Azt írattam a listára (az FB topikon), hogy 1:40 és/vagy örömfutás. Tegnap estére teljesen összeraktam magam, azt hittem, motivált vagyok, és kipihent. És hogy most az egyszer még az elkövetkezendő év időtét nélküli versenyei előtt még odateszem magam. Időben le bírtam feküdni aludni is, szóval kivételesen tényleg minden rendben volt.
Reggel menetrendszerűen indultunk, a sütit, nyugi, nem hagytam itthon, tudtam, hogy jól jön még egy kis szénhidrát a verseny előtt. A csapat új taggal bővült, Zoli egy hölgyismerőse, Kriszta csatlakozott a csapathoz. Kriszta szimpatikus csaj, kislánya mellett futogat, gyakran babakocsival, ez volt élete első versenye. A kocsiban próbáltunk előrébb jutni a „hova menjünk ősszel maratonozni” témában, de ezúttal sem jutottunk egyezségre. Mondjuk én nem is biztos, hogy erőltetném a témát, mert nekem Nagy Versenynek ott az 50-es, és nem biztos, hogy maraton kell mellé, viszont annyi, de annyi futós esemény adódik még addig, hogy nem lesz időm unatkozni…
Megérkezés, rajtszámfelvétel előtt-után már láttam pár bolondot, majd rajt előtt még sikerült odakeveredni a narancssárga bolyba, annyira jó volt, hogy sokan, akik nem futottak, kijöttek szurkolni. Rcs pedig épp olyan jól néz ki kismamaként, mint Ganki volt másfél éve :)Egyetlen embert nem láttam csak rajt előtt, ez viszont épp gyuro volt, aki pedig felajánlotta, hogy velem fut. Úgyhogy nélküle indultam el. A srácok (Zoli és Hgabo) hamar elhúztak, én pedig megpróbáltam felvenni a magam utazótempóját. Az első táblát rögtön nem láttam, a másodiknál viszont 9:29.9 volt az időm, a hőn áhított 4:45-ös tempó. És milyen lazán!! Na, ez az érzés vagy 4-5 kilin át tartott. Közben gyuro betájolt, de kellett neki még 4 kili, mire utolért. Olyan 6k után, amikor Budán futottam, és kezdett kisütni a nap, és csorgott rajtam a víz, kezdtem érezni, hogy nem megy. Meg lassultam is, vagyis egyszercsak hirtelen 5:05-öt futottam, és onnantól kezdve azt éreztem jónak. Mire 8-nál gyuro utolért, már mondtam az ítéletet, hogy ebből ma nem lesz PB, azért viszont nem akartam vicsorogva futni, hogy 1-2 perccel jobb legyen az időm. Egyébiránt pedig frankón nem éreztem lazának ezeket az 5:05-öket, amiből sorra 5:10-15 is lett olykor. Gyuro hozta a szokásos formáját, sztorizgatott, szórakoztatott, a km-ek meg fogytak. Közben elszaladt mellettem Urs, imponáló lazasággal, majd Szilvi, aki valamiféle halált emlegetett, mégis gépként haladt előre :-) Példaértékű volt a küzdőszellemük, amit én elhagytam valahol, valamikor :-) Egy bajom volt még út közben, éreztem, hogy a cipő feltörte a lábamat (a maratonon már bevált titokzoknis verzióval), mellesleg tökúj helyen, a nagylábujjam alatt a talppárnán alakultak ki szépséges vízhólyagok, amik olyan 16-tól nehezítették az előrejutásomat, 19-től pedig minden lépés fájt. :-( Pedig gyuro küzdött értem, majdnem jobban, mint én magam, mindenféle furmányokat talált ki, hogy menjünk el Szilvivel, vagy „Szerinted, ha valaki le akarná előzni azt a pocakos figurát, akkor sikerülne neki?” Igazából a futókedvem azért 14k-tól visszatért, talán még küzdöttem is volna kicsit jobban, de a feltört lábam nem annyira hagyta a dolgot. Én is sok ájulást láttam az út szélén, abban biztos voltam, hogy én nem szeretnék és nem is tudnék úgy futni, hogy ott végezzem. Saci néni aranyos volt 3 kilinél (Jók vagytok, hajrá és most még szépek is! :), majd az emelkedőn is (Áááá, ez csak egy vacak emelkedő), és azok a dobok az Alkotmány utcában… Több ilyen kéne az út mentén, rajtam sokat dobna. És aztán szépen lassan beértünk a célba 1:47:30 környékén. A srácok ott vártak a célnál, és én nagyon szomjas voltam, irány a frissítő meg a befutócsomag!Aztán lassan elkezdtünk fázni, úgyhogy viszonylag gyors chipvisszaváltás, kocsiban öltözés után jöttünk is haza.
És most lefürödve, átöltözve sokkal tisztább, szárazabb érzés!! :-)