Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 864 885 km-t sportoltatok
Sport és a rák

Javulás :)

bálint | 2010-04-29 19:33:51 | 8 hozzászólás

Reggeli anatómia után irány a kórház. Megmutattam a dokinak az eredményt, és azt mondta, ez jó. Nem is említett további kezeléseket. :) Igaz, nem is kérdeztem, nem erőltetem, ami nem kell. :D Azt mondta, ha már itt vagyok, akkor legyen egy vérvétel. Kérdeztem, hogy utána visszajöjjek-e még. Azt mondta, nem kell. Mondtam, hogy akkor majd suli után jövök a labor eredményért. Erre ő, hogy az se kell, csak szombat délután hívjam majd fel.

Ebből nekem csak az jött le, hogy semmi bajom! :D Remélem így is van, legalábbis érzetre olyan.

Csak a bordám ne fájna. :S Kedden tájfutás közben ráestem az oldalamra és azóta szúr. Szerintem lehet, hogy megrepedt, ha levegőt veszek szúr, a tüsszentés meg olyan, mintha oldalba rúgnának. :D Ilyennel nem akarok megint kórházba menni. Meg szerintem úgysem tudnak mit csinálni vele, úgyhogy ezt is túlélem majd. :D

 

Doki után vissza suli atlétikára. Ma megint felmérések voltak. A bordám miatt ma kihagytam az ugrálásokat meg a súlyt, csak a Coopert vállaltam el. Az volt az utcsó felmérés, addig csak voltam.

 

Aztán amikor a tanár mondja, hogy aki akar Coopert, az jöjjön, kicsit megijedtem, mert először csak én álltam a rajthoz. :S Simán megelőztek volna, de azért mégse egyedül fussak már 8 kört, az nem túl jó érzés.

Aztán szerencsére az egyik  akit múltkor megelőztem, odaállt mellém. :) Megnyugodtam, nem egyedül halok meg. :D Az első 3 körben én futottam elöl, az órán láttam, hogy a tempó jó, megvan még a szintidő. A 4. körben megelőzött, de nem hagytam elfutni, tudtam, hogy akkor végem. A kör vége előtt újra az élre álltam. Azzal nyugtattam magam, hogy a felénél járok, és még nem zihálok, mint egy hete. A 8. körig eléggé elfáradtam már, de a társ is. :)

 

Igazából nagyon jó volt, hogy nem maradt le és nem is előzött meg. Azzal, hogy a fülembe zihált és rajtunk kívül senki nem futott, újra feltámadt bennem a versenyszellem, jó érzés volt. :D Ránéztem az órára és láttam, hogy az utcsó körben már nem ronthatok annyit, hogy ne legyen meg a szintidő. Az utolsó kört meghúztam, amennyire bírtam. Próbáltam leszakítani, de nemigen jött össze, mert ő meg próbált megelőzni. :D Azt azért nem hagytam. :) Mire célba értem, megint igencsak elfáradtam.

 

Az időm 10:26 lett! :D bőven meglett a szintidő és a múlt hetimet 52 mp-cel megjavítottam! :D Végre újra a 4 perces tempók! :D Ez 4:20 volt. Ha ilyen ütemben nyerem vissza az erőm, akkor az őszi versenyekre talán újra 100%-os leszek! :D

 

Mai nap csak jó dolgok voltak, a tegnapi vizsga 5-ös lett. :) Este még kicsit erősítettem, most pedig megyek palacsintát csinálni, hogy legyen holnap mit lefutni. :D

 

Vizsga

bálint | 2010-04-28 14:05:34 | 6 hozzászólás

Reggel 7-kor már a suliban. A koránkelés annyira nem viselt meg, mint a lakótársaim. :) Megírtuk a zh-t, szerintem jól sikerült.

 

Aztán irány fel a Dömörkapuhoz. Kezdődött a futás része. A pálya szerintem nagyon jó volt, elég egyértelmű, hogy merre menjünk. Viszonylag hibák nélkül sikerült végigmennem. A hegymenetek azok, amik nehezek voltak, ott gyalogolnom kellett. Légvonalban 4 kili volt, de valóságban szerintem 5 is.

Az 5-öshöz 40 perc alatt kellett menni. 8-pont volt, a negyediknél nagyon megijedtem, mert 21 percnél jártam. Azt hittem, kicsúsztam az időből. Szerencsére a következő pontok sűrűbben és lejtmenetben voltak.

Így a végeredmény 31 perc lett, megvan az 5-ös! :) Ahogy hallottam a többiek idejét, ez elég jónak számít, többen 50 perc körül mentek. Úgy néz ki, hogy kezdem bírni a futást! :)

 

Hazajöttem és látom a postaládában az értesítőt. Gyorsan irány a posta és felvettem a CT eredményt. Azt írta, hogy a gócoknál méretbeli változás nincs, viszont a beadott anyagot nem halmozzák, azaz nem rákosak vagy nem élnek már. Azt hiszem ez jót jelent, de holnap derül ki igazán, akkor látja a doki.

A hivatalos vélemény: " Az alapbetegség aktivitására típusos kóros, körülírt FDG dúsulás nem azonosítható. A pulmonalis gócok lehetnek residualisak is, további CT követésük javasolt. Metabolikus complett remissio valószínű."

Ezt az utcsó mondatot, ha valaki lefordítja magyarra, azt megköszönném. :D

 

Ma már nem lesz edzés, az tuti, sajog mindenem. :D Holnap Cooper, kíváncsi leszek, hogy sikerül.

Tájfutótábor

bálint | 2010-04-27 21:38:47 | Nincs hozzászólás!

A héten tájfutó tábor van hétfőn, kedden, szerdán.

Tegnap 2 órás elmélettel kezdtünk. Lényegében csak mese volt, legalábbis nekem sok újat nem mondtak, mert tájfutó is vagyok. Felgyalogoltunk az Égervölgybe és egy 12 kilis térképes túra következett. Visszafele többen unalmasnak találtuk a sétát, úgyhogy futva jöttünk le a hegyről, kb. 3.5 km volt.

 

Nagyon jól éreztem magam! :D Főleg, hogy a hétfő keddi szutyok órák így elmaradtak. :D Este még kicsit erősítettem.

 

Ma délelőtt valami Nevelési Központnál kezdtünk Kertvárosban. 4 pályát kellett teljesíteni, 6-800 m-es körülieket. Park-tájfutás jellege volt, nagyon könnyű pontokkal.

Délután megint az Égervölgy 4 pályával, 1-1.2 km körüliek. Itt már voltak érdekes pontok, de viszonylag ez is könnyű volt, csak a szintkülönbséggel voltak gondjaim.

2 hete kezdtem el edzeni és azóta izomlázam van a vádlimban. Nah, most már ehhez hozzájött a combban is az izomláz! :D Így a járás elég fájdalmas. :D Szóval ma már az emelkedőket nemigen futottam meg, mert nem bírtam. De azért nagy buli volt ez a nap is! :D

 

Holnap reggel 7-kor tájfutásból és táborszervezésből zh, utána tájfutó vizsga. 4 km-es pályát kell teljesíteni 40 perc alatt az 5-öshöz a TV-torony környékén. Eléggé félek, hogy nem lesz meg. Most már fáj minden porcikám, gondolom holnap még jobban fog. :D Most eleve nem vagyok egy gyors futó, meg a 4 kili is sok, úgyhogy nemigen tévedhetek. :D

 

Ennél már csak az lesz jobb, hogy csütörtökön megint atlétika felmérő és Cooperen javítani kéne, de ilyen izomlázzal és 3 nap erdei futással a lábamban az érdekes lesz… :D

 

PET-CT eredményét igencsak várom már, de nem hozza a postás. Ha jól emlékszem, a múltkorit is szerdán hozták meg, úgyhogy holnap elvileg már lesz eredmény. :)

Győzelem :D

bálint | 2010-04-24 23:17:39 | 7 hozzászólás

 

Tegnap megvolt a PET-CT. Minden rendben volt. Most várom az eredményt, szerintem kedd, szerda körül hozza már a postás. Most szerencsére nem lett láz meg semmi gond, úgyhogy ma elindulhattam a versenyen! :)

 

Amikor elindultam, reggel anya el sem akart tőlem köszönni. Nem akarta megengedni, hogy fussak. De  már ismer és tudta, hogy amit a fejembe veszek, arról nem lehet lebeszélni. Úgyhogy el is mentem:)

 

Az időjárás nekem pont tökéletes volt. Mondjuk, amíg nem futottam, fáztam előtte. A táv kb. 20 kili volt. Váltóban indultunk, Kolo, Foxi meg én.

 

Ez a verseny elég kemény, mert hullámvasút. Én futottam a leghosszabb szakaszt, 6.7 km, mert viszonylag ebben volt a legkevesebb szint.

 

Jah, azt még elfelejtettem mondani, hogy a Foxi bolond! :D Reggel csak néztem, amikor találkoztunk! :D Szolidaritásból ő is kopasz lett! :D

 

Kolo az első szakaszt meghúzta, de ő egyéniben is indult. Sajnos idén nem jött neki össze, nem ment ma neki, fájdalmai voltak de az első részt meghúzván 1. helyen váltott. Foxi sem volt ma a várt formában, 4 perces helyett csak 4:20 körülire sikerült neki. Én szintén az első helyen válthattam. Egy egyéni volt előttem akkor.

 

Megkezdődött a gyilkos menet. :) Terv szerint a Foxi tovább jött volna velem, de amikor váltott, láttam rajta, hogy kivan, azt mondta, frissít és jön, de gondoltam, hogy nem fog. :D

 

Az egyéni elég gyorsan távolodott tőlem. Először hátranézek, még senkit sem látok magam mögött. Amikor nemsokára újra hátranéztem, már jött is Korpa és hamarosan meg is előzött és eltűnt a messzeségbe. Őt követte Kolo. Szegény addigra már kivolt és fel is adta a küzdelmet az első helyért. 1-2 kilit kísért, aztán feltűnt a 4. és 5. egyéni futó. Kolonak innét mennie kellett, hogy legalább a 3. hely meglegyen; hamarosan őt sem láttam már.

 

Dombok, lejtők egymást váltogatták. Normális esetben meg sem említettem volna őket, de nekem most mind egy heggyel ért fel. Kb. 18 perc volt az, amit még "kellemesen" futhattam, a maradék szenvedés volt. :D Megjelent a kínai nagyfal, :D amit még perceken át törhettem.:) Közben megelőzött a 4, 5, 6. helyezett egyéni is.

 

Már komolyan a sétán gondolkodtam, de nem tehettem meg a csapat miatt. A cél előtt az utcsó 1-2 kili egyenes, jól belátható. Eleinte a következő futó csak egy pontnak tűnt. De ahogy szép lassan szenvedve közeledtem a cél felé, az a pont egyre nagyobb lett!

 

Cél előtt 2-300 m-es emelkedő, aztán jobbra kanyar és 100 m-re a cél. Itt már nagyon kész voltam. Ha nem láttam volna az utánam jövőt tuti, hogy sétáltam volna, de így nem tehettem. Naná, hogy nem tehettem mert mint később kiderült, ő volt a 2. helyezett váltó. Gondoltam, ha megelőz akkor kész vége, sétálok. A domb tetején ért utol.

 

Azt gondoltam magamban, ha idáig elszenvedtem és nem ért még utol, akkor nem fogom az utcsó 100 m-en elbukni a versenyt. Úgyhogy a maradék erőmet összeszedve egy utcsó sprintelésbe kezdtem. Szerencsére ez a pár méter lejtmenetben volt már, ha nem az lett volna, valószínű nem is tudom meghúzni.

 

Egy darabig jött, aztán egyszer csak eltűnt. Igazából nem tudom miért adta fel. Vagy ő is nagyon fáradt volt már vagy csak engem nem akart megelőzni, nem tudom. Célba értem 5 mp-es előnnyel. :)

 

MEGNYERTÜK! :D

 

Még mentem pár métert és kifeküdtem a fűben. Eléggé elfáradtam megint. Kapkodtam a levegőt és kellett pár perc, mire újra minden ok lett. :) Beszélgetés ismerősökkel, aztán irány a fürdő! :D Termál meg szaunázás volt, felfrissültem tőle. :)

 

És sikerült! :D Ugye a terv 5 perces futásról szólt. Az eredmény 4:56! :D Teljesen spontán, pont ez volt a "jóleső" tempó. Megint javultam és ez most nagy volt szerintem! :) Elég régen futottam már 7 kilit és most sikerült, nagyon örülök neki! :)

 

Ha az eredmények futásban ilyen ütemben javulnak, akkor az nem lehet, hogy a CT eredménye rosszat mutasson, akkor nem mehetne így a futás, úgyhogy nem lesz semmi gond! :D

 

Egy dolgot hajtogatok magamban: AMIG MOZOGSZ, NEM VAGY BETEG!!!

Úgyhogy nincs megállás. Folytatom az edzéseket és készülünk a Keszthelyi Kilóméterekre! :)

Felmérések

bálint | 2010-04-22 16:02:56 | 11 hozzászólás

Ma volt atlétikából felmérés.

Súlylökésnél 0 pontot értem el. Ezen nem is csodálkozom, nincs olyan alkatom, meg előző félévben is csak 1 pontot értem el, azt is neccesen. :)

Súlypontemelkedés 43 centi lett. Ez viszont már komoly visszaesés 55 centiről. :(

 

Aztán jött a várva várt Cooper. :D Az első kör a max pont tempójában volt.:S Ez elég nagy tapasztalatlanságra vall, de mentségemre legyen, hogy nem vagyok hozzászokva a minimum szint tempójához. 1 kör után vissza is vettem, de el is fáradtam. Innentől kezdve nem volt gond a lassúbb tempó tartásával. 4 körtől már a hátsómon vettem a levegőt. Kezdtem kicsúszni a szintidőből. :S A 7. körben jött az élboly és lekörözött. Ez mentálisan amortizáló hatású volt, kicsit megzuhantam de menni kellett.

Eljött a 8. azaz utolsó kör, itt már tudtam, hogy menthetetlenül kicsúsztam az időből, de azért próbáltam utcsó 150-et meghúzni. Ez a gyorsítás már nemigen ment, mert erőm nem volt gyorsítani és úgy éreztem, ha kicsit gyorsabban futok, akkor a gatya is tele lesz.

A táv 2400 m, szintidő 10:50 volt, én 11:18-ra értem be.

 

Először csalódott voltam, de nem tartott sokáig, mert belegondoltam, hogy a rajtnál 12 perc körüli eredményre számítottam, ez meg jóval belüli és nem is sok hiányzott. Azzal is nyugtattam magam, hogy nem én lettem az utolsó. Többen kiálltak és előztem is. Fél perc hiányzik még, de májusban még lehet próbálkozni. Van egy hónapom, addig felgyúrom magam és bőven meglesz.

Ja és ezzel megint javítottam! :D Talán idén még nem is futottam 4:40-be, úgyhogy ennek is örülök! :)

 

Voltam ma dokinál, csináltatott labort. Azt mondta, jó a vérképem, mondjuk a fehér- és vörösvérsejtek is kicsivel a jó értékek alatt vannak, úgyhogy ez is lassíthatott. :D 

Holnap PET-CT, már nagyon kíváncsi vagyok az eredményére.

 

A szombati versenyre a maiból kiindulva 5 perces tempót tervezek.

Nahát...

bálint | 2010-04-20 21:23:05 | 3 hozzászólás

Ma végre igazi jó idő volt. Gimnasztika ma is kemény volt. :S Ma nem volt bemutatás csak mindenféle gyakorlat, amit a tanár kitalált, gumiszalaggal, bordásfallal, zsámollyal, medicinnel. De volt ma valami jó is azért benne. A saját 64 ütemű gyakorlat szakírással meg rajzzal 4-es lett! :D

 

Ma megint este futottam, most egyedül. Nah ez a mai futás elég érdekesre sikerült. Ugye mára többet terveztem. Ez megint nem jött össze, a tegnapi kört futottam. Nagyon rosszul esett. Sokkal jobban szenvedtem, mint tegnap. Úgy éreztem, nagyon lassú a mai futás, kb. 2 perccel lassabb, mint tegnap. Végre célba értem. Nagyot néztem, amikor az időt megláttam. Fél perccel gyorsabb lett, mint tegnap.

Nah akkor hogy is van ez? Ma majd meghaltam, úgy éreztem, egy helyben futok, tegnap viszonylag szenvedés nélkül úgy éreztem, száguldok és mégis gyorsabb a mai futás! Ez számomra érthetetlen. Nah mind1, a lényeg, hogy ma is javultam! :D

 

Holnapután felmérés lesz atlétikán. :S Cooper, azaz itt 2400 m 300 m-es pályán. Előző félévben "laza" futással 9 perc lett, ami a maximális 20 pontot érte. Az 1 pont 10:50-nél kezdődik. :S Azt hiszem, ezzel most még bajok lesznek. Úgy saccolom, most 12 perc körül fog sikerülni, :( azaz nem lesz elfogadva. Ami miatt nem félek, hogy ha nem sikerült, akkor utóvizsgán még van rá lehetőség, ami még 1 hónap, és ha ilyen ütemben fejlődök, akkor nem lesz gond! :)

 

Most már nem is mondom, mit tervezek holnapra, majd jön valami. :D

Egyre jobb :D

bálint | 2010-04-19 21:50:28 | 3 hozzászólás

Reggel 8, újra a suliban. Kangoo az első óra. Most kicsit lazábban csináltam az ugribugrit, kihúztam magam egy-két gyakorlat alól, de tetszett.

 

Kirakták az atlétika zh eredményeit. A nevem mellett 5-öst láttam, aminek igencsak megörültem!:D Pláne, hogy több mint a fél csoporté 1-es:( Most már van esély, hogy átmenjek belőle, de a gyakorlati részénél még vért izzadok:D

Terveztem mára még egy kis kondit, de az elmarad, majd holnap bepótolom.

 

Elmentem futni a szobatársammal. 3.9 km 5:20-ba. Ez az, megint gyorsultam! :D Igaz, ezt a futást kicsit sem így terveztem. :S Ma hosszabbat szerettem volna. Kb. 500 m nagyon laza után éreztem, hogy a hasammal gondok vannak, így kezdtem lemondani a hosszúról.

Ma zenével futottam, csak 3 szám volt az mp3-on, de azok most a kedvencek! :D Biztos vagyok benne, hogy a zene dopping. Észre sem vettem, de begyorsultunk:) Emiatt kicsit csalódtam is, mert úgy éreztem, hogy most tényleg gyors és 5 percen belülinek kell lennie.

 

Durva belegondolnom, hogy régen ez lazán ment 4 percen belül… Most elérhetetlennek tűnik, de sebaj, edzésről edzésre van egy kis javulás! Időm van, de sajnos ez az év már arra fog elmenni, hogy a régi legyek. :(

 

Pécsi hülye utak! Nagyon nem vagyok velük kibékülve. Itt nem lehet futni se, nemhogy biciklizni. Akkora felgyűrődés volt az út közepén, hogy majdnem közelebbről ismerkedtem meg a betonnal, nem sokon múlott, hogy elnyaljak. :) Sötétben nem vettem észre, meg már vége fele voltunk és kezdtem fáradni, ami egyre kisebb lépésekkel járt, de megúsztam. :D

 

Holnap megint a kedvenc órám, gimnasztika… :(

Otthon édes...

bálint | 2010-04-17 22:49:39 | 11 hozzászólás

Úgy néz ki a hazai pálya előnye itt is előjön:D A régi jó, több százszor megjárt futópályák:D Tegnap barátnőmmel futottam körbe a tavat. 4.8 km volt 6 perc körüli tempóban. Egy pihenő volt benne, egy wc:) Úgyhogy elégedett vagyok vele főleg, hogy mekkora sár volt. Gyorsabban nemigen ment volna, elfáradtam rendesen. :( De a táv már tetszik:)

 

Ma megint Laurával futottam egy városszéli kört. Most 5.1 km volt 5:47-es tempóban. Itt előjön a fejlődés. :D 300 m-el több és 10 mp-cel gyorsabb kilik!:D Jah és megállás nélkül de a legjobb, hogy hónapok óta először éreztem azt, hogy tudnék még gyorsabban is!:D Nem lesz gond jövő hétvégén, menni fog simán, mennie kell!:D

 

Amitől félek az a PET-CT. Kiderült közben, hogy a verseny előtti nap kell mennem Pestre vizsgálatra. Remélem nem lesz rossz hatással! :S Pécs-Harkányt valószínű emiatt kellet kihagynom. :(  A vizsgálat után egy hétig 40 fokos lázam volt és a doki nem tudta mire vélni. Igaz most kiderült, hogy a vizsgálat csak kemó után minimum 3 héttel lehetne de akkor ez csak 2 hét volt, lehet, ez okozta.

Félek ezektől a CT-től, mert valami sugárzó anyagot adnak be ilyenkor és mondják, hogy 24 órán át kerüljem a kisgyerekeket és a terhes nőket. Azért ez ijesztő, ha másra ilyen veszélyes, akkor rám milyen hatással lehet…:S Nah mind1, edzünk tovább, aztán ezen is túl leszünk:D

 

Remélem, jó eredményeket mutat majd, mert ettől függenek a további kezelések. A doki azt mondta, ő több kemót már nem gondol, sugarat, de inkább őssejt beültetést szeretne.

Hát én meg egyiket sem, nincs már semmi bajom, a CT-nek azt kell mutatnia, hogy én győztem és pont.

Fejlődöm :)

bálint | 2010-04-15 22:42:15 | 6 hozzászólás

Tegnap lakótársam ötlete az volt, hogy edzünk Rubint Rékára.

Gondoltam miért ne, valamire csak jó. Megcsináltuk a felsőtest erősítő részt meg a hasizmosat, 20-20 perc. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény lesz:D Az első 2 perc után már fájdalmas volt és ez eltartott a 20. perc végéig:D

 

Mára lett is izomláz rendesen de legalább tudom, hogy van izom ott:D Délután még súlyzóztam kicsit, 6x10x10 kg jobb és bal bicepsz, 3x20 fekvő. Úgy néz ki, bírom a terhelést, semmi bajom, csak izomláz de az ezzel jár:) Terveztem még egy kis futást is, de jött az eső, jégeső, nah jó, igazából ez csak kifogás… Lusta voltam, nem volt elég akaraterőm, simán elmehettem volna még utána.:(

 

Ma atlétikán megírtuk a zh-t. Elvileg nem lehet rossz, mert szerintem mindent leírtam, amit kellett, futásokról oldalakat tudnék írni:) De majd kiderül, hogy hányas.

Utána kimentünk felmérésre, 20 m sprint, meg 5-ös ugrást nézte. Megkértem, hogy én csak hadd körözzek, mert lesz még felmérés, én meg napról napra erősödök, úgyhogy nincs értelme, majd inkább pár hét múlva. Futottam 2400 m-t 5:20-as tempóban.

Hoppácska, egy hete nem is futottam, mégis 40 mp-cel jobb a tempó, meglesz ez!:D Hiába, ha vérszegény az ember nem egyszerű dolog a futás, sőt semmilyen terhelés!:D Nah de ez már elmúlott, felejtsük el:) Kár, hogy nem futottam többet, mert igaz, hogy elfáradtam ebben is de még húzhattam volna.

 

Ma hazajöttem Kanizsára, majd itt megpróbálok többet edzeni, futás meg bringa:) 1 hetem van felkészülni, hogy lefussak 7 kilit tisztességesen. Kemény menet lesz, de megcsinálom!:D

Csalódás

bálint | 2010-04-13 21:06:32 | 6 hozzászólás

8-ra bementünk gyakorolni gimnasztikát pszichológia helyett. 1 órán át ugráltunk, a combomban már eleve benne volt a tegnapi gyakorlás, most rádolgozva még nagyobb lett az izomláz.

 

Délben kezdődött gimo. A tanár jól megszívatott bennünket a bemelegítésével. Eléggé lefárasztott. A bemelegítést a bemutatás  követte:(

A gyakorlásnál már ment, viszont élesben elrontottam az egyik forgást és megálltam és kértem, hogy hadd kezdjem újra, de nem engedte, így eddig karó a bemutatásom:( Az zavar, hogy tegnap délután is ezt gyakoroltam meg ma reggel is fölöslegesen:(

 

Nah mind1, keressük megint a jót a rosszban. Volt 2 edzésem legalább, amitől erősödök:)

 

Aztán tovább folytatódott a lehangolódás. Jött a lábemelés felmérés. A bordásfal felső fokán lógva, páros lábbal meg kell rúgni a felső fokot. 9 db-tól van a 2-es.

Fél év elején még 8 sikerült, most már csak 6 db. Ez tovább rontotta a kedvem.

 

Mintha ez eddig nem lett volna elég, jött a kötélmászás felmérés. Ülésből indulva csak kézzel 7.2 mp-től van 2-es. Leültem, de mondtam a tanárnak, hogy ne is indítsa el az órát, már az is jó, ha felmegyek. Hát jó is lett volna, de nem sokáig volt meg ez a hit. Elemelkedtem a talajtól, egyet húztam és vissza puff:( Hát ennyi erőm van, gyenge mint a harmat:(

 

Ma nagyon kedvem lett volna futni:), kiadni a feszültséget, de az ugrálástól a combjaim már be vannak állva, meg amúgy is gyenge vagyok, úgyhogy inkább erősítés lett belőle. Ezért csináltam 6x10x10 kg jobb és bal bicepszet meg 3x20 db fekvőtámaszt. Holnap majd futok, meg megint erősítés.

Szerencsére most már el tudom viselni a terhelést, nincs utána bajom, mondjuk a futásra még nem tudom, hogy reagálok:)

Az erő velem van

bálint | 2010-04-12 20:51:04 | 11 hozzászólás

A mai nap nagyon jó volt!:) 8-tól 1.5 órás kangoo órám volt. Meglepődtem, de bírtam végig és annyira el sem fáradtam:D Az igaz, hogy mindenki közül én izzadtam le legjobban de nem kellett kiállnom:D Ez is fejlődés.

 

Az órák után átmentem a kórházba és ilyen se sűrűn van de a doki csak jót mondott!:)

A lényeg az, hogy most erősödnöm kell és 26-ig nem is kell visszamennem, csak Pestre majd egy PET-CT-re:D

 

Kórház után vissza a suliba. Gyakorolni kellett gimnasztikára 128 üteműt:S Holnap bemutatás lesz. 1 órán át gyakoroltunk, ugráltunk és ebben sem fáradtam el jobban, mint a haverok:D Ezek szerint ma egész jó lehet a vérképem. Még most este se vagyok fáradt, de azért ma sem lesz futás, elég volt mára ennyi. Az idő igazán lehetne jobb is:(

 

Próbáltam ma a kötélmászást. Előző félévben simán felmentem függeszkedve, most kettőt nem bírtam magamon húzni:S A karizmaim nagyon legyengültek, mondjuk annyi szúrástól, ami volt az elmúlt hónapokban, nem is csoda:D Az 50db az nem túlzás de lehet, hogy 100 körül is megvan, nah meg a 8 kemó sem erősítő hatású.

Egy nagy gond van, a 2-es 7 mp-es mászásnál kezdődik. Fel sem tudok menni, nem hogy időre:S Nah mind1, majd erre is felgyúrom magam!:)

Szívás

bálint | 2010-04-11 18:19:57 | 10 hozzászólás

8-kor megint vérvétel. Sajnos várható volt már az eredmény. :( Olyan kevés őssejt van már a véremben, hogy nem érdemes gyűjteni. Így megúsztam a mai procedúrát, de azt hiszem, ennek most nem tudok örülni. Egyenlőre potyára szenvedtem 3 napot, mert amit eddig gyűjtöttek az még kevés. Most várni kell, míg újratermelem a sejteket. Remélem nem hét közben kell újragyűjteni. :S

 

Sebaj, megint van jó oldala. Legalább a vérképem javul, amíg nem nyaggatnak. Minden gyűjtés egy kis vörösvérsejt vesztéssel is jár, aminek amúgy is híján vagyok. Szerencsére most már csak nem sokkal a jó határérték alatt van.

 

Végre kivették kanült! :D Újra mozognak a karjaim, igaz fájnak még:S

 

Ma meg kéne próbálni kocogni. Egy hét megint kiesett. :( Az a baj, lusta vagyok, semmi kedvem, esett az eső, meg fog is még szerintem. Nah mind1, lakótárstól fog függeni. Este 10 körül jön meg, ha sikerül rávennem, hogy jöjjön, akkor megyek:)

Vagy nincs valaki pécsi, akinek kedve van esti kocogáshoz Uránvárosban?:D

 

A héten megint sok esőt mondanak:S Mikor fogok így futni?:S Még nem szeretnék ázni, most még könnyen elkaphatok valamit:( Közeledik a 24-e és még nem vagyok olyan formában, hogy menjen az a 7 kili egyben.

 

Lebeszélni nincs értelme, ott leszek és végigmegyek bármi áron! :D 

Uncsi

bálint | 2010-04-10 16:00:09 | 6 hozzászólás

A mai nap királyság, már mintha lehet ezt mondani egy kórházas napra, de az előzőekhez képest az:)

 

Igazából a mai napról nincs is mit mondanom. Vérvétel, aztán gyűjtés. Ma a vénák jól szuperáltak, gond nélkül telt el az a 3 óra.

4 lyukkal ma is gazdagodtam:S Kezdem szitának érezni magam!:D Vagy inkább plüssmacinak, amin gyereküket féltő anyukák gyakorolnak:)

 

Mint mondtam már a dokik rossz tulajdonságát, az ma is igazolást nyert… Holnap megint ugyanez, most már igencsak kezdem unni, kedd óta minden nap a kórházban töltöm az időm.

 

Szóval a mai nap is túlélve és a  holnapi is túl lesz! Az idő telik én meg erősödök.

Borúra derű, derűre ború

bálint | 2010-04-09 19:33:54 | 8 hozzászólás

Egy új nap és a már megszokott kórház. Fél 8, újra a korház bejárata. Szokásos vérvétel és a több órás várakozás.

 

Elérkezett az idő, a félelmetes őssejtgyűjtés ideje. Kb. délben indult a program.

10 percen keresztül minden rendben ment, aztán hogy nehogy olyan könnyű legyen, kezdődtek a gondok. A vénák már megint rosszalkodnak, nem akarnak vért adni. Először pár perc feszegetés, majd úgy döntöttek, máshova szúrják. Hát nem volt kellemes, hát még az új hely, ahova szúrta, ki kellet vállból fordulni, elég kényelmetlen póz volt.

 

Megint pár perc és komplikációk. Úgy döntöttek, felcserélik a ki és bemenetelt a kezeimen. Azért minden rosszban van valami jó. Bal kezemben 3 napja levő kanült végre kihúzták!:) A helyére beszúrták a bevezető csövet.

Ez volt ma már a 3. lyukasztásom, kezdtem unni. Főleg, hogy ezek vastagabb tűvel vannak, mint a vérvétel. A vezetékcseréknek volt egy nagyon nagy előnye. Az új vénákban egész jól ment a vér és nem kellett a labdát nyomogatni, ami nem kis szenvedéstől mentett meg!:) Ettől fogva igazából nem voltak gondok.

 

Egy kisebb bökkenő volt még. A tegnapi beavatkozás 3 órás volt, a mai 4, ennek ellenére mégis elmondhatom, fele olyan rossz volt mint a tegnapi. Úgy látszik tegnap tényleg csak nyűgös voltam. Azért ma is volt a 3. óra után egy negyed órás időszak, amikor nagyon szenvedtem. Nagyon fájt a bal kezemben a tű helye.

Tanultam belőle. Nem szabad a kéznek lógnia. Félig lelógott az ágyról a kézfejem, és ebben a helyzetben elfáradt  a kezem. 3 óra után ezért fájt annyira, de miután felraktam az ágyra, újra ok volt minden.


Azért az orvosoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy mindig tudnak rossz hírt mondani. Kiderült, hogy a mai és tegnapi gyűjtés kevés. Holnap újra menni kell:( 8-kor vérvétel, 11-kor gyűjtés. Nah mind1, most már tudom, hogy kibírom, a mai nem is volt annyira vészes. Nem félek a holnaptól, csak ne tartson sokáig. Amúgy a vérkép ma is kicsit javult!:)

Nah ez már sok!

bálint | 2010-04-08 21:41:18 | 13 hozzászólás

Reggel 7-kor megint kórház. Vérvétel és a szokásos várakozás. Szerencsére sikerült átszöknöm egy anatómia órára!:D Gerincvelői idegekről volt szó, megint tele latinnal:S

 

Ma megcsinálták az őssejtgyűjtést. Az valami borzalom!:S

Szerencsére megúsztam a centrál vénát!:) Igaz necces volt, mondták, hogy a karomban nagyon rosszak a vénák de találtak egyet:) Le kellett feküdni egy ágyra. Bal kezemben már bent volt a kanül, oda kötötték a bejövő vért. Jobb kezembe nagy nehezen berakták, ott jött le a vér. Jobb kézzel egy szivacslabdát kellet szorongatnom, így pumpálva ki a vért a karomból.

 

Egy nagy bökkenő volt… Ez az egész egyhuzamban 3 órán át tartott, miközben nem mozdulhattam! A végére a kezemben már hatalmas izomláz lett a nyomkodástól!

Fél zacskó vért szűrtek le a 3 óra alatt. Nagyon szenvedtem ezt a 3 órát, azt hittem sose lesz vége. Már majdnem kifakadtam és sírtam, ma nem az én napom, azt hiszem besokalltam, ez a mai volt a pont az i-n.

 

Ami nagyon rossz hír volt az az, hogy holnap újra ez lesz, nem tudom, hogy fogom kibírni. Ha a 2-ből nem lesz elég őssejt, akkor még szombaton is meg kell csinálni:(

A gyűjtés nem fáj. A mai nap nem fizikailag, hanem szellemileg volt fájdalmas. Utána pár óráig gyengének éreztem magam, míg meg nem nyugodtam.

A holnap tudatában most sincs jó kedvem, eléggé le vagyok hangolva... 

2. rész

bálint | 2010-04-08 01:54:54 | 4 hozzászólás

Nem igazán ment a pihenés:S A kanül nagyon zavar, sehogy sem kényelmes.

 

Már kezdtük azt hinni, hogy nem hívnak, úgyhogy betelefonáltunk, hogy mi van. Azt mondták csak pihenjünk, majd hívnak, ha megvan. 22 óra 37 perckor csörög telóm. Végre mehetünk. Pár perc alatt bent voltunk, 23-kor már be is kötötték a vért. 3 egység, azaz tasak vért kaptam. 1 óra után nem sokkal folyt le az utolsó. A hatását máris érzem. Eddig mindig ki akart ugrani a szívem mire felértem a harmadikra, most simán fel tudtam jönni!:)

 

Egy pár évvel idősebb srác is most kapott vért, vele beszélgettem. Szerencsésnek érezhetem magam, az ő esete sokkal durvább mint az enyém. Az orvosok 5%-ot adtak neki, mesterséges kómában tartották az intenzíven 2 éve. Szerencsére mostanra azt lehet mondani, jól van, vidáman mosolygott és viccelődött.

 

Most már tényleg mennem kell aludni, mert 7-re újra ott kell lennem:S Holnap megint hosszú menet lesz:S...

1. rész

bálint | 2010-04-07 19:21:02 | 4 hozzászólás

Eljött a félelmetes nap. 2-re megjelentem, ahogy kérték.

Hihetetlen de a kanült sikerült elsőre berakni és szinte nem is éreztem:) Újra vérvétel. A vérkép szerencsére megint javult:) Sajnos most nem úszom meg a vért. A doki elmagyarázta, hogy még ez is elég alacsony értékeket mutat, és mivel holnap lesz a vérőssejt mobilizáció, így muszáj vért adni.

 

Hát jó, legyen, ami kell az kell. Egy bökkenő van csak, nincs vér, amit kaphatnék:) A húsvét miatt nem voltak véradók és elfogyott. Először bekötöttek egy Mabtherát, hogy tisztítsa a vérem, meg azzal is megy az idő és megjöhet vér. Volt vagy egy óra, mire lefolyt. Kissé kellemetlen volt, mert az osztály tele volt és én a folyosón egy széken ülve vártam, míg lefolyik.

Közben jöttek a tanulók 11-en és taníthattam őket:D Azaz én voltam a próbababa:) Ahogy a doki magyarázta nekik, hogy mi van velem, mik történtek, többet tudtam meg magamról, mint előtte!:D

 

2-től 6-ig ott vártam a székben a vért. Meguntam a várakozást, megbeszéltem a nővérkével, hogy megcsörget, ha megjött vér és én 20 percen belül ott vagyok. Amikor telefonált, hogy mi van a véremmel, hallottam, hogy mondták, hogy lehet csak 10 után lesz, ezért is jöttem el.

 

Most várom a telefont, aztán majd megírom a folytatást.

Az szerencsére kiderült, hogy a csontfájdalom, ami a napokban van, az nem az edzés következménye, hanem a sejtnövelő injekciók hatása, ami jót jelent, mert ilyenkor szaporodnak a sejtek.

 

Torokfájás enyhült, csontfájdalom enyhült. Úgy néz ki, megint oké lesz minden:)

Kicsit sajnálom, hogy a holnapi napot kórházban kell tölteni. Doki megint megijesztett, mert azt mondta, valószínű centrál, azaz nyaki vénába kell majd kanült rakni.

Sajnos holnap lenne atlétika zh, nem szeretek hiányozni vizsgáról, a 2. nehezebb lesz:S Nah meg az anatómiák, holnap 2 anatómia is lesz. Központi idegrendszert vesszük, nem szerencsés hiányozni… könnyebben tanulok, ha hallom. Most azt hiszem lepihenek amíg nem hívnak, kicsit elfáradtam...

Mégsincs mázli..

bálint | 2010-04-06 20:36:10 | 3 hozzászólás

Szerencsére doki hazaengedett pénteken, így mégsem kellett az ünnepeket Pécsen tölteni:)

 

Szombat végre otthon, napsütés, irány bringa!:D Megint Kolot kísértem, visszafele el is fáradtam (szembeszél, dombok, 3:40-es tempó) Végeredmény 26 kili és éreztem a combjaim. Esti futás elmaradt lustaság miatt, de így utólag azt hiszem szerencse is:)

 

Vasárnap fele olyan jó az idő, de sebaj. Teló Foxinak és irány "futni". Az előző napi bringát még éreztem a lábaimban, de sebaj. Hasonlóan a múltkori futáshoz 9 percig bírtam, aztán egy kis séta, mert szívem légkalapács volt már, a levegőt meg csak kapkodtam. Kb. 400 m séta után újra erőt vettem magamon és go. Most már csak 7 perc körül bírtam futni, majd újra séta. Séta és újra futás. Végre körbeértünk a tó körül, a cél teljesítve. Futóidő 22 perc, távolság 3.6 km, tempó 6 percen kívüli:( Nah mind1, múltkor csak 2.3 km-t bírtam sétával és ugyanilyen tempóban.

Szóval, ha úgy nézzük, fejlődök! :D Csak nagyon lassan és fájdalmasan:(

Hazaértem, hát combom, vádlim, most már mindent éreztem. :D Terveztem még egy kis biciklizést is, de az már sok lett volna.

 

Hétfőn a rossz idő miatt semmi edzés, de valószínű nem is lett volna, mert izomláz és enyhe torokfájás volt már.

Ma már újra Pécsen kellett lennem, vérvétel meg suli.

A gond csak az, hogy az izomláz átment csontfájdalomba, elég durvába. Ahogy ültem, lüktetésszerűen jött a fájdalom a keresztcsontba és a csípőnél. Az enyhe torokfájás átment erős torokfájásba. A fenébe, megint túlterheltem volna magam? Nem akarom elhinni, biciklin egy futót kisérve nem lehetne elfáradni, meg ilyen séta tempójú futás se üthetne ennyire vissza.

 

Múlt héten szerencsém volt, úgy néz ki most nem úszom meg.

Reggel vérvétel, suli, suli után vissza az eredményért. Sajnos már vártak, majdnem hívtak telón. A reggeli eredmény nem volt jó, újra vérvétel és holnap mehetek 2-re, vért adnak. Már megint kevés a vörös- és fehérvértest:( Remélem ezért nem ment az edzés, elvileg logikus, hogy ezért nem. Kiv leszek, hogy sikerült-e múlt hetit megismételni:D hogy holnapra újra jó legyen a vérképem.

Ha nem sikerül, akkor tele a gatya, mert múltkor ötödszörre sikerült berakni a katétert, szétszadizták mind2 kezem mire meglett. Biztos, hogy jobb nem lett a vénám azóta, sőőőt… Nyakba nagyon nem szeretnék kapni, az igencsak fájhat, legalábbis rossz belegondolni.

 

Mind1, holnap kiderül mi lesz. Csak azt remélem, hogy a futás a rossz vérkép miatt nem ment és lettek fájdalmaim, nem pedig tényleg ennyire megterhelő.

2012-09 hó (1 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (2 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (1 bejegyzés)
2010-12 hó (2 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-09 hó (3 bejegyzés)
2010-07 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (2 bejegyzés)
2010-05 hó (6 bejegyzés)
2010-04 hó (18 bejegyzés)
2010-03 hó (4 bejegyzés)