Azt hiszem, az elmúlt napokban sikerült megfogalmazódnia. Régóta kerestem már magamban, de most valahogy felszínre került a gondolat. Az érzésvilág, ami a futáshoz való viszonyomat tükrözi, az elv, amit képviselek. Ez pedig a következő:
Fontos, hogy a futás/sport/ része legyen az életemnek, de azt nem szeretném, ha uralkodna felette/m/.
Rotary Félmaraton, Debrecen
Kivételesen nem Szegedről, hanem szüleim főhadiszállásáról vágtam neki a versenynek, Anyukámat vittem kirándulni, kisebbik öcsém pedig a sofőr szerepét vállalta egészen lelkesen. :)
Az Oxigénklubos maratonokkal kapcsolatos nem csak pozitív visszajelzések kapcsán nem vártam, hogy jól szervezett legyen a verseny, bár a honlapja rendezett volt, hírlevelei pedig nem kizárólag öncélúak. A verseny szervezése is amúgy hasonló színvonalú volt, a BSI-hez hasonló stílusú rajtcsomagosztással (csak kár, hogy kis helyre zsúfolták be a versenyközpontot) Voltak egyéb programok, rövidebb futótáv, aminek befutói épp akkor lepték el a verseny területét, amikor mi éppen futáshoz készülődtünk, és ez nem feltétlenül volt előny, de mindegy. Bemelegítéskor tesóm felvilágosított, hogy ha "repülőzés" végén nem szállok fel, akkor az nem is repülő, hanem csak kifutópálya :-D Ilyetén módon megokosodva várhattam a rajtot, amiről nem volt egyszerű kitalálni, melyik irányba is kell állni, de aztán persze tájékoztatva lett a lelkes versenyző közösség.
A rajtot követően az első kör úgy kezdődött, hogy futottunk egy kört a 400-as rekortán pályán és valami nagyon lelkesítő zene szólt alatta, tisztára adrenalin-endorfin löket volt, jó volt így elindulni. :)) Nekem tetszett a kör. Jóóó, az Állatkertszag elég tényleg durva volt, és szomorú is voltam, hogy nem inkább az óriáskerék felé kavirnyáltunk, mert én szívesen felültem volna körönként 3 percre szusszanni egyet ;) Aztán voltak kellemes, hosszú egyenesek, amiknek mégis olyan gyors' eljött a vége, minden egyenesben valamilyen zenész(páros), voltak trombitások, dobosok, az 1361m-es futás rajtjában pedig zene, a célnál is, szóval ezt a része is rendben volt. :) A napsütésről és a 15 fokról ugyan nem a szervezők tehetnek, de az is rendben volt. Főleg, hogy sikerült kb optimálisan felöltözködni, nem fáztam, nem volt melegem.
Mondjuk annyi, hogy km-táblák, na azok nem voltak. De nem is baj, mert legalább nem zavarta semmi az optimális tempó kiválasztását. Így aztán tényleg úgy futottam, ahogy jól esett. Főleg, hogy bár sejtettem, hogy 5 perces környéke a tempó, azért 5,187-tel (vagy hány km is volt ez kör, passz) nem tudok gördülékenyen osztani fejben 5 perces tempó környékén. Első kör végefelé Czeglédi Ferenc ért utol, aki nem a legoptimálisabb pillanatot választotta az ismerkedésre, mert jó-jó, hogy igyekszek nem széjjeltépni magam, de azért ötpercesben nem feltétlenül tudok folyékonyan kommunikálni. Még odaszólt, hogy "Akkor a jelszó maxigáz?", mondom, "Azt azért nem, sokkal inkább jóleső futás."
Tökjó volt körönként áthaladni a stadionon. Szólt a zene, láthattuk a családtagjainkat -tesóm fotózott, anyukám lelkesen integetett :) - a szurkolókat, a hangosbemondóban sorolgatták az elhaladók nevét, meg ekkor kaptam némi infót arról, hogy is haladok. Mondjuk féltáv körül, amikor 53 percnél voltam, már tudtam, hogy nem futok jobbat, mint Veronában, mert 53 duplája 1ó46, ám én az utolsó körben lassítani szándékoztam.
Na, ja. Ahogy azt Móriczka elképzeli. Történt ugyanis, hogy valami megszállt az utolsó körben. Kedvem támadt gyorsabban futni. Nem tudom, miképp és hogyan, nyilván az elmúlt két-három hétben építettem annyi állóképességet, hogy végre az utolsó 5-öst is bírjam :)), de jól ment és még csak rosszul sem esett. Még Monspart Saci (néni) is megdícsért a cél előtt párszáz méterrel, hogy pörögnek a lábaim. Beosztottam az erőt, na. :) Vagyis inkább így alakult. De valami nagyon klassz volt ez az utolsó kör, és 1 perccel lett jobb, mint az előző kettő. Így aztán jólesően, ha nem is kényelmesen, de nem nyírva magam kerek 1:46:00-ra értem célba.
Aztán még tök lelkesen tomboltam volna a Waka-wakára, meg is kaptam, hogy nem futottam ki magam eléggé. :)) Tesómnak felajánlottam a hotdogjegyemet, majd azon melegében felhasználtuk a kedvezményre jogosító kupont az Aquaticumba, bár végül nem az élményrészleget választottuk, hanem a termált, ott talán kevésbé volt tömeg, több volt a punnyadós meleg víz, és kisebb a zaj. Talán ennek köszönhető, hogy most még az a versenyek után szokásos izomláz sem érződik a lábaimban. :) Persze azért fáradtnak fáradtak a lábaim, de ma úgysem kell futni ;)
A továbbiakban pedig jöhetnek a rövid, pörgős helyi versenyek, és a tavasz-tavasz és tavasz :)))
... és ami mögötte, illetve előtte(m) van.
Kocogtunk egyet a srácokkal tegnap. Igazából ugyanaz a futás volt, mint novemberben, csak pogácsa nélkül. Mondanám, hogy a lényege veszett el ennek a rendezvénynek, de azért nem volt annyira vészes a helyzet.
A héten már levélben ment a szerveződés a srácok között, hogy mennek/megyünk, és futunk - lazán. Szoktam bírni ezeket a "Jaaaj, A., úgyis mi is lassan megyünk, majd menjünk együtt", csak azt nem értem, hogy egyébként értelmes emberek miért nem képesek megérteni, hogy az ő lassú tempójuk nem egyezik az enyémmel. Úgy meg aztán főleg, ha a szöveg mögött csak szavak vannak, tartalom és szándék nincs. Mindegy. Elvégre is nem maradtam teljesen magamra, noha együtt indultunk 5-en, végül két testőr maradt mellettem Zoli és Gabó személyében. Azért ez jól esett, így nem voltam egyedül, és bár szívem szerint én még ennél is lassabban mentem volna, visszaélni sem szerettem volna a rendességükkel. Ez a tempó még talán nem okoz maradandó károsodást :)
Szóval futottunk. Engem elvarázsolt a délnek tartó tiszai-szakasz, a srácok a roncshajók miatt panaszkodtak :) Én részemről nagyon szeretek arra futni. Előzetes várakozásaimmal ellentétben a terep is futható volt. Bírtam, hogy Gabó úgy kommentálta az állapotokat előző este, hogy "száraz a töltés, ameddig a szem ellát". No igen, a lényeg a második tagmondatban ;) Egy idő után ugyanis havas volt, bár csak középen egy sávban, ám az előző napokban olvadásnak indult hó, illetve víz lefagyott, az odaúton még elég csúszós tudott lenni. Azért lehetett futni.
A télies időjárás ellenére amúgy rengetegen voltak a pályán, persze legtöbben túrázva, az ősszel előrejelzett ötpróba sorozatnak köszönhetően. Tiszteletem a kitartásukért, mert bár szép-szép ez a szakasz, és úgy 2 órán keresztül kb. le is köt, azért gyalogolva marhára monoton lehet, főleg, hogy aszfalt végig. Azért túrázni erdőben, hegyen mókásabb.
Azért a rendezvény előnye, hogy kaptunk rend(szer)esen frissítést is, igaz, ezúttal nem pogácsa volt féltávnál, hanem chips, hiába no, adni kell az egészséges életmódnak.
Viszont hamar elfáradtam. Már kifelé úton éreztem féltáv felé közeledve, hogy a lábaimnak már úgy pontosan elég lenne. Ezt visszafelé is többször határozottan éreztem, fáradt a hajlítóm, de szerencsére sokatt dobott a helyzeten, amikor utólértük Gabó kislányáékat, aki beállt hozzánk kocogni pár(száz) méteren, és mivel benne sem szerettünk mvolna maradandó károkat okozni, így lassítottunk, ami akkor és ott nagyon jól jött. Bírtam, hogy Zolinak is :), aki tökviccesen nyirmogta végig a táv utolsó negyedét, de azért csak betámogattuk egymást a célba. :) Az időnk a tavalyinál egy hajszálnyival volt jobb, én azért annak ellenére erősebbnek éreztem, hogy most valamivel edzettebb vagyok, mint akkor voltam.
Más kérdés, hogy akkor másnapra veszett izomlázam volt, most meg csak kisebb fáradtság jellemző. Fizikailag. Fejben viszont úgy érzem, kicsit sok a hosszú. Veronában nagyon odatettem magam. Ezt a tegnapit nem terveztem (szívem szerint elég lett volna 15k, de így, hogy volt ez a szervezés, mindenképp szerettem volna megcsinálni). Jövő hétvégén pedig Debrecen, Rotary félmaraton. És nem ég bennem a láng. Persze ebben az is benne van, hogy eredetileg már abban bíztam, ezen a ponton tavasz lesz, és az majd erőt ad, de ez most nem így van. Úgyhogy nem tudom, mi lesz Debrecenben, lehet, hogy csak odamegyek, lekocogom a távot, aztán irány az Acquaticum. :) Meglátjuk.
Aztán pedig jönnek a rövidebb, pörgősebb versenyek én pedig lehet inkább megpróbálok a hétvégi egy hosszú helyett 2 rövideket futni. Így lenne heti 4 edzésem, amiből kettőbe akár tehetek is valami gyorsító jellegűt. Hátha egyszer tényleg tavasz lesz, és jól is fog esni.