A Virág-futás az egyik kedvenc rendezvényem. Idén ütközött egy családi programmal, úgyhogy kis dilemmát okozott, hogy hogy is legyen a hétvége, de végül sikerült összehozni, hogy a családi program is meglegyen és jó legyen, és futni is el tudjak menni vasárnap.

Szóval szombat este érkeztem vissza Pestre, reménykedtem benne, hogy a fészbukon találok majd valakit, aki autóval megy és beférek hozzá. Így is lett, Evetkéékkel mentem végül (itt is köszönöm!). Időben odaértünk, rengeteg futó volt. Nem is tudom, később a csoportképre hogy fért rá mindenki, illetve tudom, jó messziről.

Tudom, hogy fura egy futós beszámolót ezzel kezdeni, mégis ezzel kezdem: szóval meglepett, mennyi mindent hoztak a futótársak, főleg sütit, gyümölcsöt. És amire nem számítottam: valaki sütött gluténmentes muffint! Nagyon hálás voltam érte, és meg is ettem rögtön kettőt, egyrészt mert már akkor éhes voltam, másrészt pedig mert sejtettem, hogy mire legközelebb arra járok, már nem lesz belőle. Igazam is lett, de ezzel a futás előtti két muffinnal (meg mellé egy kis mogyoró-olívabogyó kombóval) az egész délelőttre feltöltöttem magam.

Az első kör idén is közös volt, a kör végén virágok – és ezek a virágok most sokfélék voltak. Általános iskolások készítették őket, ha jól tudom, volt, amelyiken ott volt a készítő neve, volt, amelyiken nem. Én egy sárga nárciszt választottam végül, jó nehéz volt választani :) (És itt hadd mondjak köszönetet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a rendezvény legyen, meglegyen, és ilyen jó legyen.)

Nem tudom, mi történt az első körön, de még a virágok felé menet (teljesen sík terepen) egyszer csak éreztem, hogy elkezd fájni a térdem. A jobb térdem, ami miatt anno kimaradt kb. egy év. A fájdalom ismerős volt, de már több mint egy éve nem éreztem. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy egy-két hete egy Pilates-órán az óra végi nyújtáskor valamit szerencsétlenül mozdultam, és akkor fájt először a térdem. Azóta futottam párszor, nem fájt, most viszont igen. Ennek nem örültem, utána óvatosabb is voltam (meg azért hosszabb távon jól rá is paráztam azért a dologra: ott nem, de azóta elég sokat aggódtam miatta).

Úgyhogy az egészet elég lazára vettem, hol futottam, hol gyalogoltam, már az első kör második felében sokat, és ez teljesen jól volt így.

Az első kör végén a Virág közepén beszélgettem kicsit Janival, aki az egyik szervező és volt UB-s csapattársam. Utána megint a sárgával jelölt körön indultam, ahogy tavaly is. Meg is találtam a virágokat, utána viszont nem tudom, mi történt, pontosabban tudom: valahol elkavartam a sziromról, mert nem sokkal később egy másik helyen is találtam virágokat. Ezekből is szedtem, bár tudtam, hogy nem érdemlem meg, hiszen nem futottam meg az egész szirmot, de úgy voltam vele, ha már arra járok, szedek, és most nem leszek szigorú magamhoz, mert ez most nem arról szól. Ez után nem sokkal találkoztam Evetkével, és együtt indultunk tovább. Én akkor már nem tudtam, merre járunk, ő akkor még tudta, egy idő után pedig egyikünk se nagyon volt képben. Ez kb. ott volt, ahol tavaly is eltévedtünk, a parkolót megismertem, az után elindultunk felfelé. Nekem gyanús volt, hogy ilyen hosszú aszfaltos szakasz biztos nincs az útvonalban, aztán már jó fenn találkoztunk egy nénivel, akinek a segítségével azonosítottuk, hogy hol is vagyunk, és így már tudtuk, merre is kell menni. Visszafelé, jó sokat. Egyébként a néni tudott a rendezvényről, mondta, hogy tavaly is voltak kinn virágok, meg valahol közben még két nordic walkingozó hölggyel is találkoztunk, ők is képben voltak :).

Szóval elindultunk visszafelé, az a pirossal jelölt kör volt, ahol tavaly először éreztem a csípőfájdalmat. Ezt eredetileg nem akartam megtenni, de így végül jó volt, hogy mégis így alakult, jobb volt, hogy nem kerültem el. Megtaláltuk a piros tulipánokat, aztán másfelé indultunk: én követtem a szirmot, vissza a középpontba, Evetke pedig a másik irányba indult.

Amikor beértem, leállítottam a mérést. Az endomondo szerint kb. 10 km-t tettem meg, elég volt ennyi. Nagy része egyébként gyaloglás volt, amikor jólesett, futottam. Tényleges futásnak azt nevezném, amit a kék jelzésen csináltam, azon a szakaszon, ami a Balboának is része. Beteszem az endomondo által rögzített útvonalat, ezen látszik, hogy azért idén tényleg nem sikerült a szirmokat követni :)

Hát, nem nagyon sikerült ide betenni, úgyhogy inkább itt a link: http://app.endomondo.com/workouts/482307638/19587560 

Az asztaloknál kicsit beszélgettem futótársakkal, aztán megérkezett Evetke, később Lepke is, így aztán vissza is velük jöttem.

Itthon a virágokat betettem a tavalyiak mellé, egész szép nagy már a csokor:

Azóta eltelt majdnem egy hét. A beszámolóval is azért vártam ennyit, mert nem akartam úgy megírni, hogy nem tudom, hogy mi is van a térdemmel. Másnap, hétfőn Pilatesre mentem, alig tudtam mozogni, de ennek főleg az volt az oka, hogy vasárnap nem nyújtottam le, egyáltalán semennyit – ez is mutatja, hogy azért kijöttem a formából. Csütörtökön is volt egy Pilates, akkor már bírtam mozogni, de futni csak ma, szombaton futottam, azaz majdnem egy héttel később. Eredetileg a Szent István parkba akartam kimenni körözgetni, hogy ne aszfalton fussak, de meggondoltam magam. Kapóra jött, hogy ma volt az Országfutás, amihez normál körülmények között nem biztos, hogy csatlakoztam volna, de ma reggel megláttam, és gondoltam, hogy akkor futok egy szokásos kört a Jászai tér–Vígszínház felé. Közben szerencsére nem fájt a térdem, úgyhogy ennek örülök, remélem, így is marad. De azt is megállapítottam, hogy kevesebb mint két hónap van a Borvidékig, ahol 13 kilit futok, ha minden jól megy, úgyhogy óvatosan ugyan, de lassan ideje kilépni az öt km-es komfortzónámból...