Persze, nincs ebben semmi extra, 40km tekerés nem a világ, de ez most olyan jó volt, hogy írni akartam róla :)
Tehát tegnap bringával mentem a tanfolyira. Eredetileg futva akartam, de még éreztem a térdhajlatomnál meghúzódott valamit, illetve a nagyobb gondom a megfázásom aktuális állomása, a köhögés volt.
Ez a megfázósdi amúgy még múlt kedden kezdődött és ennek köszönhetően nem futottam egy lépést se egész hétközben. Péntekre majdnem teljesen elmúlni látszott, ám estére ismét taknyos lettem és a hangom is izgis lett.A fiúk tudnának mesélni az éjjeli és reggeli tülkölésemről... Nem tudom, mennyi szerepe volt a betegségnek a szombati eredményben, de azt hiszem nem sok, de a futás sem tett jót a nyavalyámnak, mert vasárnap már igencsak fájt a torkom, hétfőre pedig megérkezett a köhögés is, oly sikeresen, hogy alvásnak nem nevezném, amit éjjel produkáltam.
Tehát inkább nem indultam neki a futásnak, hanem előkaptam a bringát és huss. Odafelé még elég egyszerű volt, bár a homok, gazos föld, vegyes méretű zúzottkő tartogatott némi meglepetést, különösen lejtőn. Azt is megállapítottam, hogy a Járt utat járatlanért... mondást kiegészíteném, miszerint Járt utat járatlanért akkor hagyd el, ha tuti ráérsz. Ebből kikövetkeztethető, hogy eltévedtem és elkéstem :) Az egyszer guglimapsen megnézett útvonal irányban szuper lenne, ám a valóságban magánterület....
Hazafelé murisabb volt, mert bár az utat ismertem, hiszen futva megtettem már párszor, de vaksötét volt. Meglehetősen régen bringáztam éjjel, terepen, egyedül, így igazán élmény volt ahogy a közvilágítás viszonylagos biztonságából szépen beleereszkedtem a sötétségbe és hamarosan a feketeségben csak egyszerű lámpácskám halvány fényköre rángatózott előttem. Nem bántam volna ha van egy fejlámpám is és nem csak meredek a sötétbe ha fura zajt hallok. Állattól nem féltem, hiszen nagyvadak nem igazán merészkednek errefelé, az esetleges kóbor ebek pedig inkább a lakott területekre húzódnak ennivalót remélve. Épeszű ember meg miért járkálna a semmi szélén? A nem épeszűnél meg talán gyorsabb vagyok..... :)
Az első néhányszáz méteren óvatoskodtam, aztán rájöttem, nem olyan vészes ez, hiszen se szakadék, se mély sár, se sziklák, csak az esővíz és a traktor által kivájt homokos-földes-zsombékos-köves utacska. Onnantól kissé kamikáze jelleget öltöttem és élveztem, mint kismalac a dagonyát. Fülig érő vigyorral léptem be itthon az ajtón, családom őszinte döbbenetére....
(Mellesleg kiderült, hogy az új tanárunk lelkes bringás :)