Prológ

Stojesz már mesélt az útvonalról, így meg sem próbálom felidézni a községek sorrendjét és hogy pontosan ki-mi-hol volt, csak úgy szokás szerint hadoválok itt az egész hétvégéről, a sporttársakról, barátokról, segítésről, buliról és persze a futásról.

Azt már a jótékonysági futás tervének megszületésekor tudtam, hogy most nem csupán egy rövid szakaszon akarok csatlakozni a csapathoz, így kis családomnak időben beadagoltam, hogy anyuci hétvégén fut, ha törik, ha szakad. Ebből végül annyit voltam hajlandó engedni a házasság oltárán, hogy vasárnap Nagyvázsonyban elköszöntem a csapattól és hazaindultam. Nagyon sajnáltam, de most evvan. No, de ne szaladjunk előre...

Pénteken - jó szokásomhoz híven -  megpróbáltam három napnyi tennivalót egy napba sűríteni, így végül este kilenckor álltam neki főzni a hétvégére (igen, ilyen kis rendes vagyok, hogy hagyok itthon kaját a Zuramnak) A rohadék kacsa sose akart megsülni, közben összecsomiztam a sütiket, előkészítettem a cuccom reggelre, stb. Jól kiröhögtem a késő esti időjárás-jelentésben hófúvást ígérgető hölgyikét és egy órakor le is feküdtem....

Első (felvonás) nap

........fél hatkor fel is kelhettem, naná, hogy havas tájra, hóesésre :P Mikor már a kocsival hadakoztam, felhívott Mjoci, hogy gáz van, talán nem tud jönni :(

Araszoltunk a főváros felé a havas úton és egyre biztosabb voltam benne, hogy elkésem a vonatot(közben Joci újra hívott, hogy sajnálja, de nem megy). A metrón már lemondtam róla, mikor látom, hogy Lencsés Éva nénire megszólalásig hasonlító hölgy beszélget mellettem és társával a 8:06-os vonatot emlegetik mérgelődve. Nem volt véletlen, Éva néni volt és Sanyi :) A remény hal meg utoljára ugyebár, ezzel a jelszóval startállásba helyezkedtünk a metróajtóban és 8:03-kor kirontottunk a szerelvényből a Déli pályaudvaron. Innen szerintem világcsúcsot javítottam jegyvásárlásban és civil ruhás-hátizsákos peronsprintben, ugyanis elértük a 8:06-os vonatot és jegyem is lett!  

Beszélgetve hamar eltelt az idő Fehérvárig, ahol a hóban-latyakban tocsogva, de hamar elértük célunkat vagyis a rajtot. Jó hangulatban, bár néha kissé dideregve készültünk, jó volt látni a sok ismerőst, mindenki hozta a szokásos (értsd:idétlen) formáját :) Örültem az új arcoknak, az eddig csupán edzésnaplókból ismert sporttársaknak is! Még némi szervezkedés és a gyerekfutam után hamarosan útnak indultunk. Muris volt, hogy a sok profi mind nyári cipőmodellekben tolta, tehát az első kilométeren menetrend szerint beázott kb mindenkié a pocsolyáktól és a havas latyaktól :)  A hangulat szupi volt, dumálgatva, egymást heccelve teltek a kilométerek, VéghAttit - meglepetésünkre - nem tartóztatták le a rend őrei, a csapat többé-kevésbé együtt haladt, a felvezető rendőrjárgány és a kísérő autó is megtalálta a helyét, valamint pár kilométer után szinte mindenkinél megszületett a döntés az időjáráshoz legpraktikusabb öltözetet illetően. Nálam ez némi vetkőzést jelentett, két technikai réteg és a böszmés széldzseki pont elégnek bizonyult. A szélnek köszönhetően időnként felvettem a kesztyűt és néha a sapit is, de később melegnek éreztem és levettem. Ez még párszor megismétlődött a nap folyamán. Az idő szeszélyeinek jobban kitett útszakaszokon igencsak ledermedt a lábam, különösen a jobb (ugyanis arról fújt a szél :) Valószínűleg ez és talán a kicsit szoros cipőfűzés okozhatta a másnap reggel érzett enyhe fájdalmat lábközépcsontjaim és a lábujjak környékén. De ez részletkérdés :) 

A társaságból igazából senkit nem akarnék kiemelni, mert biztosan kihagynék másokat akik ugyanúgy említést érdemelnének. Természetesen extranagy tisztelet jár a legtapasztaltabbaknak, Éva néninek, Pali bácsinak, no és az ultrakemény lányoknak (khm...ifjú asszonyoknak) Matevének és Bense Krisztinek!

Tulajdonképp, mit is írjak? Futottunk, futottunk, futottunk, közben haladtunk településről településre, volt ahol vártak, de több volt ahol nem, mentünk, dumáltunk, viccelődtünk, frissítettünk és újra mentünk.Azt hozzá kell tegyem, hogy ahol várt valaki (polgármester, alpolgármester, megyei közgyűlés valakije, stb) az minden alkalommal nagyon kedves volt, elismeréssel szólt a megmozdulásunkról, ezt igazán értékeltük, szerintem. A csapat rohamosan fogyatkozott ahogy nőtt a megtett táv, sorra köszöntek el tőlünk a sporttársak, de a kis csapat csak ment tovább a távoli cél felé. Pocokharcsával kocogtam egy darabon, Ősitől ő aztán hazafutott még! 

A szürkület közeledtével kezdtem - leginkább fejben - fáradni, kicsit szétesni és bekéredzkedtem az egyik autóba, de szinte rögtön frissítő-pihi következett, így felszerelkeztem láthatósági mellénnyel és futottam tovább. A bazi főút szélén aztán kicsit leeresztettem, hiába próbált Pecsenye motiváló célzattal társalogni :) így inkább behuppantam a kisbuszba minthogy a csapat végén kullogjak. Nem verseny.

Nagyon jólesett a melegben ülni a hátsómon egy picit, nem is tudom hány km volt, a hosszú egyenes kerékpárutat hagytam ki meg előtte a városi részt, de aztán úgy döntöttem, a szombati célhoz már futva akarok érkezni, így kiszálltam és OJ is fellelkesült még egy kis futásra. Almádiban finom meleg teát és búcsúzkodást követően megtámadtuk a szállást Öregsirály vezényletével. A pihenés csodát tett, csak úgy suhantam a srácok után :)   (OJ szerint itt volt az ominózus 4:40 is :)

Szállásunk az iskola tantermében minden igényt kielégített. Itt is köszi, Süni! Bár három termet kaptunk, végül becuccoltunk egybe. Az érzékeny derekúak még ágybetétet is kaphattak :) , én a keményet szeretem, maradtam a vékony szivacsnál. Sok-sok tötymörgéssel körítve, de végül mindenki eljutott a zuhanyig, majd rendeltünk pizzát vacsira. Persze mindez sokkal szórakoztatóbban történt ezzel a társasággal, csak hát azt nem lehet leírni, át kell élni!  :) Vacsi előtt még egy közértjáratot is megejtettünk TéZével, Bökivel és OJ-vel, majd drága mentős-Lajosunk profi gyúrása segített eltölteni az időt a pizza érkezéséig, no meg pár telefont is lebonyolítottam Dildivel és Jocival. Röpke két órával a rendelés leadása után meg is érkezett a futár a nagy határ pizzával, sörrel, kólával (még, hogy a sportemberek nem esznek éjjel pizzát?? :D     Sokáig a csámcsogáson kívül más nem hallatszott :P  Mikor mindenki jól telekajálta magát, Edit jó időzítéssel előkapta a somlóit és igazi barátként megkínált mindenkit (persze a csokiöntetet nem reklámozta :))))  Sajgó rekeszizommal tértem nyugovóra és elég sokáig nem tudtam még elaludni, talán a felfokozott hangulat, talán a megterhelő vacsi miatt (talán a horkolás miatt (kivoltaaaz?! :))))

Második (felvonás) nap

Reggel simán ébredtem az óra előtt és vártam, hogy mások is ébredezzenek. Néhányan igen fitten ugrottak fel, mások botorkálva, nyúzott arccal tápászkodtak, de időben összekaptuk magunkat mind :) A reggelből leginkább Stojesz réveteg tekintetére emlékszem és OJ kis "szemétdombjára" ahol még alig kapirgált, mikor már mindenki rég összepakolt :D :D

Az indulás szinte óramű pontossággal sikerült, 7:38-kor rajtoltunk a suli elől. Vérfrissítés is érkezett, Gurdon Évi, Vízfutár és mások is csatlakoztak kis csapatunkhoz. Kissé kihalt volt a város így reggel, az idő elég hűvös, picit tempósabban is indultunk, így hamarosan senki sem panaszkodott fázásra :) A kerékpárút néhol jeges volt, ropogott a jég, a hó a talpunk alatt, harapni lehetett a friss, téli levegőt. Szinte sajnáltam, hogy nem mentünk fel a hegyekbe, olyan gyönyörűek voltak a hóban :)   (no persze megdöglöttem volna félúton felfelé, de akkor is)

Alsóörsön tisztára UB fíling volt, szuper frissítőállomást kaptunk és Pecsenyéék Évi szülinapjára is készültek meglepivel, egy tortával, amiből falatoztunk is természetesen.

Csopakon és Füreden is köszöntöttek bennünket a városvezetés részéről, valamint csatlakoztak hozzánk Ispiék és Frank tábornok úr. Miután a srácok kitárgyalták az előző napi focieredményeket valamint testi működésüket nekilendültünk a domboknak. No nem kell itt hegyekre gondolni, de nekem minden szint kihívás :) A táj csodás volt, mindenütt hó, a fákra rádermedt a hó és a zuzmara ...valami gyönyör volt! Közben kilogisztikáztam a hazajutásomat, pár telefonálásra beugrottam a kísérőjárgányba is, jólesett :) Lajossal kitárgyaltuk a mocsárfutást, szerintem lesz még folytatása.

 Barnag, Vörös tó és Nagyvázsony nagyon közel vannak egymáshoz, gyorsabban eltelt itt az idő, mint szerettem volna. Annyira akartam nyújtani az időt, hogy maradhassak még, de megígértem, hogy kora estére hazajutok, nem volt mit tenni. Jó tempót mentünk, ugyanis a tervezetthez képest egy kerek órával hamarabb értünk Nagyvázsonyba :) Ennek azért örültem, mert így legalább eddig eljöhettem a csapattal, amúgy is kedvelem ezeket a falvakat, a párommal is jártunk már itt nem is egyszer! Nehéz volt elköszönni, de velem jött Döme spori is, legalább eldumálgattunk a busz indulásig meg a rém hosszú kanyargáson Veszprémig. Mázlimra onnan volt rögtön busz Pestre, ahol szakadó hó várt :) Hazáig még kissé macerás volt az út a hóesésben, de megoldódott. Épp akkor hívtam fel Bökit, mikor beértek Devecserre, együtt, fáradtan, de elégedetten.

Küldetés teljesítve! Örülök, hogy részese lehettem ennek a nagyszerű kezdeményezésnek és a megvalósításnak, ha nem is voltam ott a célban. Mindenkinek köszi az élményt! Remélem legközelebb valami vidámat ünneplünk futással! Egy debreceni kézfogó esetleg? :P :)))))

(fotók Pecsenye albumából valók, utólagos engedelmével(?))