Már hétfőn kiterveltem, hogy változatosságképpen megcsinálok egy Pünkösd-Margitsziget kört, de csak szerdán tudtam sorra keríteni. Az autó a szokott helyen maradt, aztán elindultam. A Rómain alig volt élet, de abban a kevésben 3 futó is akadt :-). A mólók sorban kidobálva az út szélére, a kajakosok közül csak a legelvetemültebbek maradtak a placcon. A parti út végén (vagy inkább elején) még mindig minden fel van túrva, a szennyvizesek már ki tudja mióta dolgoznak ott, ha leesik az eső, lánctalpassal se lesz járható az a rész. De most száraz volt, szépen át lehetett jönni rajta. Aztán Záhony utca, kicsi forgalommal. Az áruház mögött megerősödött a füves talaj, épp a lájtos terepcipőnek való, megmutattam hát neki. Nagyon örült :-). A kis vasúti híd után le a meder oldalába, a Duna alacsonyan van, még a mederoldalból is vagy két méter lefele. Igaz hogy beton, de ide nem ér le a rakpart bűze. A híd fele tartva a HÉV-ről vegyes tekintetek meredtek rám. Valami furcsa van rajtam? Hol egy tükör?

A Szigeten balra indultam, hadd lássuk, ilyenkor napközben milyen a közönség... Az eredmény 17:13 a fiúk javára. Nocsak, a fiúk nem dolgoznak, nem tanulnak :-\? Jól esett a futás, egyenletes, kényelmes tempóban mentem. A MAC-nál meglátogattam az alagsort, pont jókor értem oda :-), aztán irány hazafele. A hídon megint büdös volt -- déli szél fújt --, szerencsére ez a párszáz méter volt az egyetlen "városias" szakasz az egész úton. Visszafele is megmaradt a lendület, így a tervezettnél egy kicsit korábban értem vissza, a távot viszont száz méteres pontossággal jól becsültem, jó félmaratonnyi lett.

Aztán ahogy már átöltözve hajtottam dél felé a rakparton, festői látványban volt részem. Sokszor elcsodálkozom, hányféle arcát tudja mutatni a Duna és a város ezen a szakaszon. A Parlament fényesen ragyogott az élesen ráeső napfényben, előtte a Duna mély haragosszöld színben gurult lefelé. Ahogy odébb tekintettem, mintha egy másik világ kapuját láttam volna. A Lánchid íveit laza fekete tusvonásokkal vetették a homályba vesző háttérre. A híd alatt ehhez a Duna felett megülő pára valószínűtlen fehér ragyogással nyújtott kontrasztot. Mindemögött szilárd ködfal, melyen keresztül még a képzelet se volt képes felrajzolni a jól megszokott Erzsébet-hidat, Gellérthegyet. És valóban, lassan beértem a ködbe. Nem volt sűrű, de annál sejtelmesebb. A Döbrentei tér alá érve a túloldalon a templom fölött sötét fekete felleg tornyosult, tőle jobbra, fent egy fényes fehér folton keresztültört a Nap sugara. Mint egy barokk freskón. Szinte csak Gábriel hiányzott. Aztán tovább, lefele, a Szabadság-híd és a Petőfi-híd derengett át a homályon, hogy utána beleütközzek a ködfalba. Az utolsó hidat mintha elvarázsolták volna; csak akkor került elém, amikor már aláhajtottam az autóval.

Ilyenkor szoktam sajnálni, hogy ez a látvány elszáll. Fotósnak kellett volna mennem...

Vannak hosszú, fárasztó, nyomott napok, amikor alig várom a pihe puha ágyikót. Még rosszabb, amikor kifacsarva, agyonnyomva, testileg-lelkileg üresen már azt se várom. Ismerős?  Ilyenkor vágyok a Dühöngőbe. :-(

Aztán néha vannak másmilyen napok.

Tegnap már pirkadat előtt letettem az autót, a kikapcsolt Parlament mögött még csak az utcai lámpák halvány ködfénye derengett, amikor futólépésre váltottam. Még élénken élt bennem az előző napi kalandozás emléke a napsütésben és a sok futóval, de mindez nem zavart, sőt: jótékony melegséggel töltött el a párás, hideg hajnalban. A Margit-hídon már derengett a hajnal, a túloldalon egy futó hazafelé tartott... Az első kört lazán futottam, és közben megérlelődött bennem a második körre egy kis játék. A múltkorihoz hasonlóan a MAC mögött ismét fordítottam, és az első párszáz méteren sorra szembetalálkoztam azokkal, akik mellett nemrég elhaladtam. Az 5000-es címke előtt megpörgettem egy kicsit a kocogásra állt lábaimat, és usgyi, a szokásos 100 lépéses roham! Egész jól sikerült (vagyis túléltem) :-)! Aztán minden 500 m-es jelnél megismételtem ugyanezt. A 4. és 5. kezdett kicsit nehezedni, de aztán megint belelendültem. Közte lájtos kocogás. Kétszer is szembetalálkoztam Ossó Zolival, aki szokásos, kívülről lassúnak tűnő tempójával rótta a köröket. Persze csak addig tűnik lassúnak, amíg mellé nem állsz :-). Most nem tettem. A második kör gyorsabb lett az elsőnél 1:22-vel, de így se értem utol a piros kabátos lányt, aki a fordulás előtt nem sokkal jött szembe. Persze nem mintha utol akartam volna érni ;-)! És persze van statisztika is: 38 lánnyal és 26 fiúval találkoztam. Mondom én, hogy a lányok a koránkelők! :-) Laza kocogás az autóig, az egész kellemes 14 killer volt.

A melóhelyen gyorsan lezuhanyoztam, délelőtt lezártam egy specifikációt, délután meg sokakkal együtt egy másfél éves projektet. Így kéne ezt minden nap, mindjárt jobban pörögne a munka :-)!

Ahogy végeztem, fölhívtam a masszőrt, hogy mikor mehetnék el hozzá. Azt mondta, hogy most :-). Fél óra múlva már a vádlimat gyúrta. Aztán a hátamat. Na, azt nem állítom, hogy akkor fülig ért a szám :-O! Esetleg úgy, hogy a fülem ért a számig, annyira megnyomorgatott! Most aztán napokig nyalogathatom az izomlázamat... De persze jólesett. Mivel még mindig gyerek volt az idő, beugrottam az usziba egy kis kimozgatásra meg szaunás zsibbadásra. Száj fülig :-).

Hazaérve ébren és egészben láthattam az egész családomat :-). Aztán betettünk a kis busmant a lejátszóba, és jól kikacagtuk magunkat. És még ágyba is időbe kerültem :-).

Tehát vannak ilyen napok is. Tegnap fülig ért a szám :-).

Ritkán járok a Szigetre, de annyit így is tapasztaltam, hogy a Plus után megritkul a reggeli társaság, és ilyenkor már csak az igazán kitartók járnak le kocogni. Így hát könnyű őket megszámolni :-). Néha, ha nincs társaságom, ezzel szórakoztatom magamat.

Ma reggel talán az első idei igazán csípős hajnalt találtam a Szigeten. A puding sok helyen porcukorral volt felszórva, ahol muszáj volt rámennem, éreztem is hogy csúszik. Ma azt játszottam, hogy először futottam egy kört pozitív, aztán egyet negatív irányban. Ez utóbbit elvétve teszem, de most nagyon jól tettem a váltást, mivel olyan új nézőpontokat sikerült találnom, amelyekből különösen hangulatos látvány tárult a szemem elé a kelő nap sugaraiban. Az Aquinkum szálló ablakaiból visszaverődő napsugarak vakítóan narancssárga foltja a Dunán, a Hajógyári szigeti Duna-ág és az öböl nyugalma fölött az Ápád-híd nyüzsgése, a Margit-híd alatt átbújó Parlament és Lánchíd, de a Parlament induláskor még komor sziluettje a pirkadó égbolton, visszatérve pedig a kupolának a vízre vetett, hosszan elnyúló rombusz-árnyéka is ilyenek voltak.

No és a számolás: az első körben 18-szor találkoztam lánnyal és 2-szer fiúval. Kiütésés győzelem a szebb futók részéről... Fordulás után -- a talán megszokottabb iránnyal szemben -- 27-szer jött lány, 21-szer fiú. Hát, ez is csak szépítésre jó... No és a következtetések? A fiúk lustábbak reggel? Több lány fut, mint fiú? A lányok reggel futnak inkább? Vagy egyszerűen csak a lányokat mind észrevettem, a fiúk meg elkerülték a figyelmemet ;-)? Egy mérés nem mérés; ismétlés talán csütörtökön...

Már megint alig jut idő írásra, még a kilométergyűjtés összesítése is felébe-kétharmadába áll :-(, de egy kis blogírásra akkor is szakítok időt...

A november pihenőhónap volt, szerencsére a jó idő egy kis bringázást meg gyalogtúrázást, a futás szüneteltetése pedig pár úszást is lehetővé tett. A hónap vége felé aztán elkezdtem felvezetni az alapozást, és mostanra heti killerben és tempóban el is értem a tervezett szintet. Ja, és persze a szintet is ;-), merthogy a tavalyi tapasztalatokon okulva az idén szint-tervet is próbáltam készíteni. Így hát a november - pihihónap ide, leállás oda - szép változatosra sikeredett. És látám, hogy ez jó. :-)

Még egy dologban sikerült előbbrelépnem: szereztem egy masszőrt, aki úgy tűnik, megragad rajtam. Régóta terveztem már, de mostanra tényleg úgy éreztem, hogy rendbe kell tenni rajtam egy-s-mást. Két alkalom után igazolva látom a hipotézisemet... Látám hát, hogy ez is jó :-)

A hétvégén gyönyörű időben kocogtuk le a Bakonyi Mikulás 30-as távját. Jó volt találkozni a ritkán látott ismerősökkel, nagyon sokan voltunk a társtopikokról :-). Magam szívesen mentem volna be az Ördög-árokba (még akkor is, ha ilyen szárazon a kihívás nem mérhető a tavalyihoz), de a csapat nem így tervezte, így ez most kimaradt. Jövőre viszont jó volna az 50-es távot teljesíteni, bár ilyen szép idő aligha lesz, mint most.