Egy hete nem futok. Na jó, ha precíz akarok lenni, két óra öt perc múlva lesz egy hete :-).

Pihenőt terveztem, legalább három hetet. Még sose csináltam ilyet. Három célom van: 1) Rendbehozni (amennyire csak lehet) azt a valamit, ami miatt néha rámszólnak egyesek (km...), hogy húzom a lábam, és ami valóban akadályoz a keményebb mozgásban (nem félreérteni! ;-)). 2) Elővenni a régóta halogatott gyorsúszás-tanulást. 3) Adni egy kis szünetet a szervezetemnek.

Így aztán BéBu befutó másnapján elmentem a "hajtogatós nénihez", ahogy Vinca beajánlotta. Negyed óra se telt el, és megtanultam, mitől is hajtogatós néni :-o. Nyomkodott, tekert, húzott, szorított, roppantott, és láss csodát, valóban a töredékét éreztem csak annak a fájdalomnak-húzódásnak, amivel odamentem. Aztán a következő napokban váltakozó volt a javulás: volt hogy semmit nem éreztem, volt egy nap, amikor szinte a régivel azonos módon fájogatott. Tegnap voltam nála másodszor, a javulás egyelőre határozott. Hogy ebből mennyi köszönhető a hajtogatásnak, és mennyi a pihinek, az majd kiderül. Biztatott, hogy menjek futni, próbáljam ki újra a hegyet. Majd a hosszú hétvégén meglátom...

Uszi. Már a BéBu előtt is jártam, de a pihi alatt heti hat alkalom a terv. A múlt héten nem volt nyitva a Komiban a medencénk, ezért Csillaghegyet látogattam, ahol mintha kicserélték volna a managementet: újra várják a vendégeket! Nem úsztam sokat, az András által mutatott technikai elemeket igyekeztem gyakorolni, váltakozó sikerrel. És persze sok szaunával :-). A héten aztán újra András: úgy tűnik, lassan tényleg sikerül azonosítani a hibák gyökereit, és ha ez megvan, akkor már csak kitartás és sok gyakorlás kell. Azért még nem adtam fel a reményt, hogy mégis reménytelen vagyok :-).

Regenerálódás. Három nap telt el 23.-a után, amikorra elmúlt minden izomlázam. Vasárnap már nagyon viszketett a lábam, minden lépcsőn felszaladt, néha magától elindult volna :-). Nem baj, majdcsak megnyugszik :-).

Az első hét pihi eredményesen telt el: ez kerül a nagykönyvbe.

Ez az esemény harmadik éve fix pont az éves programtervemben. Úgy jártam vele, mint Nagyatáddal: jól megfertőzött, és nem tudok tőle szabadulni. Be is terveztem már az év elején a naptáramba, amolyan szezonvégi levezetésként. Aztán nem sokon múlott, hogy mégse mentem el. Pontosabban egyetlen dolgon múlott: a csapaton.

Történt ugyanis, hogy a Nagyatád utáni tervemen nem toltam végig magamat. Kis pihenő után kis gyorsítás, kis Plusz maraton, kis BéBu élesítés, öreges BéBu volt a terv. Csakhogy a lábamban valami nem szerette a gyorsításokat, így már szeptember közepén módosítottam az elképzeléseket, és a szinten tartást céloztam meg. Kerültem a megerőltető futásokat, a mennyiséget is visszavettem, mégis többször előfordult, hogy a lassú és rövid futásokban is találtam nyűgöt. Na, ekkor forogtak a fejemben olyan gondolatok, hogy biztosan kell-e nekem ez a BéBu. De hát a csapatot nem lehet cserben hagyni. Így hát azzal a bizonytalansággal szálltam be 18.-án reggel az autóba, hogy vajon maradt-e elég állóképességem a tisztes helytálláshoz. És azzal a bizonyossággal, hogy ha valami gond lenne, ott a csapat, és együtt megoldjuk. A cél pedig a sérülés elkerülése lett.

Az előéjszakát Bécsben töltöttük, és ez jó döntésnek bizonyult. Kényelmesen kiértünk, este tettünk egy sétát Vacskamati kérésére a jeges szélben a Stephanskirchéhez, elég jól aludtunk, és reggel olyan későn keltünk, amilyen későn nem is tudom mióta nem ébredtem :-). Az első szakasz volt az enyém. Takarékos futást terveztem, ennek megfelelően indítottam. A mezőny eleje vadul elhúzott, de az egész mezőny elég gyorsan kezdett - vagy én voltam lassú... A kezdeti helyezkedés után beálltam a 6-os, 7-es, 8-as egyéni indulókból álló bolyba. A 6-os rajtszámot „véletlenül" gyaloggalopp, a 7-est bükki farkas viselte :-). A Duna-hídon ugyan majdnem elküldtem őket (egy kék nyílon!) egy rövidebb útvonalon, de aztán a biciklis kísérőkkel: Urssal és O.J. dokival kiegészülve együtt futottuk a kényelmes 5:20-5:30 körüli tempót. Igaz, galoppot már 5 km után vissza-vissza kellett rángatni 5:20-on kívülre. Nem sokkal később előre is ment, vagyis inkább mi maradtunk le, és onnan Farkassal kocogtuk le a 20 kilométert. Ja, és még azt a legalább másfelet, amit elfelejtettek belemérni a távba a T. szervezők. Az út során találtunk két frissítőpontot, egyet teával-gyümölccsel, egyet jégkockával felszolgált vízzel, valamint két darab ötös és két darab tízes számot az aszfaltra festve, jópár száz méterekre egymástól. Szerintem egyik se volt pontos. Mindenesetre jól megzavarták volna a tempóra is tervező egyénieket, ha nem lett volna ott a bringás és a footpodos mérés. Az időjárás egyébként jobb volt a vártnál, nem esett, a szél pedig ha fújt, többnyire támogatott. Egy ponton sűrű szalmafüstöt hordott át a csatorna túlpartjáról, ami vidámságot csalt Farkas arcára, és megjegyezte, hogy ez neki dopping :-). Tizenkilencnél kereszteztük a műutat, ahol a rendezők - mint hallottuk - nemrég elküldték az első görkorist az erdőbe gombászni, aztán szépen begurultam a váltópontra, ahol már volt csipszőnyeg (a rajtnál nem volt), amely leolvasta a rajtam levő összes csipet, az ott álló rendező meg az összes rajtszámot, biztos ami biztos. 5:35-ös átlaggal zártam a szakaszt.

Elég frissen fejeztem be a napot, de persze még hátravolt a többiek testi és szellemi ;-) frissítése, meg a szurkolás. Este Pozsonyban a megszokott szállás, éjjel megjött Szörnyeteg Lajos, reggel hidegcsomag, rajt. Vacskamati futotta a nyitó szakaszt, a hidegcsomagnak (és a hiányos reggelinek) is köszönhetően jól eléhezve a végére. Nem csak a csomag volt hideg, de az idő is; tíz körül még egy kevés havas eső is kijutott, de szerencsére csak mutatóba. Mire a második szakaszon beálltam a magam 16 kilométerére, már itt-ott a nap is kisütött, és ilyenkor kifejezetten melegem volt. Többnyire a töltésoldalban futottunk, amit sokan unalmasnak tartanak, de nekem bejön, végtére is mindenfelől zöld vesz körbe, csend van, és ez jó. Lendületesebbre vettem a dolgot, kifejezetten jól esett a szaladás, 4:51-re jött ki az átlagtempó, és jól éreztem magamat utána, ezzel kifejezetten elégedett voltam. Olyannyira, hogy bár eredetileg gondolkoztam hogy pihenőt kérek a következő napra, már ekkor eldöntöttem, hogy futni fogok. Este jóleső áztatás és vízsugaras masszázs Győrben, majd vacsi a szintén megszokott helyen - a fél mezőny megfordult ott, ha jól láttam. Elosztottuk a távokat, elkértem a nyitószakaszt, erősnek éreztem - magamhoz képest - magamat, meg hát szerettem volna hazai terepen futni.

Óóóó, az az éjszaka ;-)! Hogy milyen hosszú volt :-)! Tízkor volt rajt, lehetett lustálkodni :-)! Tavaly kitűnő tojásrántottát ettem itt, és meglepetésemre semmi gondot nem okozott a futásnál, így most is kértem. Egy kis szalonnával :-). Jól esett. A rajt előtt sikerült pár szót váltani Farkassal, galoppal, Korányi Balázzsal, valamennyiüknek voltak nyűgeik, Balázsnak a hangulata is borús volt, de a másik két srácon örömmel láttam, hogy a lábuk ugyan fájhat, a fejük rendben van, ahogy kell :-). A rajt után beindult a mezőny, elég gyorsan a hátsó traktusban találtam magamat. A legtöbb csapat taktikai okból a legjobb futóját tette az aznapi leghosszabb távra. Persze mi is :-o ;-)! Beálltam egy 5:20-as tempóra, hozzácsapódtam egy bolyhoz, de aztán vitt a lábam, fokozatosan elkezdtem gyorsulni. A Tatai útra fordulva összeálltunk egy sráccal, a következő 6-8 kilométert együtt futottuk. Az idő gyönyörű volt, bújkáló napocska, szél alig, öröm az élet :-). 13 után, ahol már hivatalosan is meg lehetett állni (bár sok csapat már jóval előbb is frissített) ott bohóckodott a csapatom, fergeteges hangulatuk volt aznap. Tovább gyorsultam, egy frissítés után a srác lemaradt, nekem meg tetszett a tempó. 4:30-ig. Annál a tempónál szólt be a lábamban a valami. Innen kezdve ügyeltem hogy ne nagyon menjek ennél gyorsabban, ez jól is jött, legalább valamennyi szufla maradt bennem másnapra. 4:59-re jött ki az átlag. A bőnyi befutó az ovisokkal megint gyönyörű volt, kaptam tőlük saját készítésű érmet is, öröm volt a csapatzászlót lobogtatva átfutni a célkapun. Vissza is mentem az apróságokhoz és a tannénikhez megköszönni a bíztatást. Érdemes volt ezt a szakaszt választani :-). Ez már elég gyors nap, sietni kell a frissítéshez és a váltáshoz, nem sok idő marad a levezetésre, nyújtásra. Ez bizony visszaütött, mint másnap látni fogjuk. De még aznap volt. Jani (Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon) beállt kocogni az utolsó szakaszra, őt is frissíteni akartuk menet közben, de észrevettük, hogy elvesztettük :-). Visszamentünk érte. Kiderült, a bokorból nézte végig, amikor elhúztunk mellette :-). Aztán kavarás Tatán, a GPS és a dugó harcából végül is győztesen kerültünk ki, bár Ati (Szörnyeteg Lajos) befutójára így se értünk oda, de erről nem mi tehetünk, hanem Ati, minek futott olyan gyorsan?! Az edzőtábor kapujánál Zserbó és Tekercs várakozott, kihozták magukkal szüleiket, T.O-t és Krisztit is :-). Megismertettük őket Sörrel és barátaival, aztán magunkat a szaunával és a masszőrrel, meg a vargányakrémlevessel cipóban. Egyéni társainkról jobbára telefonon szereztünk információkat, örömmel hallottuk, hogy mindenki rendben célba ért.

A negyedik napon igyekeztem olyan távot kérni, amelyikben nem sok az emelkedő. Egyrészt mert az idén kényszerből-tudatosan nem edzettem emelkedőre, de még inkább azért, mert a lábamban az akármi nem szereti az emelkedőket. (Persze emiatt nem edzettem emelkedőn se.) A második szakaszt választottam, abban az itiner szerint egy hosszabb, enyhébb emelkedő van. Namármost nem. Az itinernek annyi köze van a valósághoz, mint nekem Paul Tergathoz. A táv olyan volt, mint egy hullámvasút. Vegyesre sikerült ez a nap, voltak benne küzdős szakaszok meg szépek, a végén a gyermelyi lejtőt megnyomtam rendesen, mert elkapott a hév. 5:09 lett az átlag, 225 m szinttel. Ennyit az öreges futásról... És egyben a másnapi félmaratonról... Ráadásul a váltásnál a kerekerdős felsőmet sikerült jól otthagyni a ponton, köszönet Alának a begyűjtésért. A távom után kisebb nehézségeket okozott kiszállni az autóból a frissítéshez, mert persze megint nem volt idő rendesen nyújtani, meg hát fontosabb dolgom is akadt, leginkább a kereplő tekerése tekintetében. No meg hát valamibe bele is rekedhettem, mert estére nem sok hangom maradt. Este otthon, és valahogyan nem nagyon hiányzott a másnapi félmaraton.

De persze az utolsó napi csapatfutást nem lehet kihagyni. Tavaly ekkorra megfájdult a forgóm és minden lépés miatt tiltakozott. Ilyen gondom most nem volt, viszont a lábamba egyenletes és elég erős izomláz költözött. Mert én olyan f...a csávó vagyok ám, hogy nem ám egy ponton támad az izomláz; mindenhol egyformán vagyok edzetlen és levezetetlen. Jó időben felértünk Keszire, sokakkal váltottam pár szót, közben a szpíker hajtogatta, hogy eső meg szél délig nem várható. Lehetett valamiféle időzóna-eltérés arrafelé, mert a 9 órás rajt előtt tíz perccel elkezdett esni, de rendesen, később pedig a szelet is megtapasztaltuk. Az útvonal eleinte rendben volt, később eltért az előzetesen kihirdetettől. A frissítőállomások most viszonylag jól el voltak látva még a mezőny fele után. Vittük a csapatzászlót, megismertettük néhányakkal akik az utunkba akadtak, ahol lehetett, csatakiáltással köszöntük meg a szurkolást... Én meg küzdöttem rendesen, leginkább a lejtőkön meg az utolsó öt kilométeren. Eddigi legrosszabb félmaratonomat futottam versenyen. Persze a táv jól el volt mérve, de akkor is. Az Andrássy úti finálé és a befutó persze mindenért kárpótolt, minden küzdelmet elfelejtetett. Öten együtt futottunk be: Jani (Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon), Ati (Ló Szerafin), Jani (Vacskamati), Ati (Szörnyeteg Lajos) és Jani, vagyis magam, mint Mikkamakka. És persze a csapatzászló a pomogácsos fenyegetéssel, amelyet illik komolyan venni, ha egy jót akar futni az ember :-).

Jó hosszú lett ez a bejegyzés, és alig került bele valami az öt napból. Alighanem ezért kihagyhatatlan a BéBu. Mert csapatverseny. Vagy ha nem is verseny, mert mi nem igazén versenyeztünk az idén, akkor is egy hatalmas közösségi esemény a kis csapatnak is és a futók közösségének is. Ismeretlenek buzdítják, segítik egymást öt napon át, aztán persze egyszer csak már nem is ismeretlenek. Lehet hogy nem tudjuk egymás nevét, de ismerősként köszöntjük egymást. Bámuljuk a profik teljesítményét és csodáljuk az amatőr egyéni futók erejét, okosságát, küzdeni tudását. Hogy is mondja Vinca? Olyan jó így együtt :-).

És bár nem szívesen hagyok magamnak keserű utóízt a bejegyzés végén, mégis: a szervezők mindenben megnyilvánuló pontatlansága, nemtörődömsége, felelőtlensége, a szolgáltatások kritikán aluli ár-érték aránya mellett nem mehetek el szótlanul. Nem szeretnék megbántani egyetlen lelkiismeretes, odaadó rendezőt sem, őket megkövetem, a versenyigazgatót is beleértve. Köszönet a munkájukért. De mégiscsak kár ezért a rendezvényért. Amelyet, félreértés ne essék, a résztvevők, a profi és amatőr egyéni indulók és a csapatok tesznek naggyá. Szurkoljunk a rendezőknek, hogy jövőre ők is legalább olyan hozzáállást tudjanak felmutatni, amilyennel a résztvevők életben tartják ezt a versenyt.

Ha jól számolom, ma volt az ötödik úszástanuló edzésem. Változó érzésekkel telt ez a másfél hét. Először talán ma éreztem, hogy megfogtam néhány pontot, amit kezelni kell. Hogy jól érzem-e, és hogy sikerül-e kezelni, az majd kiderül a következő hetekben. Ja, és ma hiányzott először egy jó kis hosszabb folyamatos úszás. Na, majd az is lesz.

De most Bébu...

Ritmus. Na, azt kellene megtalálni. Ma valahogy nagyon nem volt meg.

Pénteken négy óra alvás után reggel hatkor már az usziban voltam, brrr... Ehhez képest egészen jó érzésekkel jöttem el. Nem úgy ma. Bonyolult dolog ez a gyorsúszás. Illetve hát nem is bonyolult, amíg csak lapátolom a vizet, ahogy éppen adódik. Egy ilyen százasba ma belemértem, 2:45 lett. Nem az a világbajnok idő :-(. Viszont már alig lassabb, mint egy kényelmes mellúszás :-o. Hanem amikor sorban osztja András a feladatokat, hogy mire figyeljek, akkor aztán egyből bonyolulttá válik. Pedig még csak az elején tartunk... Volt, hogy annyira figyeltem az S betűre, a tolásra, a kitartásra, közben a lábam között a bója, hogy elfelejtettem levegőt venni :-). Mit mondjak, elég gyorsan észrevettem a feledékenységemet :-).

Rájöttem: bálna szeretnék lenni :-)!

Öööö... Valójában nem egy. Legalább kettő. Igaz, nem is igazán álmok. Igaz, egészen mások...

Van egy maraton, valahol messze, amely az első helyen van a kívánságlistámon. Úgy két éve került oda. Akkor azt terveztem el, hogy az idén Boston, jövőre a nagy álom. A körvonalazódó jövő évi felkészülésem egyik alapkövének is ezt szántam.

Erre tegnap kaptam egy levelet egy kedves futótársunktól egy rendezvényről (versenyről), amely mint nagyon távoli és valószerűtlen elképzelés gyakran forgott a fejemben. És most ők megcsinálják :-). Ráadásul valahol nagyon közel hozzánk. Szinte hihetetlen.

Két verseny, két dátum. 2008.05.17. és 2008.05.18. A helyszínek között sok-sok ezer kilométernyi távolság.

Vannak álmok, amelyek beteljesülésére várni kell. Lehet hogy nagyon sokat. Lehet, hogy éppen ez a lényeg. Hagyni kell érlelődni az álmokat...

Remélem, sok ismerőssel fogjuk buzdítani egymást jövő májusban a pályán! Biztosan nagyon jó verseny lesz, és én ott akarok lenni!

Második alkalommal (tegnap) talán még ügyetlenebbenk éreztem magam, mint elsőre. Valószínűleg azért, mert a mozdulatok kitartása megtörte a ritmust. Mármint azt a picurit, ami egyáltalán volt. A bólya sokat segített, és most nem a kinyújtott kezemet éreztem lesüllyedni, hanem a csípőmet. Folyamatos úszásnál pedig nem érzem még azt a tempót, amellyel tartósan tudnék haladni. Úgy érzem, kezdőfutó-szindrómát kaptam a medencében :-). (Gyorsabban akarok haladni, mint ami telik tőlem.)

Beterveztem egy kis hát- meg hasizom-erősítést (előkapom majd pen idevonatkozó cikkét...), csak hát este eddig nem nagyon tudtam már rávenni magamat ilyesmire. Na, majd változtatunk.

Egyébként tegnap kikalkuláltam, hogy szerdánként én nyitom a Komit, délután a feleségem ellenőrzi a vízminőséget a tanítványaival, este pedig a lányom zárja a kaput az úszóedzésével. Tessék mondani, éjszakai úszás nincs ;-)?

Azúr? Vagy az úr?

Reggel hatkor jelenés a Komiban. Még a villanyok sincsenek rendesen fölkapcsolva, a félhomályban alig ismerem meg a csapatot, de aztán András rámkajabál... Kapunyitás, nyomulás befele. Egyemista korom óta nem jártam odabent, pedig az nem tegnap volt. Azért megtalálom az utat, csobbanás, és máris osztogatja András a feladatokat.

Sejtettem hogy nem lesz egyszerű, nem is volt az az első alkalom. Vízfekvés, levegővétel. Vízfekvés, levegővétel. A kezem csak lesüllyed amikor nem kellene. Kapok segítségül egy bóját, azzal kicsit könnyebb. Vízfekvés, levegővétel. Folyamatos kartempónál még csakcsak, de kitartott mozdulatokkal reménytelennek tűnik. András azért bíztat. Türelme, az tényleg van... Vízfekvés, levegővétel. Néha kerülgetek néhány sporttársat. A csapat többi tagja közben hasítja a vizet mellettem. Vízfekvés, levegővétel. Aztán kapok néhány pihentető gyakorlatot, és vége is az órának. A víz az úr. De azért élve jövök ki a medencéből.

Kicsit fura volt ez az edzés a megszokott ússzunkegybenegykéthánégykillert típushoz képest. Valahogyan úgy éreztem, mintha nem is edzettem volna :-). Pedig... :-) Szerdán folytatás. Addigra szerzek egy saját bóját. Megnézem, árulnak-e propellerest :-).

A múlt héten összesen 24 km futás jött össze. Nem túl sok a BéBu előtt...

Merthogyviszont itt az ideje a terepfutásoknak. Én meg nem érzem magamat felkészültnek a hegyekre. Nem az állóképességem, hanem az izmok és az ízületek miatt. Egész évben alig futottam szintet, nem esett jól a lábaimnak. Az idénre-jövőre gyökeresen más terveim vannak, de azok megvalósításába majd csak a pihi után fogok bele.

Úgyhogy hallgattam a hívó szóra, és családi túrát terveztem be vasárnapra, mégpedig a Vasas babatávját, gyalog. Megtapasztaltam már, hogy gyalog sokszor fárasztóbb a túrázás, mint futva. Gondoltam, előkészítésnek jó lesz ilyen módon elkezdeni a szintgyűjtést. Hosszú nekifutással indítottam: szombaton elmentünk a Spuriba és megvettem az idei terepcipőmet. A legutóbbi Ommni 4 TR förtelmesen kilyukadt a sarkánál 1114 kilométerrel a talpában, pedig az előző ugyanebből a modellből 1759-nél tart, és még mindig hordható. Próbálgattam, a végére maradt a Response TR és az Omni 5 TR. Az utóbbi tűnt kényelmesebbnek, azt vettem meg, bár némi fenntartásaim voltak (vannak) sarokügyileg. Meglátjuk.

Vasárnap reggel felpakoltam a bringát a csomagtartóra, és irány Dobogókő. Kicsit szégyelltem magamat fölfele a tetőn vinni a bringát. Szerencsére nem sokan látták, bringás egy szál se volt fölfele, de még később, lefele se. Persze tulajdonképpen nem a bringát vittem, hanem az autót, csak a látszat csalt :-). Gyors lepakolás és már gurultam is vissza. Odafönt 6 fok volt, ennek ellenére csak az elején fázott egy picit a karom. Nem is gondoltam volna, hogy lefele tekerve is meg lehet izzadni :-). Nekem most sikerült.

Gyors átöltözés, 8:50-kor indulás a túrára feleségemmel és két ismerős túratárssal. Elég hűvös volt, egy vékony hosszúujjú technikai felső volt rajtam, le se vettem a célig. Pomázon diót gyűjtögettünk, ennek -- meg egy kisabb kavarásnak -- köszönhetően féltávra -20 percet gyűjtöttünk a szintidőből. A Gáti-csapat még a faluban elkocogott mellettünk. Szép lett az idő, elkezdtem fényképezgetni, ilyenkor a saját kis csapat mindig előrement, aztán üldözhettem őket. Féltávnál elkezdtünk tempósabban haladni (biztosan a sportszelet tette :-)). Utolértünk egy kisebb társaságot, akikkel a célig kerülgettük egymást. A patak völgye gyönyörű volt. Sikároson az idén is rengeteg őszi kikerics virított a verőfényes őszi napsütésben. Aztán éppen beértem volna a csapatomat, aminor egyszercsak szembetalálkoztam Tamással, egy régi kollégával, aki az unokájával sétált arra. Csak röviden beszélgettünk, mert a csapatocskám megint eltűnt a fák között. Mire legközelebb utolértem volna őket egy középiskolás osztálytársam, Karcsi jött szembe, akivel két percben pótoltuk az általam a múlt héten kihagyott osztálytalálkozót... Újabb tempóváltás, hogy a Királykútnál Lupussal és csanyával váltsak néhány szót. Innen pedig már csak egy végső roham kellett, hogy még a meredek részen utolérjem a többieket, és együtt besétáljunk a zsíros deszkával és forró almás pitével kecsegtető Matyi büféhez. Gyönyörű időben kitűnő túra volt, csak azt sajnáltam, hogy a Szőke forrás az idén kimaradt, mert ott ahogy hallom, a tavalyihoz hasonló terülj-asztalkám fogadta a túrázókat.

A cipő -- amelyet persze bejáratás végett felhúztam a túrára -- működött, sok meglepetést nem okozott. Annyiban sem, hogy ugyanott szorítja be a jobb kisujjamat, ahol eddig valamennyi Saucony tette. Ez legyen a legkisebb baj.

A jövő héten talán Bidai kilátók, ha belefér az időbe.

Na, persze az élet elsodort, és nem hívtam fel tegnap se Andrást...

Viszont ma jól le lettem tolva, hogy miért nem járok. Nincs mese, hétfőn mennem kell...

A Szigetre viszont beszökött az ősz... A múltkor még csak a vadkörtefa borított bíbor lombszőnyeget a pudingra, mára már itt-ott gyönyörű élénksárgában pompázott néhény fa, és alattuk a frissen hullott avar is. Túra kéne futni de nagyon, megkukkolni az erdőt is mostanság. Sajna nem vagyok felkészülve a hegyekre. Futásilag. Úgyhogy megyek túrázásilag. Irány a Pilis!

Augusztus 25, Nagyatád. Mission complete. 26.-án fittnek és erősnek éreztem magamat (ja, hogy egy nappal korábban kellett volna? ;-)). A következő héten jólesett a szép lassú futás, de tudtam hogy nem szabad elkapatni magamat, ezért sokat pihentem. Futottam egy kellemes-kocogós Nike-t, aztán a következő héten már a kicsit lendületesebb körök is jólestek. Igaz, erősen ingadozónak éreztem a formámat is, a motivációmat is. Jött egy 80 kilométeres hét, a végén az ajanó-futással. Na ez valahogyan sok lett. A térdeim, a jobb bokám és achillesem tiltakoztak. Nem mertem terhelni, újra visszafogtam magamat, és -- lekopogom -- szépen rendbe is jött minden. Ilyen előjelekkel, minden terv nélkül, de azért egy 3:45-4:00 közötti idő reményében vágtam neki a Plus-nak.

Szombaton mindent szépen összepakoltam, reggel ügyesen elkészültem, irány a Városloget. Tíz perccel indulás után jutott eszembe, hogy a footpodot a másik cipőmön hagytam. Nem baj. Tíz perccel a rajt előtt, hogy a csipet is... Bár lett volna mód gyorsan kicserélni a rajtszámot, de nem volt nálam letéti díj, és már minden ismerős elment a rajthoz, úgyhogy elkönyveltem: futok egy jót, de célidőm nem lesz. DieM-mel séláltunk ki a rajthoz, ott összefutottunk papamacival, aki nagyon virgoncnak tűnt :-). A 4 órás futók elé álltam be. A korábbiakkal ellentétben most úgy láttam, ez a zóna együtt mozgott, végre nem kellett szinte senkit se kerülgetni. 4:33 lett az első, 4:25 a második kili, ez esett jól, és én ma jólesőt akartam futni. Szép idő, szurkolók, tisztelgő villamosok, mi kell még? Megláttam -ethka-t, gondoltam, mellé állok, jól megijesztem (a Nike emléke még biztosan él benne ;-)). Élt bizony :-)! Kicsit futottunk, aztán rövidesen visszavettem a tempómat, és utolértem papamacit, akivel jó darabig együtt szaladtunk. Még reggel volt, de már melegedett a levegő. A hídon hiányoltuk SK-t, aztán elzúzott mellettünk löpe, kinek nevét csak utólag tudtam meg. Még mindig elég sok szutkoló volt az út mellett :-). Ez egyébiránt több helyen feltűnt, mintha egy kicsit népszerűbb lett volna a verseny a tavalyelőtti óta. Igaz, nagyon sok külföldi volt a mezőnyben, és ennek megfelelően a szurkolók között is.

A rakparton utolért Lőrincz András, aki T.O.-nak hajcsárkodott. Innen vagy húsz kilométert futottunk hol együtt, hol -- mivel ők tovább időztek a frissítőknél -- egy kicsit szétszakadva. Nagyjából 5:25 körüli volt a tempó, kifejezetten sokan voltunk ebben a sávban, ez egyébként -- mármint a népesség -- végig jellemezte a zónámat. Közben rendszeresen fel-feltűntek szurkolóink, Cucu, Vincáék, yoyoo, Gandi, Editke, m.ági, sistergő, Fajankó, meg FUTURE is szép csöndesen, ahogy egy Mesterhez illik :-). A Petőfi-híd kapaszkodóján -- meg minden emelkedőn -- szépen visszavettem, ott többen elmentek mellettem, akiket aztán a lejtőn visszaelőztem :-). A pesti oldalon futott előttem egy srác, akit bringával kísértek -- ez nagyon idegesítő volt. Aztán a váltóhelyhez közeledve egyre több elcsigázott váltótag mellett mentem el, hogy a pont után friss csapattársaik visszaelőzzenek :-). A fordító előtt láttam obort, Kangát, utána FARKASt, Ursit. Itt zenélt egy banda, az énekesük nagyon lázban volt, kapott is tapsot a futóktól rendesen. Amúgy is igyekeztem minden performance-ot megtapsolni, lereagálni, lettlégyen az zenész, szurkoló, kereplő.

A Szigetre vezető úton besűrűsödtünk, meg az autók is, meg a kipufogóbűz is :-(. Meg a kilométertáblák is. Itt futottam a leggyorsabb kilométeremet, 4 percen belül =O. Néhány tábla egyébként máshol is a BSI-től szokatlan pontatlansággal volt letéve :-(. A Sziget fái kellemes árnyékot adtak, aztán a hídról lefele Brekaszt értem utol, aki tájékoztatott a többiek hollétéről :-). A Fő tér után egy kapualjban egy félmeztelen pocak álldogált. Az előttem futó olasz srác -- egyébkénmt ha nem is akkora, de mérhető pocakja volt :-) -- az ujjával barátságosan belebökött. Mármint a pucér pocakba. Felvidultunk :-). A felüljárón egy francia sráccal elegyedtem szóba -- angolul. Na, ez szép társalgás volt :-). Érdekes, tavalyelőtt is itt lett ismerkedhetnékem :-). Utolértek T.O.-ék, innen megint együtt mentünk. Most nem gyötört úgy meg a rakpart, mint korábban már előfordult. Kellemes déli szellő lengett, ez sokat segített. Meg az is, hogy az elején megmondtam a fejemnek, hogy a következő tíz kilométer az bizony ilyen lesz. Lassultunk, itt 5:40 körülieket futottunk. Viszont nagyon sokan sétáltak már itt is, a táv hátralevő részében pedig egyre többen.

Egész gyorsan vége lett a rakpartnak, Orsiékat végképp elhagytam egy frissítőnél. Az Erzsébet-híd előtt kiszámoltam, hogy mág tíz híd-alul-felüljáró lesz. Aztán néha megnéztem, hány van még hátra :-). A Petőfi-hídon utolértem egy (külföldi) srácot. Nagyon kellemetlen volt mögötte futni, a belőle terjengő "illatok" miatt. Ráadásul éppen az én tempómat mente, fölfele is, lefele is, a síkon is. A Közgáz előtt aztán elég volt: muszáj volt lezúznom. A 34-es frissítő előtt bíztattam egy kicsit Vistart, aztán betoltam a második gélt. A frissítés a terv szerint haladt: tízig izo, utána mellette banán, 27 után a frissítők előtt gél + víz. Alighanem a gél tette, hogy elkezdtem jól érezni magamat. Ugyan egy kicsit korainak véltem, de elkezdtem visszavenni a tempót, megint 5:25 körüli killerek jöttek, ezzel többnyire előztem a többieket. Aztán a váltóhely előtt utolért a 4 órás vonat. Úgy húzott el mellettem, hogy csak néztem. Namondok, most vagy az én órám nem jó, vagy az övék. Valószínűleg az utóbbi: a váltópontnál észrevehették hogy gyorsan mennek, mert a leszűkülő sávban lelassítottak, ezzel jól feltartva azokat, akiket éppen megelőztek. Profi. Meg BSI-futóetikett. Vagy mifene.

Jó ötlet volt másodszorra elkerülni a fordítást, az az Újpesti rakpartos rész sokaknak gyötrelem. Így aztán a Felüljáró is hamarabb jött. Ez jó volt. Hogy utána maradt még négy killer, az már kevésbé... Sebaj, Saci néni megint ott volt, meg Limonade Joe bringával, aztán lejjebb meg a rádiós futótárs szurkolt, aki most sérült volt, ezért pihent. Rakéták begyújtva, a kilométertáblák szerint az utolsó 2.195 métert 5 percesekben futottam. Így volt vagy sem, körülöttem mindenki hajrázott rendesen. Kicsit meglepő volt a ligeti kunkor kihaltsága, szurkoló sehol. Jó a táv végén a hűs Liget, de hátránya a hibákkal teli út és az eldugott és rövid célegyenes.

Csip nem csippan, óra leáll, 3:55:49 saját mérés szerint. Kicsit gyengébb a tervezettnél, de hát hiszen nem is volt tervezett :-). A folyosóban Kocsis Árpi személyesen gratulál. A csomagosztásnál sorállás, sokan jönnek 4 órára, és mindössze két lány adja a csomagokat. Aztán percek alatt összeverődünk, fjani frissen mint mindig, de sajnos kiderül, hogy nem sikerölt a terve és kiállt 33-nál :-(. Jön sok ismerős, olyan gyorsan hogy nem is emlékszem, köztük anita, aztán Lőrincz Bandi T.O. nélkül... (Lepsényné' még megvó't... :o)). Aztán T.O. is. Nekem meg -- ilyen még nem volt -- valamim leesik, vagy fölmegy, akárhogy is, szédelgek egy kicsit. Bekapok egy müzliszeletet, hozzá az édesítőszeres (!) teát (?), amit a csomagban adtak, megkeresem a bandát, leülök, így gyorsan helyrejövök. Jó sokan voltunk, és a befutók, a szurkolók egyre csak jöttek, és jöttek :-). Beszélgettünk egy kicsit, aztán hazajöttem. Otthonra rendes izomlázam nőtt, ma reggel is megvan, köszöni szépen. Régen volt ilyen.

Értékelés? Jó futás volt, kár lett volna kihagyni. A pálya szép, az időjárás kitűnő volt, bennem meg most éppen ennyi volt. Gratulálok mindenkinek! Jövőre (remélem) ugyanitt!