lehet kiegyensúlyozott tempót tartani. Biztonságos kezdésre szavaztam, 10-nél kicsit gyorsulok és ha 30-nál is OK vagyok, akkor elsütöm a rakétákat, ha vannak.

A rajtnál mindenki elrohant, csak mertem remélni, hogy a maratonnal együtt rajtolt a 30 km-es a 11 km-es és az 1 km-es táv mezőnye is. Ijesztő, egyben fantasztikus élmény volt, hogy a látszólag nem fiatal mezőny nagyon komolyan zúz. Az első kilim 4:18 p/km lett és nemigen előztem. Pár kilivel arrébb már helyreállt az egyensúly és elkezdődött erőm szisztematikus forgácsolása.

A kezdeti tervem ott bukott meg, hogy 10 km-nél jött a szembeszél, így ritmusváltás nem történt, de ugyanolyan tempóhoz magasabb wattszám tartozott. És ez így ment egészen 26 km-ig. A félmaratoni idő 1:36:36 lett, ami kicsivel lassabb volt, mint a tervezett, de hibahatáron belüli. Tovább zakatoltam rendületlenül, és ez az én hibám, egy embert sem találtam, akivel tudtam volna szélárnyékban futni. Talán ha hamarabb vagy gyorsabbakkal rajtolok. De ez így volt jó.

Éppen átálltam vegetatív üzemmódra, amikor hirtelen felriadva megláttam a Salgótarján táblát. Baz... hogy kerültem ide? Ja, egy testvérváros: Vigarano Mainarda. Bizonyossá vált, hogy a tartalékolt rakétákat lefújta a szél, így 30-nál elővettem biztonságos beérkezésemhez betárazott gélemet. A frissítő izo nem igazán ízlett, egyenesen pocsék volt, így csak egy helyen kóstoltam, utána csak vizen éltem, csak kitartok így a végéig, zsíron, gélen.

30 km után hátszél, aminek repítő hatását nem igazán éreztem viszont már ütött a meleg. Valószínű másokat még jobban, a vége felé volt már néhány sétáló célba érkező jelölt. Talán a sok hosszú futásnak köszönhetően sikerült lassulás nélkül beérkeznem a célba.

A második fele 1:36:09, így az egész 3:12:45 lett 161-es átlagpulzussal.

Persze írhatnám azt is, hogy olyan zord körülmények voltak, hogy az első helyezett is csak 2:38-as idővel, az első nő pedig 3 órán kívül érkezett be, de egyszerűen csak a mezőny volt nem túl erős, én meg ennyire voltam képes, ami azért kifejezetten elégedetté tesz.

Számomra azért érthetetlen, hogy egy jó vonalvezetésű, klassz verseny, jó kiszolgálással és persze pénzdíjakkal miért vonz relatív kevés futót. A város ingergazdag környezete, hangulata örökre megmarad bennem, mindenesetre pár hónapra búcsút intek az aszfaltnak, annyi izgalom vár rám a terepen.

Grafitember köszöni, kellő inspirációt kapott. A versenyen volt 1-2 rövidebb holtpontja, de sikerrel teljesítette a távot. Megismerte a fáradtság új oldalát, motiváltabb lett és bizonyára egy még hosszabb távval is szeretne barátkozni. Kicsit bosszantott, hogy élete első versenyén nem jutott neki érem, az előtte beérkező vitte el az utolsót. Más magyar futó is ilyen sorsra jutott próbálta is a szervező tudtára adni magyarul erősen artikuláltan: "NE-EE-EM JUU-TOTT-TT ÉÉÉÉ-REM. NE-EEE-M KAA-PTAM ÉÉÉÉR-MET." Szóval szép verseny jó verseny, de ez azért...khmmm.