Legutóbb ott fejeztem be, hogy megbántam, hogy beneveztem egy versenyre, mert futhattam volna anélkül is. 
Aztán eljött a tavasz és rengeteg helyi futós rendezvény kezdett körvonalazódni a városban: ott voltunk Zolival a Sziki túrán (de oké, az nem futóverseny, hanem gyalogtúra és egyébként ilyeneken részt is szoktam venni), április 10-én volt egy mezei futóverseny (de előtte szombaton mi ledolgoztunk egy napot, a heti egyetlen pihinapomon meg nem akartam időre kelni/menni), április 23-án volt Árkád-futás (3,4 km, először úgy volt, nem leszek itthon, végül ugyan itt voltam, tervben is volt, de szakadt az eső, akkor meg nem futok - vannak nekem elveim :), majd következett a mai Szeged Félmaraton, amire szintén úgy volt, hogy nem leszek itt, de végül kiderült, hogy az erre a hétvégére tervezett program csúszik egy hetet. Úgyhogy március közepén azzal a lendülettel be is neveztem... A 10 km-s távra, mert úgy éreztem, az most sok lenne, hogy félmaratonra rendesen fel is készüljek, de egy 10-es azért simán.

Üröm volt az örömben, hogy az elhatározást követően szembesültem azzal, hogy ezt a versenyt ugyanaz az Adrenalin SE szervezi, amelyik a Daru Futást ősszel, és az 5.000 Ft-os nevezési díjtól sem aléltam el, pláne, amikor napokig nem volt elérhető a verseny oldala, amikor pedig mégis, akkor a nevezést lebonyolító oldalon 7.000-et dobott fel a gép.
Mindegy, beneveztem.

Már csak edzeni kellett (volna). Amikor volt lehetőségem és az időjárás sem kavart be, akkor 30 km-s heteim voltak, rágyúrtam, hogy 15-6-ig el tudjak menni magabiztosan és egyre gyorsabban és elkezdtem gyorsítani, 100-akat, 500-akat, 1000-eket bele-belefutni (azt rövidebbekbe, persze). Jól ment, élveztem. :) Hogy épp ballagott a gimis osztályom és ezáltal rengeteg dolog volt, az nem segítette a projektet, de ezt leszámítva rendszeresen futottam. Mondjuk az elmúlt 10 hét futásainak heti átlaga 24-5 km körül volt, de azért nem adtam fel az "50 percen belüli" 10 km-ről szóló elképzeléseimet. Sőt, a keddi, 23:40-re sikerült gyors 5 km után 48 percen belüli vágyálmaim is voltak. Az most messzire vezetne, kellett-e még kedden az a futás, de már régóta húzódott és úgy gondoltam kipihenem. Nem tudom, végül sikerült-e. Mindegy is.

Mára persze megint esőt mondtak, de azért tegnap átvettem a rajtcsomagot, éééés az olyan jó érzés volt, hogy elkocoghatok érte és a saját városomban van szervezett, nagyszabású futóverseny !! És ma reggel is a melegítőkrémek illata, meg a néhány ismerős, akivel összetalálkoztam (persze mindenki félmaratonon), jóóó volt. Meg az is, hogy végül nem esett, mert szerettem volna futni. :)
Péter Attila fantasztikusan hozta a hangulatot, tetszett, ahogyan egy frappáns Forma 1-es hasonlattal magyarázta el, hogy bár nincsenek rajtzónák, de a felkészültebbek hadd álljanak előre, aki pedig csak néha megy ki futni, álljon hátra. Volt bemelegítés, megtudtuk, hogy Szeged vizi úton szomszédja New York-nak :D, meg a szokásos hangulat, visszaszámlálás és rajt!

Tök jól rajtoltam 4:50-ben, már csak az volt rémisztő, hogy még így is úgy éreztem, hogy elmegy mellettem a mezőny. Valszeg nem láttam, hányan voltak mögöttem, pedig nem legelső sorból rajtoltam nyilván. Az útvonalon lehetne vitatkozni. Kicsit össze-vissza volt, de végülis olyan helyeken vitt, amiket szeretek. Egy vízparti városban a hidat, rakpartot nem lehet megúszni, de nekem itt a rakpart edzőpálya, minden méterét ismerem. :) Szeretem a Szent István téri víztornyot, az nekem nagyon kiesik, most ott futottunk el alatta/mellette. A belvárosi kavargás után jöhetett a rakpart, ami nekem kedvezett, bár a szembeszelet nem kedveltem. Szépen jöttek a km-ek, egészen jól: 4:50, 4:45, 4:45, 4:53, 4:59. Lassultam, ez azért nem volt kérdés.
A fordítónál ittam és támadott a szembeszél, de az 5:49-es km-t nem éreztem reálisnak, de utána megint kb rendben volt, egészen addig, míg egy 4:12-esbe nem botlottam. De legalább megnyugodtam, mert az a 6-os km tényleg hosszabb volt. Akárhogy is, de élveztem a futást. Haladtam, pörgettem, de nem téptem szét magam, jó volt. A végén még gyorsítani is tudtam, az utolsó km az órám szerint 4:32 (ugyanez volt az első is, 4:50-nel, szóval ez nem volt rövidebb tuti). Aztán chipes mérés szerint 49:01-re értem be, ahol Péter Attila azzal fogadott, hogy megnyertem a korosztályomat. Kicsit furcsálltam, hogy egy ilyen idővel, de amikor utána jártam és kiderítettem hogy lesznek ugyan korosztályos jutalmak, de nem nagyszínpadi szólítással, csak külön és később; és addig hazajöttem megenni egy tányér meleg levest, akkor itthon kinyomoztam, hogy "csak" harmadik ez az első. Még így is furcsállom, de már kicsit reálisabb. Az EVOchip oldaláról azt is kiderítettem, hogy a 10km-en nőiben 9. lettem, 93 versenyzőből, úgyhogy megveregettem a vállamat. 
Sajnáltam, hogy nem lett meg ugyan a 48 percen belüli álomidő, de ennyi edzésből nem is lett volna reális. Rendben van ez így, főleg, hogy élveztem a futást.
Tetszett, hogy jól volt szervezve a verseny, a három együtt rajtoló táv résztvevőinek külöböző színű  rajtszám, ahol szétvált az útvonal, nagyon korrektül jelezték, melyik táv merre folytassa, 5 km-nél volt frissítés (bár kukákat tehettek volna ki, bár többen így se szórtuk szét a poharakat, hanem amíg fért, legalább a buszmegálló kukájába dobtuk - az előttem lévő fickó másodperceket veszített azzal, hogy visszament összeszedni a kiesett poharát).

Szumma-szummárum, jó volt a verseny. Az Adrenalin SE-nek ez most jobban ment, de van még fejlődési út előttük. 
Ami engem illet, élveztem a versenyzést és a felkészülést is, de nem esek visza a ló tulsó oldalára. Maradnak továbbra is a szegedi rendezvények és időnként 1-1 versenyre való készülés, ami ugyan motivál, de jó futni tét nélkül is, pusztán a futás öröméért. :)