Hetek óta küzdök-kinlódok mindenféle láb problémákkal . Mindenféle okokra vezettem vissza , a bokám , a rossz cipő , esetleg az új erősítő program ? Eleinte még ki-ki mentem futni , de az egyre lassabb tempó is szörnyű nehezen ment , nem lazúltak a lábak , sőt már a hajlitóim is elkezdtek fájni . Az utóbbi 10 napban már nem igazán futottam , nem is kívántam .
Józsi barátommal beszélgetve elemezgettük ezt a helyzetet . Azt mondta , csak próbáljam meg élvezni a dolgokat , ne a tempóval , pulzussal és hasonló marhaságokkal törödjek ! Ekkor villant be , hogy a hegyre kell mennem !! Persze , ez a pusztulóban lévő bokámat figyelembe véve nem tünt valami bölcs dolognak...de vannak olyan útvonalak , ahol egészen jól kimélni lehet , és különben is , nem lesz nagy rohanás .
Kinéztem a Börzsönyben egy kört . Sokat jártam már mindegyik részén , csak még így , egyben nem futottam . Kiráyrétről indulva a Spartacus kulcsosházig mentem , utána a kék négyzeten fel Foltán-keresztig . Itt futottam össze két muflonnal , eléggé meglepetten néztünk egymásra kb.5 m távolságból . Ők gyorsabban reagáltak , elugrattak jobbra , lefelé . Ekkor dobogott fel bennem elösször az érzés : ez az , megjöttem , vissza tértem !! Foltán-keresztről a kéken fel Csóványosra . Ez az egyik kedvenc emelkedőm . Mivel már közben kiderült , hogy felfelé egyáltalán nem fájnak a lábaim , és a bokám kifordulására is kicsi az esély , így kicsit megnyomtam . Jól esett , hogy újra , büntetlenűl felnyomhatom a pulzusom . A Csovin annyira jól éreztem magam , hogy arra gondoltam teszek egy kis kitérőt a Nagy Mána felé http://www.digicart.hu/vs_photos/krpano/nagy-mana.html . Ez egy kicsit technikásabb rész , ezért a lefeléken igencsak óvatosan tipegtem , de megúsztam megbicsaklás nélkül . Mikor viszaértem a piros/piros háromszög elágazásba úgy gondoltam , jobb nem tovább kisérteni a sorsot és kihagyom a Csoványos- N.hideg-hegy közti lábtörő részt és a piros háromszögön megyek . Ez tulajdonképpen alulról megkerüli a Csóvi tömbjét egy nagyon jól futható , gyönyörű panaorámás körrel . Kicsit hosszabb , de biztonságosabb . Aztán mág felmásztam Hideghegyre és tudtam , már csak lefutok a dózer úton ( a pirost különben sem szeretem , még amikor jó volt a bokám , akkor is fájt ) . Élveztem a suhanást , utólag láttam , hogy jóval 4:30 alatt haladtam .
Abszolút nem bántam meg , hogy eljöttem . Lelkileg is , testileg is feltöltődtem . Persze , nem mondhatom még , hogy mostmár vége a rossz szériának ... de nagyon biztató . Már csak arra kéne rá jönnöm , hogy mi okozta ezt a csömört , vagy más néven a http://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichoszomatikus pszihoszomatikus futás-undoromat . Nem hiszem , hogy túl edzett lettem volna...de mintha a télen belefáradtam volna a maratoni felkészülésbe . Hiszen , főleg kényszerből vágtam bele , hiszen terepet nem futhattam és még jól meg is győztem magam , hogy ezt akarom csinálni ! Persze , tök jó dolog , hogy egy kicsit gyorsúltam , és voltak apróbb siker élményeim is , de azt az örömet és boldogságot ami miatt igazából csináltam , azt nem kaptam meg .
Mivel a boka kérdésem még nem oldódott meg , ezért nem térhetek vissza teljes melszélességgel az erdőbe , de lényegesen többet fogok ott tartózkodni....
Teljesen meg tudlak érteni, amikor bekeveredek terepre (pedig nem olyan szép, mint a Börzsöny), engem is megfog a természet közelsége. Remélem, mihamarabb kikeveredsz a fizikai kínokból is.