Vegyes érzésekkel készültem a mai ötpróba futásra. Egyik részről a pokolba se kívántam azt, hogy én ebben a veszett melegben hosszút fussak. Délelőtt ráadásul. Másik részről tökre örültem, hogy végre egy helyi rendezvény, óccósért, ami itt van közel (alig több, mint egy km a rajt - bakker be se naplóztam az 1 kili odasétát!!!), hosszú távval. Harmadrészt pedig Davos okán iszonyúan elszánt voltam.
Nem szeretek ugyanis melegben futni, viszont bírok. Lassan persze, és nagyon odafigyelve arra, hogy ne legyek önveszélyes.
Azzal kezdtem például, hogy még reggeliztem is. Anélkül mondjuk nekem rövidre sem szoktam elindulni, hosszú futásra meg aztán különösképp nem, de ez nekem nagyobb önfegyelmembe kerül, mint lefutni mondjuk magát a távot.
Aztán. Bekentem magam naptejjel. 30 faktorossal. Mondjuk ez egészen hasznos volt, csak a határvonalak mentén nem hatott a dolog, úgyhogy nagyon pontosan meg lehet állapítani, meddig ért a futógatyám, és hogy ujjatlan volt a felső, amiben indultam.
Aztán leértem a Vizitelepre tök hamar, gyors' beneveztem, mielőtt inkább átmentem volna a strandra. Amúgy azon is filóztam, hogy bár veszett meleg lesz, azért ez a 10 óra kb. az a legkorábbi időpont amikor már hajlandó vagyok futni. Ezen a ponton jutott eszembe, hogy Davosban 7-kor lesz a rajt. Nooormális???
Lassan aztán gyűltek az ismerősök, régiek, újak, Démászos srácok. A naaaagy szegedi futócsalád. Jó közöttük. Most is az volt. Aviczián és barátja is odajöttek bemutatkozni, aztán lassan mehettünk is a rajthoz.
A rajtba széles vállú kenusokat ígértek, akik seholsem voltak, vagy csak nagyon durván lemaradtam róluk, úgyhogy vissza is kéne kérnem a nevezési díj erre eső részét. Hát szabad így átverni a naív futólányt???
Mellesleg a rajt után mindenki úgy kilőtt, mintha egy 18 fokos, kellemes őszi napon futnánk mondjuk 300 métert. Jól ott is maradtam, majdnem leghátul, de hát menjenek, ha nekik olyan sürgős, én meg igyekszem kihasználni a nevezési díj adta lehetőségeket. Végül rátaláltam Nórira, akivel néha szoktunk csak összefutni, ma hibátlanul összeszokott párosként üzemeltünk: lassan, de vidáman teljesítettük a távot.
A 3-as fordítónál eltűnt a társaság nagyobbik fele, csak az elszántabbak dübörögtek tovább a 6-os fordító felé. Igazából ezek a fordítók adták a futás sava-borsát. Mindenütt ittunk, locsoltuk a sapkánkat, kendőnket, kinek mi volt, nagyon sokat jelentettek. A töltésen vacak volt futni, mellesleg a visszairányban nem fújt a szél se, frankó hőhullámaink voltak, én olykor hibátlanul hallucináltam azt, hogy nem is ám futok a veszett melegben, hanem ülök a langyos strandi vízben. Amúgy ez azért jó volt fejben :). Meg az is, hogy végig csicseregtünk, csevegtünk, és mindenkit mosolyogva bíztattunk. Érzékeltük, hogy az előttünk haladók egy része inkább vicsorog, semmint őszintén mosolyog, ezalól remek kivétel volt Ispi, az élen, örök mosolyával, jó volt látni a Démászos srácokat, a táv nagyobbik részében vonatként dübörögve egymás után, minden körben pacsiztunk Bense Krisztivel is, és Gabóval és a fiával, aki valami remek teljesítménnyel futotta le a 12 kilit. Az első kör végén Andris, és barátja Péter irigykedett ;), hogy nekünk még van egy körünk, ők meg már be is értek :D, valamikor egy széles vállú fickóval előzgettük egymást, és annyi, de annyi mindenkivel váltottunk egy-két szót, és az egész olyan jó volt! :)
Kellett az is, hogy messzemenőkig pozitívan és nagyon elszántan álltam a projekt elé, és az is, hogy Nórival tökjól tudtunk együttműködni. Bár az utolsó negyedben már éreztem a lábamat, és inkább a robotpilóta hozott be, de azért jó volt érezni, hogy megcsináltam! Még pár ilyen futás, és jó lesz az a Davos. :) De az is biztos, hogy a többi hosszút nem délelőtt futom. Mert a meleget bírom ugyan, de nekem jobban megy, ha mindezt a lemenő nap fényében a megnyúló árnyékok között tehetem.
És hát a szegedi töltés és az alpesi táj között is lesz némi különbség. Valami ilyesmi:
Egy apró különbséget vettem észre a két kép között. A töltésen nincs futó.:))