1 hozzászólásIgen kemény hétvége van a hátunk mögött. Pénteken felmentünk Bogárkámmal és Álmossal Kevélyre, a kunyhóba. Mivel még mindig nincs kályhacső, ezért nagyon jól tudtuk, hogy szigorúak lesznek a körülmények, de sebaj, ezt szeretjük. Eklőtte még bementünk a Multinavigátorba, hogy átvegyem a pályázaton nékem ítélt cipőt, az Inov-8 Roclite 319-et. A cipő előbb szélesnek tűnt, de mikor felvettem, rájöttem, hogy csalóka, mert erősen támaszt oldalról. Ott a boltban is éreztem, hogy elég stabil cipő lesz. Ja, jelzem, hogy nemrég kaptam Bogárkától két pár Inov-8 Pro-Soc 22 Coolmax-os futózoknit is, úgyhogy még teljesebb a kép. Azt is tudtam, hogy az első tesztfutások havon lesznek, de hát a tél már csak ilyen.
Ezek után valamikor este negyed tíz magasságában tettük le a hátit a kunyhónál. A hegyen valami öt centi hó, a hőmérséklet becslés és utólagos beszámolók szerint olyan mínusz nyolc fok volt. Sokáig tartó rőzseszedés, a vastagabb anyag a felhalmozott készletekből, tűzrakás, aztán néhány izmos tuskóval kicsit megtámogatva rendes parázstömb létrehozása zajlott, ahogy illik. Kolbászsütögetés, örömködés, hogy itt lehetünk, bár nem vagyunk normálisak, de ezt már tudom vagy 23 éve, mikor először aludtam kint szabad ég alatt mínusz tízben. Most azonban volt kunyhó, bár fűtetlenül. Ez valami két-három fokot jelentett.
A másnap elébb faszedésről szólt, hiszen hűlt az idő, kellett estére is, és másnap futás is lesz, akkor már nem tudok majd szedni, és azért szeretünk tartalékolni is. A kockamáglya a hidegre való tekintettel nem lobbant be úgy, mint egy atommáglya, hanem órákon át egyben maradt, úgynevezett közepes kockaparazsat kell elképzelni, olyan hatvanszor-hatvanszor-negyvenes méretben. Szóval volt melege rendesen. Később lementem a faluba vízért, mert a másnapi társaságnak akartunk rendesen főzni teát. Sötétben megjelent Spero a csemetékkel, éppen szalagozták a vasárnapi kevélyeki társaság futás útvonalát. Prizmás volt, gondoltam, majd teszetelem is a szalagot, és a szalagozást is. Rendesen besötétedett, mikor nekivágtam a szombatra kiadott feladat végrehajtásának, a másfél órás futásnak. Az szép új lámpámmal, mert ezzel sötétben jobban látok, és természetesen a szép új cipőmmel. Az útvonal: Kunyhó - piros - piros négyzet - zöld kereszt - zöld - Kevély-nyereg - Nagy-Kevély - Kunyhó. A Piroson a szalagok végig világítottak, nagyon szép volt. A sár már befagyott, így csupán hepehupás volt, nem dagonya, viszotn a délután erősen nekikezdett havazás miatt már hízott a hóréteg, illetve erősen vágott a sok apró hókristály. De kemények vagyunk, megcsináltunk! Most először használtam az új botomat is, amit szintén kaptam a lámpával együtt. Érdekes, kellett vagy tíz perc, mire megszoktam, viszont utána kimondottan kellemes és hasznos volt.
A cipőről: Valóban stabilan tartott. Meglepően jól kapaszkodott a havon, pedig tudni kell, hogy ez a hó száraz, össze nem álló porhó volt, igen hideg, nem tapadt. A cipő viszont igen. Nem csúszkált, megállt a bakhátak oldalán is, nem fordult le. Komoly segítség a lépésbiztonsághoz, főleg nekem. A másik komoly dolog, hogy egy kisebb pocsolyába beleszakadtam, a hó alatt nem vettem észre, bár a kutya kikerülte, én nem kanyarítottam. Így jártam, már megszoktam. Azonban ennyitől nem ázott be a lábbeli. Sőt, a másfél órás bokáig érő hótol sem, csupán a bokánál ment be, de ezt majd kamáslival orvosolom. A kunyhónál még dobtam az egyik emelkedőn hat sprintet, itt is jól kapaszkodott a talpa, nem pörgött ki, pedig a hó itt sem volt masszívan összeálló. Mikor később a tűznél öltöztem át, konstatáltuk, hogy belülről teljesen(!) száraz, a betét is, így nem kell szárogatni a holnapi nagy meneteléshez. A bokánál leszedtük a jeget, és ezzel letudva.
Az éjjel szigorú volt, bár a hálózsákban kimondottan melegünk volt, jót aludtunk, csupán a korai kelés fájt. Azok, akik kilenc kört tervezte, hétkor szándékoztak indulni, nem volt mese. Érdemes tudni, hogy ez volt az eredeti ötlet szerinti 5K, vagyis Kilenc Kör Kevélyeken Karácsony Környékén, amiből aztán Kib....ott Kemény Kilenc Kör Kevélyeken Karácsony Környékén terv lett. Nekem a Mester csak hármat engedett, alapozás van, sebaj. Éjjel azonban a rengeteg hó, hajnaltól pedig a szélvihar kemény kürülményeket teremtett a hegyen, de a faluban is. Hagyományteremtőnek szántuk ezt a közösségi futást, de azt hiszem, ennél csak lazább lehet jövőre, és a későbbiekben is. Nem voltunk sokan, de annál elszántabbak. Az első lelkes csapat valóban korán érkezett, a tűz még alig tudott életre kelni, a bográcsot sem bírtuk odarakni, de nem volt nagy baj. Ellenirányban jöttek, nemrég indultak, így még nem is tudták, mi vár rájuk fentebb a hegyen. Én sejtettem, mert éjjel fent jártam, és akkor már az egy órás nyomok is eltűntek. Futottak tovább, előtte jelezték, erősen kizárt, hogy ebből kilenc lesz. Tűz beindult, bogrács odakerült, sok rőzsét felhalmoztam Bogárkámnak, aztán bot a kézbe, új cipő a lábra, sé uzsgyi! A faluig sima volt a helyzet, a lejtőn bokáig, néha fölé érő hó, a bottal simán szaladtam, és a cipő is tapadt, és bemutatkozott egy új tulajdonsága is.
Több évtizedes tapasztalatom túrákon, hogy a friss hóban taposott nyom alján a letömörített hó a környezetéhez képes kis dombhátat alkot, amiről a lábbeli hajlamos két oldalra lecsúszni, be a szűz hóba. A jobb bakancsokkal lehet ezt megfogni, egyébként egy utálatos dolog. Nos, az Inov-8 meglepett, mert stabilan megállt ezeken a hódombokon, futás közben, gyaloglás közben egyaránt.
A faluban kezdődött a keménység. Nyílt utca, szembeszél, vitte a havat, emelkedőn felfelé. Levegőt kapkodva vettem, támasztottam a szélvihart, és közdöttem a pulzussal. Gyors megálló a bázisnál, egy szem süti, puszi-puszi, kézfogások, aztán gyerünk tovább, a hossza és neheze ezután jön. A falun végig szenvedtem, de futottam. Az erdőben megint hó, enyhe emlkedő, ezen már nem volt egyszerű a futás, a bot segített. A meredek Redlinger-úton neki a nyeregnek, de itt már csak erős gyalogtempót engedett a pulzushatár. A cipő továbbra is jól tapadt, mint ahogy a csúcsra menet is. Ahol csúszott, az a hó alatti jeges szikla. De ha nem csúszik, akkor erősen meglepődtem volna. A Nagy-Kevély ormán aztán megkaptam a tutit. Gyönyörű formák, amiket a szabadon tomboló szél alkotott, üvöltő szél, napsütés, a nyomok percek alatt eltűnnek, és a hó domborzata nem követi az alatta lévő sziklák domborzatát, a szél alakítja. Itt már tudtam kocogni, bár figyelni kellett a hófodrok alatti akadályokra. Néha combközépig érő torlaszokon gázoltam át. Itt-ott derékig érő hópárkányok mellett kocogtam már lefele, aztán ahol stabilabb volt az út, ott futásnak eredhettem, élveztem a botot, és a cipő adta stabilitást. Nos, összehasonlítva az eddigi cipőmmel, amiben szintén futottam már idén havon, messze übereli tapadásban, pedig az sem kispályás lábbeli.
Kunyhónál kaja-pia, időnként szembejöttek a többiek, és nekivágtam a második körnek. Most nem álltam meg a faluban, így egy szuszra toltam a második kört. Aztán a harmadik kört is lenyomtam, utólag még jól esett volna egy, de ettől a Mester nem dicsért volna meg. Maki csinált egyedül hat kört, többen ötöt illetve négyet. Még egy módosított, amorf körre beköszönt Solkima és Steve is, nagyon örültünk nekik, a faluban is, és a kunyhónál is. Itt Bogárkám volt a legkeményebb. Ebben az időben egész nap tüzelni, teát főzni, lelkesíteni, frissíteni, hát nem semmi csaj, hálás vagyok neki, és bevallom, nem tudom senkihez sem hasonlítani! Imádom!!!
A feladat letudása után átöltözés, ami ebben a hidegben már szigorú volt. A cipő most már elázott belülről is, de ezen nem lepődtem meg, annyi terhelést kapott. Itthon viszont igen hamar kiszáradt, az eddigi cipők két napig száradtak, ennek fél nap elég volt. A cipőnek vékony, igen erős fűzője van, és most kicsit hátrányos volt. Összefagyott, és meggémberedett kézzel kioldani nem volt egyszerű. Bár a neve alapján nem éppen erre tervezhették...Jó anyagból van. Összepakolt a Bogaram nagyjából, én még a hálózacsikat összegyömöszöltem, az ajtót kibányásztam a hóból, és megküzdöttem a bezárásával. Majd mi is lementünk a faluba bandázni, haverkodni, levest és malac sültet enni, hogy később kocsival hazahozzanak.
Egy biztos: emlékezetes hétvége volt, bár közösségi futás, és nem verseny, de felvetettem, amit páran ott támogattak is, hogy családias jellegű versenyként jövőre összehozhatnánk. Majd meglátjuk!
Ezek után valamikor este negyed tíz magasságában tettük le a hátit a kunyhónál. A hegyen valami öt centi hó, a hőmérséklet becslés és utólagos beszámolók szerint olyan mínusz nyolc fok volt. Sokáig tartó rőzseszedés, a vastagabb anyag a felhalmozott készletekből, tűzrakás, aztán néhány izmos tuskóval kicsit megtámogatva rendes parázstömb létrehozása zajlott, ahogy illik. Kolbászsütögetés, örömködés, hogy itt lehetünk, bár nem vagyunk normálisak, de ezt már tudom vagy 23 éve, mikor először aludtam kint szabad ég alatt mínusz tízben. Most azonban volt kunyhó, bár fűtetlenül. Ez valami két-három fokot jelentett.
A másnap elébb faszedésről szólt, hiszen hűlt az idő, kellett estére is, és másnap futás is lesz, akkor már nem tudok majd szedni, és azért szeretünk tartalékolni is. A kockamáglya a hidegre való tekintettel nem lobbant be úgy, mint egy atommáglya, hanem órákon át egyben maradt, úgynevezett közepes kockaparazsat kell elképzelni, olyan hatvanszor-hatvanszor-negyvenes méretben. Szóval volt melege rendesen. Később lementem a faluba vízért, mert a másnapi társaságnak akartunk rendesen főzni teát. Sötétben megjelent Spero a csemetékkel, éppen szalagozták a vasárnapi kevélyeki társaság futás útvonalát. Prizmás volt, gondoltam, majd teszetelem is a szalagot, és a szalagozást is. Rendesen besötétedett, mikor nekivágtam a szombatra kiadott feladat végrehajtásának, a másfél órás futásnak. Az szép új lámpámmal, mert ezzel sötétben jobban látok, és természetesen a szép új cipőmmel. Az útvonal: Kunyhó - piros - piros négyzet - zöld kereszt - zöld - Kevély-nyereg - Nagy-Kevély - Kunyhó. A Piroson a szalagok végig világítottak, nagyon szép volt. A sár már befagyott, így csupán hepehupás volt, nem dagonya, viszotn a délután erősen nekikezdett havazás miatt már hízott a hóréteg, illetve erősen vágott a sok apró hókristály. De kemények vagyunk, megcsináltunk! Most először használtam az új botomat is, amit szintén kaptam a lámpával együtt. Érdekes, kellett vagy tíz perc, mire megszoktam, viszont utána kimondottan kellemes és hasznos volt.
A cipőről: Valóban stabilan tartott. Meglepően jól kapaszkodott a havon, pedig tudni kell, hogy ez a hó száraz, össze nem álló porhó volt, igen hideg, nem tapadt. A cipő viszont igen. Nem csúszkált, megállt a bakhátak oldalán is, nem fordult le. Komoly segítség a lépésbiztonsághoz, főleg nekem. A másik komoly dolog, hogy egy kisebb pocsolyába beleszakadtam, a hó alatt nem vettem észre, bár a kutya kikerülte, én nem kanyarítottam. Így jártam, már megszoktam. Azonban ennyitől nem ázott be a lábbeli. Sőt, a másfél órás bokáig érő hótol sem, csupán a bokánál ment be, de ezt majd kamáslival orvosolom. A kunyhónál még dobtam az egyik emelkedőn hat sprintet, itt is jól kapaszkodott a talpa, nem pörgött ki, pedig a hó itt sem volt masszívan összeálló. Mikor később a tűznél öltöztem át, konstatáltuk, hogy belülről teljesen(!) száraz, a betét is, így nem kell szárogatni a holnapi nagy meneteléshez. A bokánál leszedtük a jeget, és ezzel letudva.
Az éjjel szigorú volt, bár a hálózsákban kimondottan melegünk volt, jót aludtunk, csupán a korai kelés fájt. Azok, akik kilenc kört tervezte, hétkor szándékoztak indulni, nem volt mese. Érdemes tudni, hogy ez volt az eredeti ötlet szerinti 5K, vagyis Kilenc Kör Kevélyeken Karácsony Környékén, amiből aztán Kib....ott Kemény Kilenc Kör Kevélyeken Karácsony Környékén terv lett. Nekem a Mester csak hármat engedett, alapozás van, sebaj. Éjjel azonban a rengeteg hó, hajnaltól pedig a szélvihar kemény kürülményeket teremtett a hegyen, de a faluban is. Hagyományteremtőnek szántuk ezt a közösségi futást, de azt hiszem, ennél csak lazább lehet jövőre, és a későbbiekben is. Nem voltunk sokan, de annál elszántabbak. Az első lelkes csapat valóban korán érkezett, a tűz még alig tudott életre kelni, a bográcsot sem bírtuk odarakni, de nem volt nagy baj. Ellenirányban jöttek, nemrég indultak, így még nem is tudták, mi vár rájuk fentebb a hegyen. Én sejtettem, mert éjjel fent jártam, és akkor már az egy órás nyomok is eltűntek. Futottak tovább, előtte jelezték, erősen kizárt, hogy ebből kilenc lesz. Tűz beindult, bogrács odakerült, sok rőzsét felhalmoztam Bogárkámnak, aztán bot a kézbe, új cipő a lábra, sé uzsgyi! A faluig sima volt a helyzet, a lejtőn bokáig, néha fölé érő hó, a bottal simán szaladtam, és a cipő is tapadt, és bemutatkozott egy új tulajdonsága is.
Több évtizedes tapasztalatom túrákon, hogy a friss hóban taposott nyom alján a letömörített hó a környezetéhez képes kis dombhátat alkot, amiről a lábbeli hajlamos két oldalra lecsúszni, be a szűz hóba. A jobb bakancsokkal lehet ezt megfogni, egyébként egy utálatos dolog. Nos, az Inov-8 meglepett, mert stabilan megállt ezeken a hódombokon, futás közben, gyaloglás közben egyaránt.
A faluban kezdődött a keménység. Nyílt utca, szembeszél, vitte a havat, emelkedőn felfelé. Levegőt kapkodva vettem, támasztottam a szélvihart, és közdöttem a pulzussal. Gyors megálló a bázisnál, egy szem süti, puszi-puszi, kézfogások, aztán gyerünk tovább, a hossza és neheze ezután jön. A falun végig szenvedtem, de futottam. Az erdőben megint hó, enyhe emlkedő, ezen már nem volt egyszerű a futás, a bot segített. A meredek Redlinger-úton neki a nyeregnek, de itt már csak erős gyalogtempót engedett a pulzushatár. A cipő továbbra is jól tapadt, mint ahogy a csúcsra menet is. Ahol csúszott, az a hó alatti jeges szikla. De ha nem csúszik, akkor erősen meglepődtem volna. A Nagy-Kevély ormán aztán megkaptam a tutit. Gyönyörű formák, amiket a szabadon tomboló szél alkotott, üvöltő szél, napsütés, a nyomok percek alatt eltűnnek, és a hó domborzata nem követi az alatta lévő sziklák domborzatát, a szél alakítja. Itt már tudtam kocogni, bár figyelni kellett a hófodrok alatti akadályokra. Néha combközépig érő torlaszokon gázoltam át. Itt-ott derékig érő hópárkányok mellett kocogtam már lefele, aztán ahol stabilabb volt az út, ott futásnak eredhettem, élveztem a botot, és a cipő adta stabilitást. Nos, összehasonlítva az eddigi cipőmmel, amiben szintén futottam már idén havon, messze übereli tapadásban, pedig az sem kispályás lábbeli.
Kunyhónál kaja-pia, időnként szembejöttek a többiek, és nekivágtam a második körnek. Most nem álltam meg a faluban, így egy szuszra toltam a második kört. Aztán a harmadik kört is lenyomtam, utólag még jól esett volna egy, de ettől a Mester nem dicsért volna meg. Maki csinált egyedül hat kört, többen ötöt illetve négyet. Még egy módosított, amorf körre beköszönt Solkima és Steve is, nagyon örültünk nekik, a faluban is, és a kunyhónál is. Itt Bogárkám volt a legkeményebb. Ebben az időben egész nap tüzelni, teát főzni, lelkesíteni, frissíteni, hát nem semmi csaj, hálás vagyok neki, és bevallom, nem tudom senkihez sem hasonlítani! Imádom!!!
A feladat letudása után átöltözés, ami ebben a hidegben már szigorú volt. A cipő most már elázott belülről is, de ezen nem lepődtem meg, annyi terhelést kapott. Itthon viszont igen hamar kiszáradt, az eddigi cipők két napig száradtak, ennek fél nap elég volt. A cipőnek vékony, igen erős fűzője van, és most kicsit hátrányos volt. Összefagyott, és meggémberedett kézzel kioldani nem volt egyszerű. Bár a neve alapján nem éppen erre tervezhették...Jó anyagból van. Összepakolt a Bogaram nagyjából, én még a hálózacsikat összegyömöszöltem, az ajtót kibányásztam a hóból, és megküzdöttem a bezárásával. Majd mi is lementünk a faluba bandázni, haverkodni, levest és malac sültet enni, hogy később kocsival hazahozzanak.
Egy biztos: emlékezetes hétvége volt, bár közösségi futás, és nem verseny, de felvetettem, amit páran ott támogattak is, hogy családias jellegű versenyként jövőre összehozhatnánk. Majd meglátjuk!