Vacskamati ugyan sajnos nem jött el, de így is régóta a legteljesebb csapatfutásunk volt ma :-). Fél 10-kor kezdtünk gyülekezni nálunk, egyből ketten érkeztek, Dömdödöm Ló Szerafint is elhozta a tanyájáról. Könnyen idetalált a GPS-ével . Már éppen indulni készültünk, amikor Szörnyeteg Lajos telefonos GPS segítséget kért a szomszéd utcából . 10-kor indultunk, a Dera-patakon átkelve találkoztunk Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonnal, aki Szentendréről szedte a lábát odáig. Tökételes randi.
A faluban városban vidáman futottunk, Lajos megugatta a kutyákat, azok meg viszonozták a kedvességét nekünk, akik mögötte szaladtunk. Egyszer egy furgon riasztója is visszaszólt neki . Még egy ilyen városonvégigfutás a barátaimmal, aztán kereshetek magamnak új lakhelyet . Aztán ráfordultunk a + jelzésre, amely egyenesen a Csikóvár csúcsa felé vezetett... Volt is sápítozás, hogy hova kell felmenni! Hát még amikor az erdőbe érve cipőmarasztaló dagonyát találtunk. Azért szép lassan felértünk, Szerafin fájlalta a sípcsontja elejét, Zordonbordon a bokáját, Lajos tolta mint egy Szörnyeteg, szóval vidám kis csapat voltunk.
Időben ott voltunk, beneveztünk, találkoztunk DieM-mel, ROHAN_ó-val, majd 11 után nem sokkal elrajtoltunk a Futapest Pomáz crossfutás rajtzónájának utolsó soraiból. Összesen lehettünk vagy 100-150-en. A tavalyi hóval-jéggel szemben most irdatlan sár fogadott, az első 1,5 km-en minden lépést meg kellett fontolni. Az út szépen emelkedett, elhagytam Zordonbordont meg Szerafint, Lajos vissza kettő padlógázzal elhúzott. Utolértem Dömdödömöt, aztán -- de csak azért, mert annyit se mondott, dömdödöm -- elindultam DieM után. Utol is értem. Namármost ez a fiú úgy tolta felfelé, hogy közben jól hallhatóan nem is vett levegőt. Gondoltam, amat módszere szerint csak alázni akar, de ezt jópárszáz méteren keresztül tette... A meredekebb szakaszokon én visszavettem és egy kicsit lemaradtam, amit a lájtosabbakon aztán behoztam. Aztán véget ért a dagonya. Épp addigra értünk a szekérútról az egysávos ösvényre, amikor megritkult a mezőny. Eddig egész szépen előzgettem, innen már talán csak vagy ör sporttársat hagytam le, és egy engem is megelőzött.
Az a szép ebben a pályában, hogy amikor már azt hiszed: fent vagy, jön az újabb kanyar és az újabb emelkedő... Az ösvény lassan elenyészett. Mély árok szélén futottunk, járatlan úton, kidőlt fákat átugrálva. A meredek szakaszokon nemes egyszerűséggel belegyalogoltam, így maradt erőm rendesen megfutni a futhatót. Az erdő őszi képét mutatta, nagyon szép volt. Aztán újra szekérútra jutottunk egy darabon. Itt még fagyott volt a talaj, de kicsit odébb, ahol rásütött a nap, hatalmas tócsákat és sárbugyrokat kerülgethettünk. Lejtős szakaz skövetkezett. Néhány helyen, ahol vágatban haladt az út, mély avartakarót sepert össze a szél. Mivel az út köves volt, itt nem mertem elengedni magamat, szükségem van még a bokámra. Egy srác el is suhant mellettem. Aztán egy éles kanyar után meredek emelkedőt vett az út; na itt visszaadtam neki a suhintást . Egyre jobban éreztem magamat, nem tartalékoltam már. A º jelzésre fordulva nem csak a kövekkel, hanem a sárral is meg kellett küzdeni, cserébe kitűnő kilátást kaptunk a Pomáz fölötti hegyekre. Kenyér Imre bácsi fordított minket ismét a szekérútra, amely lefele nem tűnt annyira csúszósnak, mint amennyire fölfele tartottunk tőle. Itt már jócskán 4 percen belüli tempóban zúgtam lefele, bele a célba, ahova éppen 11 másodperccel később érkeztem, mint hogy 5-össel kezdődhetett volna az időm. Belemértem a pulzusomba: 10 másodperc alatt éppen 30-at sikerült számolnom. Alighanem találtam egy újabb tesztet a HRmax mérésére .
Szörnyeteg Lajos már pihenten viccelődött, én meg leszereltem a rajtszámomat, gyors teázás, és vissza a többiek elé. Jött DieM, ugyanolyan elegánsan mozogva mint felfele, aztán Dömdödöm frissen, majd Szerafin óvatosan, végül Zordonbordon ugyanígy. Vele visszafutottam. Egy kicsit még beszélgettünk, aztán nekirugaszkodtunk a levezetésnek. Zordonbordon nem szerette volna ülepét a földhöz verni örömében a sárdagonyázás felett, ezért a műút fele kerültünk. Komótosan kocogtunk, a már ismert kutyákat üdvözölgettük, és egy kicsit szétszakadt csapatként ugyan, de egészben és a jól végzett futás örömével értünk vissza hozzánk. Miután többen kevesellték a távot, felajánlottam még egy Kevély-kört, de valahogy nem volt nagy a kapás, így ezt legközelebbre halasztottuk.