Azért az elérzékenyülést követően, újra előtőrt belőlem a kűzdőszellem, és a következő frissítőnél érdeklődtem, hol tartanak az előttem futók, érdemes még pakolni a ritmust. Az egyik kisrác megnevetett, mert megemlitette a vége előtt 15 km-rel, hogy az előttem lévő 5 perce ment el, és elgyötőrtebben fest az ábrázata mint nekem, erre a másik srác bíztatva mondta, hogy a második helyezett nézz ki a legroszabbul, szinte már alig él, és még csak egy félórája haladt el.....Úgyhogy fel volt adva a lecke..De hát mentem én, bár 60 km után már csak a szívem vitt. Az igazság, hogy másfél éve még erőmelőnek készültem, és 150 kg-ba guggogattam. A combjaim merevek alapjában véve is, hát még 60 km után. Éreztem, hogy közel állok a görcshöz, ezért 4-5 alkalommal megkellett rövid időre állnom, hogy kihúzam a combfeszítőimet. Aztán 5 km-re a vége előtt, láss csodát a meszességben előttem egy fehér trikós futót véltem felfedezni, akit egyre jobban sikerült megközelítenem. Láttam, hogy időnként belesétál a futásába, igy egyre jobban meközelítettem. Aztán mikor 200 méterre sikerült rá feljönöm döbbentem láttam, hogy ez az én net-es futóhaverom, Sűni, aki 10 óra 20-at ment 100 km-en. Vegyes érzések kavarogtak bennem, minímum egy 15-20 perc hátrányra számítottam vele szemben. Ezek szerint ma nem megy neki úgy a futás?A vége előtt 2 km már nyomtam ahogy tudtam bizva abban, hogy egész felfutok Sűnire, aki ekkor már többször hátranézett, és szintén növelte a tempót. A vége előtt 200 méterre, már 50 méterrel voltam a haverom mögött, ő hátrafordult, és rám nézett. Lelki szemeimmel már láttam, hogy ha már ennyire "összefutottunk" a végére, bevár és " hand in hand " futunk be a célba. Ezt lett volna számomra a tökéletes befejezése ennek a versenynek, kéz a kézben...Sűni nem igy gondolta a végkifejletett, ezért már csak a célon túl csaptunk egymás tenyerébe. 

A célban most már nem aggódó párom, és 6 éves kislányom fogadott. Korosztályos 2. lettem, ajándékcsomag meg minden, nagyon korrekt volt. Ujj Zoliék kitettek magukért.

De a legfinomabb volt, hogy nap záróakkordjaként, az eredményhirdetést követően a tiszafüredi thermal fürdő medencéjében megmártoztam családommal. A kimerültségtől reszkető testem szinte újjászülett ez alatt az idő alatt. Hazafelé, a kocsiban már a szeptemberi 6 órás futáson tőrtem a fejem........

Azért az elérzékenyülést követően, újra előtőrt belőlem a kűzdőszellem, és a következő frissítőnél érdeklődtem, hol tartanak az előttem futók, érdemes még pakolni a ritmust. Az egyik kisrác megnevetett, mert megemlitette a vége előtt 15 km-rel, hogy az előttem lévő 5 perce ment el, és elgyötőrtebben fest az ábrázata mint nekem, erre a másik srác bíztatva mondta, hogy a második helyezett nézz ki a legroszabbul, szinte már alig él, és még csak egy félórája haladt el.....Úgyhogy fel volt adva a lecke..De hát mentem én, bár 60 km után már csak a szívem vitt. Az igazság, hogy másfél éve még erőmelőnek készültem, és 150 kg-ba guggogattam. A combjaim merevek alapjában véve is, hát még 60 km után. Éreztem, hogy közel állok a görcshöz, ezért 4-5 alkalommal megkellett rövid időre állnom, hogy kihúzam a combfeszítőimet. Aztán 5 km-re a vége előtt, láss csodát a meszességben előttem egy fehér trikós futót véltem felfedezni, akit egyre jobban sikerült megközelítenem. Láttam, hogy időnként belesétál a futásába, igy egyre jobban meközelítettem. Aztán mikor 200 méterre sikerült rá feljönöm döbbentem láttam, hogy ez az én net-es futóhaverom, Sűni, aki 10 óra 20-at ment 100 km-en. Vegyes érzések kavarogtak bennem, minímum egy 15-20 perc hátrányra számítottam vele szemben. Ezek szerint ma nem megy neki úgy a futás?A vége előtt 2 km már nyomtam ahogy tudtam bizva abban, hogy egész felfutok Sűnire, aki ekkor már többször hátranézett, és szintén növelte a tempót. A vége előtt 200 méterre, már 50 méterrel voltam a haverom mögött, ő hátrafordult, és rám nézett. Lelki szemeimmel már láttam, hogy ha már ennyire "összefutottunk" a végére, bevár és " hand in hand " futunk be a célba. Ezt lett volna számomra a tökéletes befejezése ennek a versenynek, kéz a kézben...Sűni nem igy gondolta a végkifejletett, ezért már csak a célon túl csaptunk egymás tenyerébe. 

A célban most már nem aggódó párom, és 6 éves kislányom fogadott. Korosztályos 2. lettem, ajándékcsomag meg minden, nagyon korrekt volt. Ujj Zoliék kitettek magukért.

De a legfinomabb volt, hogy nap záróakkordjaként, az eredményhirdetést követően a tiszafüredi thermal fürdő medencéjében megmártoztam családommal. A kimerültségtől reszkető testem szinte újjászülett ez alatt az idő alatt. Hazafelé, a kocsiban már a szeptemberi 6 órás futáson tőrtem a fejem........

Azért az elérzékenyülést követően, újra előtőrt belőlem a kűzdőszellem, és a következő frissítőnél érdeklődtem, hol tartanak az előttem futók, érdemes még pakolni a ritmust. Az egyik kisrác megnevetett, mert megemlitette a vége előtt 15 km-rel, hogy az előttem lévő 5 perce ment el, és elgyötőrtebben fest az ábrázata mint nekem, erre a másik srác bíztatva mondta, hogy a második helyezett nézz ki a legroszabbul, szinte már alig él, és még csak egy félórája haladt el.....Úgyhogy fel volt adva a lecke..De hát mentem én, bár 60 km után már csak a szívem vitt. Az igazság, hogy másfél éve még erőmelőnek készültem, és 150 kg-ba guggogattam. A combjaim merevek alapjában véve is, hát még 60 km után. Éreztem, hogy közel állok a görcshöz, ezért 4-5 alkalommal megkellett rövid időre állnom, hogy kihúzam a combfeszítőimet. Aztán 5 km-re a vége előtt, láss csodát a meszességben előttem egy fehér trikós futót véltem felfedezni, akit egyre jobban sikerült megközelítenem. Láttam, hogy időnként belesétál a futásába, igy egyre jobban meközelítettem. Aztán mikor 200 méterre sikerült rá feljönöm döbbentem láttam, hogy ez az én net-es futóhaverom, Sűni, aki 10 óra 20-at ment 100 km-en. Vegyes érzések kavarogtak bennem, minímum egy 15-20 perc hátrányra számítottam vele szemben. Ezek szerint ma nem megy neki úgy a futás?A vége előtt 2 km már nyomtam ahogy tudtam bizva abban, hogy egész felfutok Sűnire, aki ekkor már többször hátranézett, és szintén növelte a tempót. A vége előtt 200 méterre, már 50 méterrel voltam a haverom mögött, ő hátrafordult, és rám nézett. Lelki szemeimmel már láttam, hogy ha már ennyire "összefutottunk" a végére, bevár és " hand in hand " futunk be a célba. Ezt lett volna számomra a tökéletes befejezése ennek a versenynek, kéz a kézben...Sűni nem igy gondolta a végkifejletett, ezért már csak a célon túl csaptunk egymás tenyerébe. 

A célban most már nem aggódó párom, és 6 éves kislányom fogadott. Korosztályos 2. lettem, ajándékcsomag meg minden, nagyon korrekt volt. Ujj Zoliék kitettek magukért.

De a legfinomabb volt, hogy nap záróakkordjaként, az eredményhirdetést követően a tiszafüredi thermal fürdő medencéjében megmártoztam családommal. A kimerültségtől reszkető testem szinte újjászülett ez alatt az idő alatt. Hazafelé, a kocsiban már a szeptemberi 6 órás futáson tőrtem a fejem........

Nagy reményekkel érkeztem a Tisza tói futásra, feleségem és kislányom társaságában. Életem egyik legnagyobb kíhívásának tekintettem ezt a megméretést, hisz egy eléggé sanyarú körülmények között befejezett 50 km volt a belépőm az ultrások táborába, és ugye itt 70 km volt a penzum. Mivel sikerorientált beállítottságú ember vagyok, ha ezzen a versenyen sem kapok pozitív visszajelzést a fárasztó, kemény, de ugyanakkor számomra élvezetes edzések eredményekként, biztos hogy jön a csüggedés... és a talán a konkluzió levonása "Ej öreg vagy már ehhez, ne strapáld magad" . Aztán jött a rajt, az első 5 km valamivel 5 percen belüli ezrek, előttem Csapó Andris allias "Sűni", aki már tapasztaltabb ultrás, ezért nem kéne vele menni.Jó erőben éreztem magam, de nagy akarattal visszafogtam a tempót a biztos célbaérés érdekében. Ez annyira jól sikerült, hogy vagy három egyéni induló is elfutott melettem, a negyediknél azonban ritmust váltottam és 35 km-ig együtt futottunk.  A futónadrágomban dugtam 4 db energiacsokit, és 3 zacskó a gyószertárban készített sókeveréket tartalmazó port. Ezeket 40 km után egyenként bontottan ki, és a frissitőhelyeken felhasználtam. A kivitelezés módszertana az volt, hogy a félreértés elkerülése miatt már a frissítő előtt jóval megejtettem a gatyavizitett, és a kezemben a cuccal érkeztem. Az utolsó zacskónál azonban történt egy kis malőr, már a frisitőhelyen az asztal előtt álltam amikor tudatosult bennem, hogy elfelejtettem előszedni a csodaport, és ekkor a személyzet nem kis megrökőnyődésére  nemes egyszerűséggel benyúltam az ekkor már csak kétzacskos nacimba, amelyből az egyik még mobil volt....Mentségemre a személyzetet két srác alkotta, de azért azokat az arcokat látnotok kellett volna.... Na mindegy, probáltam menteni a szitut egy kis poénkodással, szívószál után érdeklődtem, mondván hogy ezt a cuccot felkénne szippantanom noziba, mert én ettől tudok futni.Azért közben azt hadd mondjam el, hogy a kedves kis feleségem óránként rám csörgött a hogyléttem felől érdeklődve. A hangja óráról-órára agodalmasabban szólt bele a telefonba. A maratont kb. 3 óra 37 percre értem el, és nagyon jól éreztem magam. Befutottam Tiszanánásra, és olyan utópisztikus érzés kerített a hatalmába. Mintha nem itt lettem volna ezzen a bolygón. Szinte úgy átfutottam a falun, hogy embert nem láttam. Az előttem futó és a mögöttem lévő szintén látótávolságon kívül. Én, egyedül egy kísértet faluban, csak az én lépteim zaja, a lihegésem, a dobhártyámban pulzáló szívverésem. A távolban valahol a tó túlvégén hatalmas égzörgés, pár csepp eső, és mindezek mellett hatalmas csend.  Mindez olyan hatással volt rám, hogy legnagyobb meglepetésemre megborzongtam és elsírtam magam. Talán ezt hívják örömfutásnak, nem tudom, de innen már nem érdekelt az időeredményem, semmi sem. Ezek a pillanatokért már megérte idejönöm, és elvégezni azt a munkát ami lehetővé tette hogy idejöjjek.Innen már tudtam hogy végig megy a dolog, ezt a futást, ezt az élményt már senki nem veheti el tőllem.     Folyt köv.....