Beleestem, benne vagyok, nem láthatok, nem hallhatok...
Na, jó, ne essünk költői túlzásokba, de amit a héten összeszenvedek, olyan már rég volt. Valszeg kedden kellett volna hallgatni az égi jelre, és pihenőhetet kivenni.
De aztán Zoli aszonta, jön velem SZVSE-pályára. Már eleve úgy indultam, mintha vasból lennének a combjaim, de gondoltam, majd bemelegszem. Kiértünk, kifelé jót beszélgettünk, aztán uzsgyi. Első gyors kör 1:48. Pihi. Második 1:49. Harmadik 1:45. Aztán megint 1:45. És megint. Az istennek nem ment 1:45-nél gyorsabbra, pedig a Vivicitta előtti időkben sima ügy volt az 1:40-42, az 1:33-35 körüli PB-kről nem beszélve. Most meg mintha nem is levegőben futnék, hanem vízben, mintha valami visszahúzna, vagy én nemtom. Kedv dettó. Nem segített, hogy Zoli is hasonló lelkesedéssel jött, még így is húztuk egymást. :) Aztán elszórakoztam ezekkel az 1:45-ökkel, majd a végére összevakartam magam, és futottam egy 1:40-est, de érzésre még az sem volt az igazi.
Nem is az a baj, hogy nem megy, meg igazán baj sincs, csak most tényleg nem tudom, mit csináljak. Csak az, hogy valami mást. Mintha telítődtem volna. Talán böjtölök egy kicsit. Méregtelenítek :) De hát én is olyan vagyok, mint a tipikus fogyókúrázó: mert azért a holnaputáni 5próba futáson úgyis ott leszek. Nem hosszú távon "csak" középen, de a hangulat talán jót. Aztán majd kitalálom, hogyan tovább...
És a hosszún talán én is ott leszek, bár a T100 hiánya miatt durcás vagyok, így nem biztos, hogy sokat javítok a hangulatodon. :)
Bár addig elmúlhat mindkettőnknél... :)