Véget ért az október. Tegnap még futottam egyet a Duna-parton, a már téliesre hűlt napsütésben. Egy hónapja nem jártam arra, de nem sok minden változott. A hídépítők újabb pilléreket fejeztek be, a csúszózsalut is odébb rakták, a gát fölötti részen már áll a híd. Tegnap is nagyon igyekeztek. A bicikliúton vastag levélszőnyeg, nem látszik tőle az út vonalvezetése, vigyázni kell, nehogy a szélére lépve kiforduljon a boka. Viszont finom puha talajon lehet futni :-). Elég durva szél fújt. Ehhez képest érdekes volt, hogy a Duna egyetlen fodrot se vetett, szinte tükörsima volt. Acélkéken tükrözte vissza az eget. Tényleg olyan volt, mintha ezüsttel telt volna meg a meder. A vízszint is alacsony, a Lupa zátonyának nyelve hosszan, laposan kilóg. A récék már elfészkelték magukat, legalábbis eggyel se találkoztam.

A végére érve a körömnek úgy éreztem, mégiscsak most kellene megtartani a pihenőt, aztán decemberben elkezdeni az alapozást. A nagy dilemma a Bakonyi Miki miatt volt, amire mégiscsak el kéne menni, és a tavalyi tapasztalat alapján felkészületlenül elég húzós tud lenni az Ördög-árok. Azért egy kicsit addig is fogok futogatni, de inkább az uszit veszem szemügyre gyakrabban. Miki pedig majd türelmesebb lesz velem... remélem ;-).

Érdemes-e október legvégén felpakolni a bringát az autó tetejére, elcűgölni 300 km-re egy kis tekerés reményében?

A BéBu óta pár regeneráló lubickolást végeztem, és egyszer futottam egy dupla tesztkört a Szigeten, ami jól esett, de hosszabb futást azért még nem mernék adni a lábaimnak.  Gyógyulgat a forgóm, de még nem az igazi. Gondoltam: hátha marad a szép idő, leviszem a bringát az Őrségbe, egy kis tekerés alighanem nem fog ártani.

Szombaton elég későn értünk oda, így az anyósom vendégváró menüje után már nem volt kedvem nekiindulni, pedig 13 fok volt és elég szép idő. Másnap reggel 12 fok, borult ég. Gondoltam, várok még egy kicsit, hátha melegebb lesz. 11-kor nekiduráltam magam, hát mit látok: zuhog az eső ezerrel . Jól kipanaszkodtam magamat a feleségemnek, és nekiálltam melózni. Délre elkészült az ebéd. Igenám, de az eső is elállt! Most mi legyen? Ecc-pecc-kimehetsz... úgy döntöttem, lesz ami lesz, kimegyek. Jól beöltöztem: alul 2, fölül 3 réteg. Egy körül indultam, 15,5 fok volt, az út vizes. 9 km Őri. Mire odaértem, már elő-előbújkált a nap. Fél óra múlva pedig már hétágra sütött! Az eső áztatta őszi lombok foltjai úgy ragyogtak az éles napsütésben, mintha egy impresszionista festményről köszöntek volna rám. Sarjadó őszi vetések, aratásra váró kukoricatáblák, a színes erdőben a fenyvesek sötétzöld foltjai... varázslatos volt.

Aztán Kondorfa. A kistányéros falu. Úúútálom, amikor a fél falu kukkolja, hogyan szenvedem föl magamat a világ emelkedőjén. Legalábbis akkor nekem annak tűnt... Melegem is lett egy picinyég... 21,5 fokot mért az óra. Ennél rázósabb más csak a Csörötnek előtti Ikarus-66 gyilkos kanyar-lejtő volt. Persze nem odafele gyilkos, hanem visszafele . Csörötneken meccs, a falu összes autója a pálya előtt parkolt. Magyarfalva házai ragyogtak a laposan sütő nap fényében. Forgalom alig, csak a temetők környékén volt pár autó, meg virággal bicikliző néni. Szentgotthárdnál visszafordultam, és irány haza. Csak most tűnt fel a mélyen tiszta levegő, a néhol átható gyantaillat. Aztán Őrinél olyan kedvem lett még egy kicsit tekeregni, hogy továbbmentem Zalalövő felé. Ezt az utat nagyon szeretem, az út fölé boruló fák mindig gyönyörűek. Most ferdén tűzött át a nap a milliószínű lombkoronán, hogy a földre csorogva aranyló ragyogásba vonja a friss lombszőnyeget. Forgalom itt is alig volt az úton, a falvakban a kertben dolgozó/pihenő helyiek sok helyen üdvözöltek. Zalalövőn megint visszafordultam, innen aztán tényleg irány haza, mert a Nap is lassan nyugovóra indult. 85 killert sikerült gyűjteni kényelmes tempóban, összesen négy tüdőgyilkos emelkedővel, jó aszfalton.

Nos hát: érdemes-e október legvégén felpakolni a bringát az autó tetejére, elcűgölni 300 km-re egy kis tekerés reményében?