Kezdem kicsit halálra unni magam a kötelező itthonléttől. Már nem is fáj a bokám, csak nagyon ritkán, úgyhogy holnap újra megpróbálkozom a running-time-al. Remélem nem lesz guni. Mindenki azt mondja, hogy 1 hétig kellene ülnüm a hátsómon, de már nem bírom. Még csak most kezdtem ezt a kocogósdit, nem hittem volna, hogy ilyen hamar rá lehet kapni az ízére. Olyan vagyok, mint a drogosok az adagjuk nélkül.
Haláli unalmamban viszont megterveztem az egész augusztusi edzésmenetrendet. Durván beírtam minden napomat, de hát valahol be kell hozni a lemaradást. Reméltem, hogy ezen a héten már fel tudom tolni legalább 2,5 kilire a távomat, mert a 2 km-t már egész jól vittem. Most viszont totál para van rajtam, hogy megint szenvedni fogok, hamar kifulladok ennyi pihenő után. Meglátjuk mi lesz. Tegnap viszont végre sikerült kiagyalnom a blog címét, annyi változtatás után. Valahogy eddig nem sikerült eltalálni az igazit, de szerintem a mostani végül marad. Bár, ha végre a héten eljutok úszni, meg bicajozni is, akkor már megint nem lesz aktuális teljes mértékben ez a cím, de asszem maradni fog. Mivel akkor is a futás lesz az ún. domináns sportom.