Ma délelőtt meghalt édesanyám 68 éves korában.
Tudnivalló róla, hogy az elmúlt 6 évben 3-szor volt bent a kórházban, erős depresszióval, igen erős ( nem megalapozott) betegségtudattal, erős szorongással, és pánikrohamokkal.
Most májusban került ki a pszichiátriáról, de 1 hete ismét visszakerült oda, mivel 3 hónap alatt ismét erősen visszasülyedt a korábbi állapotába. Azért is vitatkozni kellett vele, hogy megfésülködjön, annyira nem érdekelte már semmi, és senki.
Tény az, hogy sokat vitatkoztunk, hiszen erősen ingerlő ha valaki 1 hétig csak fekszik az ágyában, és semmit sem csinál, miközben minden az én nyakamba szakad, ráadásul folyamatosan hallgatni a panaszkodását, lehet, hogy azért lettem én pont az ellentkező véglet.
Hétfőn bekerült ismét, immár 4. alkalommal a pszichiátriára, a Kenzézy kórházba, Debrecenre, a rehabilitációs osztályra, ahol elvégeztek néhány vizsgálatot, és ismét nem találtak nála semmilyen szervi problémát, de rendre súlyos fokú depressziót, súlyos szorongást, és erős pánikrohamokat állapítottak meg nála, elkezdték kezelni, de már nem a gyógyszereken volt a fő hangsúly, hanem a foglalkoztatáson.
Ma délelőt a nővérem beszélt vele telefonon, jó hangulatban volt, majd lefeküdt aludni, és örökre elaludt. Nem tudják a halál okát, ezért holnap boncolás, és a jövő héten temetés.
Ismételten kihangsúlyozták, hogy a pszichiátriai dolgokat leszámítva, jó egészségnek örvendett.
Most 1-2 napra háttérbe szorul a futás, nem tudom hogy mi lesz a Túri Kupával, majd kiderül.
Most a lábam is pihenhet néhány napot.
De hamarosan folytatás következik, de az életemben igen sok minden át fog alakulni.....
Mindenkinek ajánlom a figyelmébe, hogy a depreszió ellen a legjobb gyógymód a futás, és az hogy lekötjük magunkat, nem, ismétlem nem szabad elsüllyedni az önsajnálatba, mert az soha nem vezett jóra!
Igenis küzdeni kell a negatív dolgok ellen, soha nem szabad feladni, küzdeni kell, be kell bizonyítani, hogy mi vagyunk az erősebbek, és mi fogunk a végén győzni!!!!
Részvétem.