Vasárnap elmentem megvizsgálni a pilisi bringaútvonalat, amelynek többszöri bejárása az idei tervek között szerepel. 29 fok lett idelent mire elindultam, ráadásul minden irányból felhők tornyosultak, de ez csak a fülledtségérzetet emelte, eső nem esett. Két-bükkfáig visszafogottan igyekeztem menni, már amennyire az emelkedők engedték... Mivel időre vissza kellett (volna) érnem, Dobogókőt kihagytam, és egyből leereszkedtem Marótra. Már Kereszttől voltak tócsák a kátyúkban, az erdőben pedig az út is vizes volt az árnyékban, a hőmérséklet viszont 22-24 fokra esett, és egészen kellemes volt. Maróton frissítés, aztán irány a Dömör-kapu. Hát, megint megtanultam, hogy ami futva kellemes emelkedő, az a bringán megizzaszt rendesen. Merthogy ez a szakasz a Szakóig a Tapír-kör része. Tényleg nem tűnt ilyen végig emelkedősnek, amikor erre futkároztam... A sípályától kezdődött végre a lejtő. Sikárosnál nosztalgiáztam egy kicsit a három évvel ezelőtti hegyi maratonnal kapcsolatban, amikor itt jégen-havon áttörve igyekeztünk megtalálni az utat. A Király-kútnál egy montis párnak segítettem megtanácskozni, merre is induljanak, aztán egy fűben pihenő pár mellől vágtatott felém egy megtermett német juhász kutya. Fél lábbal még kipatentolva gyorsítani nehézkes volt, de szerencsére a harmadik hívásra szót fogadott és utamra engedett. Azt terveztem, hogy legurulok a Dömör-kapuig, esetleg elmegyek Szentlászlóig. Csakhogy az időm fogyott, ezért amikor az egyre szaporodó sétálók között előttem felfedeztem újabb két kutyát, úgy döntöttem, ideje visszafordulni. A fordulónál terveztem frissíteni, de ez így elmaradt. Sikárosnál éreztem hogy kezdek megéhezni, nem lesz ez így jó, a Két-bükkfa emelkedőjén eléhezve feltekerni nem buli. Mivel Király-kút felé az emelkedő nem akart szűnni, hát kiálltam és elvégeztem a szükséges töltési-ürítési műveleteket... Pilismarótig sok esemény már nem volt, legfeljebb megállapíthattam, hogy ilyenkor is szépek a Vadálló-kövek, de igazán akkor gyönyörűek, amikor a hó mint porcukor világít rajtuk. No és a nyulak, szépen sorban, szám szerint öten. Gondoltam is minden alkalommal a mi Nyuszinkra :-). Kifigyeltem a taktikájukat is: egy darabig csalogatnak, futnak előtted, aztán megkeresik a legmeredekebb árokpartot, és zutty, felrobognak rajta, oda úgyse tudja követni őket senki :-). Ugye, Nyuszi? ;-) Maróton újabb töltés, aztán irány az utolsó emelkedő, csekély 14 kilométer. Na, ez már nem volt egyszerű. Vagy két fokozattal lejjebb mentem, mint a múltkor, és így is szedtem a levegőt szaporán. Azért két keréken fölértem, és bár már tudtam hogy nem érek vissza időre, adtam egy kicsit a tempónak is lefele. Autó alig volt szerencsére, és még a zuhé előtt 10 perccel hazaértem. Utána úgy éreztem magam, mint egy négy órás terepfutás után. A combjaimat a másnapi uszi lazította ki, viszont a mai dobogókői futamon még rendesen benne voltak a lábaimban a vasárnap nyomai, nem sikerült még újratöltődmöm. Sebaj, lesz ez még így se, és különben is, mint tudjuk: az atomot megedzik ;-).

Ma reggel ahogy leértem a Szigetre, rögtön a rakparton éreztem magam, persze valamelyik BSI rendezvényen. Mert annyian szaladtak mindkét irányba a pesti oldalon, hogy ennyi futó még a KandH-n se nagyon volt . Szabályszerűen szlalomozni kellett az előrehaladáshoz. Aztán a budai oldalra érve rögtön a rakparton éreztem magam, persze valamelyik BSI rendezvényen . Mert annyira állt a levegő, hogy ennyire sehol máshol, mint a Parlament tövében tud. Aztán meg taliztam Nyaffal, aki bringás kísérőmül szegődött, én meg cserébe segítetten neki lassan tekerni a nagyon penge outijával . Meg kell mondjam, kifejezetten jól csinálta ! Aztán megbeszéltük, hogy itt a nyár, amit mi sem mutat jobban, mint a rengeteg futó a szigeten. Ennek aztán örültünk. Bár ami a nyarat illeti, én attól a mocsok melegtől is gyanút fogtam volna .

Tegnap reggel elmaradt a futás. Mire a Szigetre értem volna, annyit álltam a dugóban, hogy nem láttam értelmét bemenni. Gondoltam, majd este. Na, ez meg persze hogy nem jött össze a meló miatt. Úgyhogy mára egy kis ráadást terveztem a dobogókői szabványkörre, nevezetesen egy pilismaróti kitérőt.

Jó meleg volt fölfele, de pihent voltam, jól ment, igyekeztem dolgoztatni az izmokat. Keresztnél utolértem egy széthúzódott csapatocskát, az élen álló taggal beszélgettem pár szót. Tetszett neki az út :-). Egyébként meg Lengyelországig tekertek egyenesen (a Pilisen keresztül :-)), 9 napra tervezték az utat. Nem volt nagy csomagjuk... Outival nyomták. Tekintettel a terepviszonyokra nem terjesztettük ki a társalgást további témákra :-). Amúgy is úgy tapasztaltam, hogy az angolszótáram összeragad a fejemben ilyen izzasztó emelkedőn ;-). Dobogókőre hajszálra a legutóbbi időmmel értem fel.

Lefele Esztergom, majd a feltáró út felé kanyarodtam, a sorompó nyitva volt (de szerencsére összesen csak 2 mozgó autóval találkoztam). Ezt a szakaszt a Tapír-kör részeként jópárszor megfutottam már, de bringával ez volt az első alkalom. Futásnál 25-30 km után szoktam itt felkapaszkodni, ennek megfelelően kellemes emlékeim fűződnek ehhez a részhez :-). Lefele az első 300 méter durva lejtő, utána inkább a vegyes útminőség és a kanyarok miatt technikás az ereszkedés. A Hoffmann-fogadótól már enyhébb a lejtő. Pilismaróton megettem egy müzliszeletet és feltöltöttem a kulacsot, aztán nagy levegővétel, és irány vissza. Az út sok helyen vizes volt, ennek megfelelően párás, de kellemesen hűvös, erdőillatú a levegő. Fölfele valahogyan a patakcsobogás és a madarak harsogó éneke is jobban hallatszott. A Hoffmann-kunyhónál terveztem hogy kistányérra váltok, de meglepődtem, mert ott még egyáltalán nem kellett, az Égett-hársig fel lehetett volna jönni középsőn, de én inkább óvatos voltam... Érdekes, a futások során ez a szakasz meredekebbnek maradt meg. Lehet, mert a Szakó lejtője után szoktam ide érkezni?

Egyszercsak utolért és megelőzött egy srác, aztán a nyeregig végig előttem tekert pár tíz méterrel. Alighanem segíteni akart, de én valahogy magammal voltam elfoglalva... A sorompó előtti részen 11-ig ment le a sebességmutató. A nyereg után lefele aztán nem nagyon óvatoskodtam, szerencsére forgalom nem volt sok. Kivéve egy buszt, amelyiknek nagyon fontos volt szembeforgalomnál megelőznie. Ha nem fékezek rá tövig, akkor felkenődök az oldalára. Vajon ez a pasas minden nap így közlekedik arrafele? A rendszámának a vége 217, és egy füstölős, vajszínű (koszosfehér?) helyközi járat. Aki látja a sofőrjét, adja át neki az üdvözletem!

Az iménti srác a nyeregnél megállt frissíteni, de aztán a Csikóváralja környékén utolért. Onnan váltott vezetéssel jöttünk le, amihez nem nagyon vagyok hozzászokva, remélem nem voltam nagyon töketlen... Ő a Dömör-kaputól jött. A hétvégére én is pont egy olyat tervezek, hogy ezt a mait megtoldom odáig. Mer'hogy látám, hogy ez jó :-)).