Fussak 24órát Sárváron...Ez a gondolat először a négynapos Balaton-kör után fogalmazódott meg bennem. Milyen remek kis erőfelmérő lenne az UB előtt a Sárvári 24. Tavaly itt debütáltam a 1tizenkétórás versenyen, és már akkor eldöntöttem, hogy ha tehetem, minden évben eljövök. 24 óra, bele gondolni is sok. Végül azzal nyugtatgattam  magam, hogy vannak negyvennyolc órás versenyek is. Eddigi leghosszabb futásomat a tavalyi UB-on produkáltam: 126 kili, 18 óra alatt az utolsó 4 órában halál közeli élményekkel. (Nem volt kellemes, talán majd az idén.) Már csak a családomat kellett valahogy meggyőzni, és egy pár nap alatt sikerült is. Legszebb érveim egyike: - csak nem gondolod rólam, hogy végig futom az egész éjszakát, és ha elfáradok, lefekszem majd. (Nem tehetek róla, hogy nem álmosodtam el.) Sajnos most sem tudtak elkísérni. Talán jobb is, mert nem mindig voltam a topon. Már csak a logisztikát kellett megszervezni. Sajnos az én autóm egész héten vacakolt, így nem mertem elindulni vele. Szerencsére Pintér Tibiékhez - ő lesz az UB-on a biciklis kísérőm - befértem, amit már csak azért sem bántam, mert így jobban megismerhettem a családját. (Nagyon aranyosak.) Egy sporttáskányi cuccal vágtam neki a hétvégének, és mint utóbb kiderült, ez kevésnek bizonyult.

Péntek kora délután indultunk Pestről, és 6 körül értünk Sárvárra. Ahogy megérkeztünk, elkapott egy nosztalgikus érzés, hogy milyen jó volt itt tavaly futni, és hogy milyen sokat kellett várni rá, hogy végre újra eljöjjön ez a hétvége. Most, hogy eljött milyen hamar el fog telni. Na mindegy! Élvezzük ki minden percét!!! Fidoval, Vikivel - mint első bálozók - és Mjocival szinte egy időben érkeztünk, és láttam rajtuk, hogy nekik is nagyon tetszik a város. Szobáink elfoglalása után – amit Toncsi intézet, és ezúton is köszönet érte - elmentünk a versenyközpontba. Itt a sok ismerős és ismeretlen futó üdvözlése, valamint a rajtszám, a chip és a futó póló megcsodálása után, beneveztem én is a krumplistészta – sör nevű játékba, ahol elég szép eredményt értem el. (Ja, hogy nem volt ilyen játék, na mindegy HIHI) Ezután pályabejárás szerepelt a programban. Megpróbáltuk memorizálni a pálya bonyolult vonalvezetését, nehogy a verseny során rossz felé kanyarodjunk. (Hát nem volt egyszerű.) :-) Most is megcsodáltam ezt a fantasztikus várkört, annyira hangulatos, annyira szép, hogy itt tényleg élmény futni. Toncsi és Kán még összefirkálta az aszfaltot.  (Nem is tudják, milyen sokat jelentett éjszaka, futás közben.) Fido is elkísért minket, és láttam rajta, hogy neki is tetszik ez az egész. Korai lefekvést terveztem, de aztán a Toncsival sztorizgattunk éjfélig. Korai kelés (6:30), a pazar reggeli és a szokásos reggeli teendők után az ember nagyon hamar a rajtnál találja magát. Márton Attiláék mondták, hogy betehetem a kisbuszukba a cuccaimat, és ezúton szeretném nekik megköszönni. KÖSZÖNÖM KINGÁNAK és ATTILÁNAK azt sok-sok segítséget amit adtak a verseny előtt, alatt, után.!! Nélkületek sokkal nehezebb lett volna. RAJT!!! Tudtam, hogy az elejét nem szabad elfutni, erre nagyon figyeltem, de nem volt egyszerű visszafogni a lábaimat. Jellemző, hogy IMO-val futottam egy pár kört, és beszélgetés közben alig vettük észre, hogy már ötperces kiliket megyünk. Satufék! Elhatároztam, hogy nagyon figyelek a frissítéseknél is: egyfélét enni-inni, és nem minden körben. Sajnos a felültöltős mosógép már az 50. körben bejelzett, hogy kész a mosás, lehet (t)eregetni. (Bocsi!) Szóval a gyomrom már megint kikészült, csak azt nem tudom mitől. Ja és ha ez nem lett volna elég, 60-nál a csonthártyám is elkezdett fájni. De legalább elterelte a figyelmemet a gyomromról. Én is figyelemeltereléssel próbálkoztam. Figyeltem a többi futót, és megállapítottam, hogy nekik sem egyszerű. Volt ott egy 12 órát futó srác, aki már a nyolcadik órától húzta az egyik lábát (Nem kicsit, nagyon.), ami le is lassította. Azokban a körökben, ahol "elhúztam" mellette, oda is szóltam neki, hogy: Kemény vagy, ez az!, de nem nagyon reagált, csak rótta a köröket rendületlenül. Majd a tízedik futóóra környékén, és nem tudom hány oda szólás után, kicsit talán már jobb állapotban visszaszólt: Igen, most már megcsinálom!! EZ AZ! Én meg itt mirnyikézem (yoyo után szabadon) egy kis csonthártya meg egy kis gyomorprobléma miatt. Ja, közben elmúltak a lábfájásaim, és örömmel konstatáltam, hogy bejött a legkockázatosabb húzásom is: új cipőben futottam. Összesen 22 kilit raktam bele, de már az első futásnál (14 kili) éreztem, hogy sokkal könnyebben futok benne, jobban csillapít mint a régi adidas-om. (Szegénybe van már vagy 1700 kili.) Szóval az új kedvenc: NEW BALANCE 760 stability. Ez itt a reklám helye! Nagyon hamar eltelt a 12 óra. S miközben gratuláltam az ismerős – VIKI, ANITA FIDO, KÁN, TIBI (Hanyas vagy?) (Bocsi, ha kifelejtettem valakit!) és ismeretlen futótársaimnak - jó volt látni az arcukat, és jó volt osztozni az örömükben, jó volt örülni velük, hogy sikerrel teljesítették - kinek az első, kinek a sokadik – tizenkét órás futóversenyüket, aközben egy kicsit aggódva csináltam leltárt magamon. A távolságot rendben valónak találtam: 105 kör, de a sok mosdóban töltött percet, a tervezett depózások elhagyásával pótoltam, és tudtam ez előbb utóbb vissza fog ütni. Hosszú éjszaka várt rám... Folyt köv. (Ha van rá igény.)