A mai napomat piros betűkkel fogom a naptárba vésni! Nagyon pirossal. Szinte egyhuzamban lefutottam a 2 kilimet. Tudom, ez másoknak nem nagy szó, elvégre hol van ez még a maratontól, de nekem mégiscsak nagy szám. Főleg azért, mert napi szinten látom magam fejlődni. midnen egyes futás után kiszámolom, hogy milyen arányban sétáltam/futottam, és minden nap egyre jobb lett ez az arány. A mai 1900 m futás, 100 m séta lett. És még a végén egy laza kis sprint is kitelt tőlem! Aztán persze csak fel-alá sétáltam a kertben, mert levegőt alig kaptam, de levezetésnek az is jó volt. Asszem, most már elég bátor vagyok ahhoz, hogy holnap kicsit megemeljem a távot. Nem sokkal,csak 500 m-el, bár ha nem leszek nagyon ki, akkor lehet, hogy egyből ugrok plussz 1 km-t. De szép lenne....

Nem tudom merjem-e élménynek nevezni. Az aerobic soha nem tartozott a kedvencei közé, túl monotonnak tartottam, még a futáshoz képest is. Hogy ott ugrabugráljak, mint egy dilis a tv előtt, na ez nem az én világom. Múltkor viszont találtam ezt a Zumbát. Aerobic is, meg nem is, inkább jó adag tánc. Táncolni viszont imádok, latin-amerikai meg aztán főleg jöhet, a maga kis csípőtekergetős ritmusaival. Naszal ma belekezdtem, gondoltam  nem foghat ki rajtam a táncikálás. És mégis!!! Először is, szinte lekövethetetlenek a mozdulatok, jó adag gyakorlás kell majd, mire gördülékenyen fog menni. Másodszor semmi kecseség, tánfíling nincs abban, amit csinálok. Néha úgy éreztem, hogy csak rángatózom, miközben próbálom megtalálni a helyes lépéseket. Tök elkeserítő volt. Még vacilálok, hogy belefogjak-e megint, bár nem vagyok egy feladom típus, De ha rövid időn belül nem jövök bele ebbe a Zumba-izébe, szerintem menni fog a levesbe. Nem szeretek semmit úgy csinálni, hogy nem élvezem, csak azért nyomjam, mert ugye fitness az kell...

Ma végre újra felvettem a nyúl-, vagyis inkább futócipőt. Rendes csaj voltam, hallgattam (majdnem) mindenkire, és a múltkori fellángolásom ellenére nem indultam neki, csak ma a futásnak. azt hittem, hogy nehezebben fog menni, nem is estem annyit vissza, mint gondoltam.

Csak a 2 km-es távomat futottam, nem mertem beleállni hosszabba, végül kiderült, hogy így megspóroltam magamnak egy jó nagy kudarcot. A bokámat sem terheltem le nagyon, vettem bokaszorítót, jobb, mint a fásli, lehet benne mozogni. Végül a 2 kiliből 1,5-et futottam, és "csak" 500 m-t sétáltam. Azért ez nem akkora visszaesés sztem, legalábbis nem mentem vissza a kezdetekhez legalább. Holnap biztos jobban fog menni. ó lenne már a jövő héten megkezdeni a távnövelést, bár ez elvileg csak 2 hét múlva van tervbe véve, de hátha előbb is menni fog. Csak kis hosszabbításokkal akarok távot növelni, 500 m-kel egyenlőre, mert ki szeretném kerülni a hirtelen pofára esést, ha nagyon kifulladnák.

Kezdem kicsit halálra unni magam a kötelező itthonléttől. Már nem is fáj a bokám, csak nagyon ritkán, úgyhogy holnap újra megpróbálkozom a running-time-al. Remélem nem lesz guni. Mindenki azt mondja, hogy 1 hétig kellene ülnüm a hátsómon, de már nem bírom. Még csak most kezdtem ezt a kocogósdit, nem hittem volna, hogy ilyen hamar rá lehet kapni az ízére. Olyan vagyok, mint a drogosok az adagjuk nélkül.

Haláli unalmamban viszont megterveztem az egész augusztusi edzésmenetrendet. Durván beírtam minden napomat, de hát valahol be kell hozni a lemaradást. Reméltem, hogy ezen a héten már fel tudom tolni legalább 2,5 kilire a távomat, mert a 2 km-t már egész jól vittem. Most viszont totál para van rajtam, hogy megint szenvedni fogok, hamar kifulladok ennyi pihenő után. Meglátjuk mi lesz. Tegnap viszont végre sikerült kiagyalnom a blog címét, annyi változtatás után. Valahogy eddig nem sikerült eltalálni az igazit, de szerintem a mostani végül marad. Bár, ha végre a héten eljutok úszni, meg bicajozni is, akkor már megint nem lesz aktuális teljes mértékben ez a cím, de asszem maradni fog. Mivel akkor is a futás lesz az ún. domináns sportom.

Teljes bánatomra csütörtökön voltam utoljára futni. Röhejesen sikerült kificamítanom a bokámat. És ami még röhejesebb, nem futás közben, hanem utána, mikor nyújtottam.

És akkor most tessék nem röhögni: leestem a 40 centi magas teraszunkról. Mivel állandóan ellébecoltam a bemelegítést-nyújtást, így okosan kinyomtattam magamnak a pontos tervet, miből mennyit csináljak. Ki is ragasztottam a gerendára. aztán mikor hazajöttem a runningolásból vígan elkezdtem végigcsinálni. Annyira olvastam a papírkámat, hogy nem figyeltem hol állok és persze, hogy nem a lépcső mellett voltam, és leléptem. Mármint a teraszról. El is terültem, mint a béka , azért annyira még körülnéztem, hogy valamelyik comszéd nem skubiz-e, hát mákom volt, egyedül röhögtem a bénaságomon. Akkor még nem is volt vészes, de tegnap meg ma már nem bírtam huzamosabban terhelni. Így aztán a futást ki is hagytam. Mit ne mondjak, halál boldog vagyok. :(Mikor már kezdek belejönni, már gondolkoztam rajta, hogy megyek 3 kilis kört,akkor jön ez a kényszerpihi. hogy mégse essek vissza, sztem a jövőhéten elkezdek úszni, az mégsem terheli annyira a bokámat. És persze remélem, hogy hamar helyrerázódom.

Ma megdöntöttem az elmúlt napok rekordjait. A 2 km-es távomból 1600 m-t futottam, és már csak 400-at sétáltam. Nagy szó ez nekem kérem. Igaz a bemelegítést kissé lespórolom, meg a futás utáni nyújtást, de erről ígérem le fogok szokni, mert már ma éreztem, mintha kicsit meghúztam volna a vádlimat. Remélem múló fájdalom csak, holnap tényleg rászánom a 10 perces bemelegítést.
Aztán, ha minden jól megy, akkor jövő héten már úszni is megyek. Nagyon várom már. Amit még ennél is jobban, az az, hogy hazakerüljön a bringám. Apa nagyon fél, hogy valaki eltulajdonítja a kertből, így nem akarja hazahozni, amíg nincs kész a tároló. Én meg szeretném kicsit feldobni a sportingolást egy kis biciklizéssel is, úgyhogy megy az alkudozás, de úgyis én fogok nyerni. :o)

Viszont ami pozitívumot már 4 nap futkározás után felfedeztem, hogy nem vagyok annyira fáradékony. Máskor eljött a dél, és el tudtam volna aludni, 2 napja pedig reggel 7-kor kelek, és estig szinte semmi bajom. Nem bánom, de tényleg nem, hogy ez a fáradékonyság eltűnt az életemből, remélem nem csak ideiglenesen.

Szombaton végre erőt vettem magamon, és beiktattam a rég tervezett futásomat. Már vagy 5 éve nem mozogtam semmit, úgyhogy lightosan kezdtem. Egy 2 km-es kört találtam ki magamnak, kezdésnek elég is. Hát első nap már 300 m kocogás után majd kiköptem a tüdőmet, szúrt az oldalam.  A végeredmény kb 600 m futás, 1400 m séta lett. Kezdetnek nem rossz, gondolom. Vasárnap már sikerült többet futni, kb a 2 km felét futottam, a többi séta, sikerült kidolgozni a jó légzéstechnikát, így csak a vége felé szúrt az oldalam, helyette kaptam egy kis izomlázat. Nem keseredünk címszóval hétfőn is mentem futni, és annyira de annyira büszke voltam, mert utólag kiszámolva megfordítottam az első napomat, 1400 m futás, és 600 m séta. A legjobb az volt, amikor a végén megálltam nyújtani, és éreztem, hogy kicsit fáradt vagyok, leizzadtam, komolyan mondom, akkora büszkeség töltött el, mert éreztem, hogy kezdek formába jönni. Sajna tegnap nem tudtam menni, mert egész délután paradicsomot karóztam, és kedvem sem volt semmihez estére, annyira fáradt voltam. De ma biztos nem hagyom ki. Remélem ez az 1 nap pihi nem dobott vissza, mert akkor tuti lekókadok kicsit.

Tervezem ám az úszást is, már ki is néztem a helyet, ahogy elővarázsolom az úszósapimat megyek is, néha futás helyett úszom egyet. Aztán haza kéne rángatni a bringát, talán az a sport áll a legközelebb hozzám.

Valljuk be, nem is értem, hogy hogyan bírtam ki 5 évet szinte nulla mozgással, meg emberek hogy bírják ki, hogy egész életükben csak üljenek a hátsójukon. Vagy csak én vagyok hiperaktív???