A hosszú kihagyás után, már csütörtökön terveztem, hogy megyek futni, pénteken végre sikerült elindulni. Az idegsebész azt mondta minden OK! Akkor hajrá, menjünk. Bár ne tettem volna.
Jól ment, kicsit fájdogált a lábam, de élveztem a csendet, a futást. Aztán elértem az öntözőberendezést. Innen a többi gyorsan történt.
Lehajoltam, hogy átbújjak alatta, aztán -mivel öntözött- becsuktam a szemem. Hideg volt a víz így siettem. Szerintem ekkor indult el, és én is haladtam. A két sebesség összeadódhatott és a homlokom és az orrom nekiütközött valamelyik alkatrészének. Orromon-számon ömlött a vér. Lekaptam gyorsan a polót, azaz kaptam volna, mert a jeladó hozzá volt biztosítótűvel rögzítve. A lényeg a polóval leszorítottam a vérző orrom. A vérzés csillapodott. Ekkor megfordult a fejemben, hogy itt fogok elvérezni, úgyhogy sétálva elindultam a kb 2,5 km-re lévő lakott terület irányába. Nem mertem futni, mert attól tartottam, hogy nem fog elállni a vérzés.
Aztán a szomszédom a község szélén meglátott és hazavitt kocsival. Lemostam a naggya vért és bevitt a Vasvári ügyeletre. Elláttak és továbbküldtek a TRÁLL-ra. Oda már nővérkém vitt. Röntgen. Orrcsonttörés. Fül-orr-gégészet. Leszakadt a bal orrcimpám, azt visszavarrták, a homlokomat még a TRÁLLon összevarták. A FOG-on az orromat helyretették és tamponálták. Na innentől kezdve, már nem volt olyan virágos jó kedvem. Fájt. Igaz a doktornő megjegyezte ritka az ilyen beteg, aki egy sziszenés nélkül végigszenvedi. Megjegyzem:azért a könnyem kicsordult nekem is.
Szerdán kontroll. Ott eldől kell-e műteni, vagy marad így.
Hát ennyit az újrakezdésről.