Az előzmények:

Eddig összesen három darab maratonnal a hátam mögött soha nem futottam maratonnál hosszabb távot. Még soha nem jártam a Balatonon. Nálunk ugye bányatavak vannak és ott szoktam nyáron úszkálni, nem vettem a fáradságot, hogy a Balatonra menjek. Évek óta tervezem az átúszást is, de mindig akad más program. Több ismerősöm lelkendezett, hogy gyönyörű a Balaton, nekem is látnom kell. ...és igazuk is van! :))

Kb. 2 hónapja kezdtem el a szállást keresni, sikerült is szép szobát találni normális áron Vonyarcvashegyen és Balatonfüreden. :)) Péntek délután utazás, éjszaka Vonyarc, másnap korán reggel vonattal tovább Badacsonyba.

Sikerült korán kiérni, még jutott bőven idő átöltözni, meditálni, ráhangolódni. Napokkal előtte iszonyatos izgalom lett úrrá rajtam, ami erre a reggelre eléggé felfokozódott. Mert ugye a drukk egy normális érzés ilyenkor, a gyomorideg már nem annyira. Főleg, ha olyan mértékű, hogy már a reggelit is alig bírom elnyelni miatta. Noshát átöltözés, előkeresem a nagy szatyor energiagélt és három darabot szétosztok magamnak az első napra, leadom egyéni frissítőnek. Felavatom az új szerzeményem a decás rajtszámtartó öv személyében, alig bírom vele átbökni az üvegszálas papírt. Az időjárás végig nagyon kegyes volt, csodaszép napsütés, gyenge szél, kellemes hőmérséklet.

1. nap: 43.6 km

Kellemes időben rajtoltunk, sikerült gondolatilag teljesen kikapcsolnom az első kilométereken. Jóleső nézelődős futás, gyönyörködöm a táj szépségében. A gyomorideges dolog tudat alatt motoszkált ugyan, de ekkor még nem volt jelentős. Nézelődtem, csak néha tudtam, hogy hol járok pontosan. Az egyik ház udvarán egy koszos fehér szőrcsomó alól egy kutyának látszó lény pislogott. Tök aranyosak az autos kísérők, néhol megállnak, kocsiajtó nyitva és valami dübörgős rockzene adja a talp alá valót.

Kocsis Árpád ott volt a 14-es frissítőnél, látta is rajtam, hogy izgulok nagyon, biztatott, hogy nyugodtan, meglesz az, célba fogok érni! Egy másik lány is épp akkor frissített kényelmesen, komótosan. Kocsis Árpád mondta is mosolyogva, hogy csak lazán, nézzem, hogy ő hogyan frissít, nem sietve, kényelmesen eszeget. :))
Futok, eszek-iszok, amennyire tudok, húsznál ért az első sokk: nem találtam meg a gélemet a frissítőnél. Többen kerestük, de hiába. Helyette kis nápolyi, gyümölcs, ropi került a pociba. Mentem tovább, nem tudom hol, de olyan 25 környékén kezdtem kissé megborulni. Eléggé ideges voltam, hogy célba fogok-e érni, ideges voltam, hogy másnapra hogyan sikerül regenerálódnom. Ez motoszkált bennem tudat alatt, de mostanra kezdett egyre erősebben felszínre kerülni. Nem vicc, de olyan "vizsgadrukk"-szerű pánikhangulat fogott el, ami elgyengített. Sőt nemcsak elgyengített, de enni is egyre kevésbé tudtam miatta. Elértem a harmincat, itt oké, megvan a második gélem! Elnyelem az egészet, kis ropi, iszok rá, és megyek tovább.

Átmenetileg helyrerázódtam ugyan, de ekkor már egyre lassabban teltek a kilométerek, ismét úrrá lett rajtam az idegesség. Nem tudom már hol járhattam, a frissítőnél már nem tudtam enni sem. Inni még oké, gyomorideg, hányinger. Futok tovább utolér egy srác, mondom, hogy ideges vagyok, alig bírok enni. Nekem adta a fél zacskó csokis aszalt gyümölcsöt, próbáltam enni, gyomorideg, nyelési reflex csődöt mond, nem tudtam nyelni sem. Újabb frissítő 37-nél, só, alma, narancsot nem tudtam lenyelni. Itt ismét várt egy energiagél, de már nem is kerestem, nem foglalkoztam vele. Ekkor már erősen matekoztam, hogy beleférek-e még a szintidőbe és futottam, amennyire a lábaim vittek. Útközben többen biztattak, és kérdezték, hogy minden oké-e? Jól vagyok, mondtam, csak kissé ideges vagyok és nem tudok enni miatta. Az utolsó kiliken futólépés, szintidő elől menekülés, de sikerült beérnem. Mindössze 9 perccel voltam szintidőn belül, de sikerült!

Célba érve nagyon alaposan lenyújtottam, minden izomra két kört megcsináltam hosszan, alaposan. Járt az agyam, hogy mi lesz ebből holnapra? Átöltözés, kis séta, egyik étteremben rendeltem egy bolognai makarónit, aminek csak a felét ettem meg, nagyon zsíros volt. Ez után irány a szállás, szoba gyönyörű! Fürdés, átöltözés, nézegetem a programfüzetet, agyalok. Mi lesz ebből holnap?

Izomláz az első nap után minimális, megbeszéltem magammal, hogy rajthoz állok másnap. Rajthoz állok, bár nem tudom, meddig fogok jutni, lesz-e komoly megborulás? Az első nap után 9 perccel szintidőn belül nem sok esélyt adtam magamnak. Azt megbeszéltem magammal, hogy igen, elindulok! 67 kilométerig vagyok "hitelesítve", ennyit csináltam meg edzésen. Az már nyilvánvaló volt, hogy lassú rajt lesz belőle, 30 perccel a hivatalos rajt előtt indítanak minket.

Korán lefeküdtem, próbáltam szellemileg, fejben lazítani. Csak semmi idegeskedés! Elindulok, és lesz, ami lesz, megteszem a tőlem telhetőt! Fura forróságérzetem van, olyan belső láz, a pulzusom is szapora, az arcom kissé piritósra égett a napon. Fura napszúrás-féle érzésem van. Reggel fél órával korábban kelek a tervezettnél.

2. nap: 49.5 km

Kiérkezés után gyors átöltözés, leadok négy darab gélt. Ismét a BSZM technikait veszem fel, jónak tűnik az anyaga, tartja a vizet, ha tarkót, csuklót hűsítek. Az most huszadrangú, hogy a tegnap összeizzadt, majd éjszakára kiterített technikait veszem fel ismét. Célba érni bárhogyan! :DD Nemröhög! :D Ha ez a kényelmes öltözet, akkor ez. Volt még deca pólóm, sparos, vivicittá technikaik, susogós deca felső. Kellemesen hűvös idő, ezt láttam jónak.

Lassú rajt, négynaposokkal együtt szólítanak. Az első kiliken megállapítom, hogy nekem épp kellemes a hőmérséklet, a megborult hőháztartásomnak a kissé hűs szél nagyon jót tett. Kellemesen, lazán megyek, kicsit érzem csak a lábamban a tegnapot. Futok, nézelődök, kellemes az idő, végig nagyon kegyes az időjárás. Megtalálom a gélemet, frissítek, hurrá!

A tegnapi drukk, gyomorideg eltűnt! Itt már nincs másnap, ami miatt aggódni kell, csak a Ma van, az Itt és Most! Csak a jelen pillanatban futok, és nem agyalok már a másnapon. Simán tudok enni a frissítőknél, nem émelygek, nem szédülök. Ahogy haladok, merevednek a lábak, fokozódik a fáradtságérzet. Viszont nincs émelygés, most éreztem át igazán azt, amikor "csak" fáradtság és ólomláb van émelygés nélkül. Ilyet éreztem októberben a spar utolsó 12 kilométerén, de most volt alkalmam igazán jól átérezni. Fáradsággal, ólomlábbal tudok futni, émelygéssel nem! (Vagy nagyon keservesen.)

30 kilométerig a frissítők kivételével egyáltalán nem sétáltam bele. Kényelmes tempóban, de mindvégig futottam. Pár kili múlva hosszabb emelkedő, kb. 30 métert sétálok.

Még előtte eldöntöttem, hogy a nagy emelkedőt nem fogom végigfutni energiatakarékossági céllal. Aztán jött az akarattyai emelkedő. Kevés séta, de még itt is jól ment a futás. 34 km frissítő, kis séta, majd tovább. Ekkor már tudtam, hogy megcsináltam! Utolért az a négynapos egyéni futó, Vasmacska, akivel tegnap egymást előzgettük, biztatott, hogy meglesz a FélBalaton. Akarattya után kis lejtő, majd ismét felértünk a hegytetőre Világosnál. 40 kilis tábla, frissítő. Tartottam a hegytől, de megérte ide fejlönni. Olyan csodálatos a kilátás a Balatonra, hogy csoda! A hatalmas vízfelület csodálatos kékeszöld színben ragyogott! Sokszor volt részem csodaszép kilátásban, ez felejthetetlen!

A hegy után a lejtőn óvatosan kapaszkodtam le, minden lépés fájdalmas volt!

Innentől kezdve a szívem, a tudat vitt, hogy megcsináltam! Nagyon kevés sétával szinte végig futottam. Többen elhaladtak mellettem, kérdezték, hogy jól vagyok-e. Megköszöntem, mondtam, hogy jól vagyok, minden oké. Kicsit félreálltam lenyújtottam a lábaimat. Volt ott egy srác bringával meg lufikkal, nem tudom, kinek a kísérője volt, nem is lényeges. Mindenkit biztatott, engem is, kérdezte, hogy jól vagyok-e, mondta, hogy ne felejtsek el mosolyogni a befutón. :))

Majd beleborzongok, mikor a tegnapi után ismét elhagyom a 42.192 kilométerjelzőt. Voltak ötösével a kilik és a hivatalos maratoni táv jelölve. Megyek tovább, 45 és a mai nap tényleg szuperül megy a futás. Betonból vannak a lábaim, minden lépés fáj, de a futólépés végig megvan, csak keveset sétáltam, és valahogy sokkal könnyebb volt utána újra futásra váltani. Mind a négy gélt megtaláltam, megettem, gondosan frissítettem, így már sokkal jobban ment a tegnapi szenvedés után.

Pár kanyar, majd ismét a Balaton parton lyukadok ki. Hallom a zenét, Péter Attila hangját, amint köszönti a célba érkezőket. Próbálom belőni a távolságot, de nagyon messze van... Legalábbis nekem olyan távolinak tűnik. Pár métert sétálok, betonból vannak a lábaim, iszonyatosan fáradt vagyok, majd ismét erőt vesz rajtam a győzelmi mámor és futásnak eredek. Szinte számolom a lépéseket, majd mondókázok magamban, hogy eltereljem a figyelmemet a lábaimról, most már nem váltok sétára, mindjárt bent vagyok. Beérek, dugózok, szupiii, megcsináltam! Ha célba érek, az érmet időeredménytől függetlenül gravírozom, így is tettem! :))

Tegnap 9 peccel értem be szintidőn belül, ma cirka 50 perccel gyorsabb voltam a szintidőnél. Az első nap gyomoridege és aligevése mára elrepült, megkönnyebbültem és sokkal jobban ment a futás. Bevittem a futásokat és a második nap tempója bizony jobb lett az elsőnél. Szintidőn belül célba érni, ez volt a cél, sikerült, maximálisan elégedett vagyok így elsőre! 

Izomláz elviselhető, fáj mindenem, fáradt vagyok, alig bírok menni. Az 1600 kilis Asics jól bírta a strapát, én is benne. Mindkét lábamon bazinagy vízhólyagok, két lábujjamból egybefüggő vízhólyag lett. Otthon lazításképpen jó kis medtitációs gyakorlat lesz kiszurkálni a hólyagokat. Meditálok, a világ dolgairól elmélkedem, miközben a hólyagokat szurkálom. :D :D :D

Most már csak azt kell átgondolni, hogy mit csinálok másként legközelebb. Mert bizony lesz legközelebb!

Nem agyalok annyit azon, hogy meg tudom-e csinálni! Feliratkoztam az edzéstervre, aszerint készültem. Ismét fel fogok rá iratkozni/visszakeresem, és újra végigcsinálom. Most, hogy van egy sikeres teljesítésem, már jobban átlátom az egésznek a menetét, tudom, hogy képes vagyok regenerálódni másnapra. Egy keveset eszek akkor is, ha nem vagyok éhes. Az ~óránként egy gél dolog nagyon jól bevált. Mindkét nap két magnéziumot ittam, ez elég volt, nem görcsöltem. Az utolsó frissítőhöz leadom a fésűmet és egy kistükröt, hogy rácba szedjem magam a befutókép kedvéért! :DD Igyekszem betanulni az etikettet: ha futó biztat, nem felejtem el én is biztatni őt a sima köszönöm mellé! Az elején volt, hogy elfelejtettem, de aztán kapcsoltam! :)) És fordítva: ha valaki az út mellől biztat, csak sima köszönöm és nem hajrázok vissza egy eltévedt pavlovi reflex miatt. Erre is volt példa, nem mentség rá az előző napi napszúrás! :DD :D

Jövőre is jövök! De csakis a félBalcsira, nem gondolkodom az egész Balatonkörön. FélBalcsi kört ide nekem mégmégméééég! :)))

Végül szeretném leszögezni, hogy nem tartom ultrafutónak magam. Sőt, nemhogy ultrafutónak nem, de még maratonistának se! Csak egy sima kis hobbi futó vagyok, aki van, és létezik, néha a határait feszegeti, néha viszont noszogatnia kell magát!

Jövőre újra egyéni FélBalcsi, imádom a természetet, ez a kedvenc versenyem! :))))

Szuperjó a technikai felső… az ott egy cápa? Cápa a Balatonban, ezen besírok! :D

Vannak a Balatonban cápák? :D