Április 20-án jön a debreceni maraton, és ezért úgy döntöttem, végre nekiállok egy kicsit tudatosan készülni. Ebből annyi lett, hogy vasárnap este kinyomtattam a másnapra tervezett, és a különböző edzésprogramok szerint elengedhetetlen 35 kilis futás útvonalát Erre hétfő reggel már az ágyból alig tudtam kikelni, olyan kriplinek éreztem magam. Mindenféle fájdalmak, láz, gyengeség - tipikus influenza, csak érdekes módon vagy 1 hónappal a járvány után. persze azért be kellet menni egy kicsit dolgozni, de olyan nehezen ment, hogy a Bajcsin pld nem értem át a kereszteződésen egy tejles zöld lámpa alatt.

Úgyhogy 4 napig no futás, no tudatos felkészülés. Ma végre ha erőt nem is, kedvet végre éreztem egy futásra. Olyan hívogató az idő, olyan szépek a virágzó fák. Úgy is tettem. Az eleje nagyon nehezen ment, aztán azért belejöttem. A pulzusmérő nem érzékelte, de én azért úgy éreztem, nagyon megerőltető a dolog, és biztos hót lassú vagyok. Ehhez képest azt mutatta utólag a stopper, hogy magamhoz képest szinte szélvész voltam. És utólag nem is éreztem úgy, mintha különösen megerőltető lett volna a dolog.

Nem tudom mire vélni ezt a dolgot. Félreéreztem, hogy úgy legyengítet a dolog? Vagy azt jelzi ez a jó idő, hogy az utóbbi időkben éppenséggel túl sokat futottam, és szinte jót tett ez a kényszerpihenő, még így betegséggel együtt is?

Aztán meg nem tudom, mi legyen a tervbe vett, de elmaradthosszú futással. 2 hét múlva lesz a maraton. Akkor addig már ne fussak 30 fölött? Vagy pótoljam be most 7végén? Vagy az már túl közel van, úgyhogy inkább hanyagoljam? És mi legyen a verseny előtti rápihenéssel, ha már - ha kényszerből is, de - megvolt a rápihenés?

Egyáltalán, mi lesz így a tudatos felkészüléssel? Hagyjam a francba, fussak úgy, ahogy eddig, csak úgy kedvtelésből, aztán lesz, ami lesz?