Az előző részben eljutottunk a műtétig, és sok fordulat után eldőlt, hogy ki műt, és mikor.

Műtét előtt

A közvetlen a beavatkozás előtt, műtét részleteinek tisztázásakor egy fontos csavar történt még, szerencsére jó irányba. Talán emlékeztek, hogy a billentyűplasztika/csere mellett az aorta kezdeti szakaszának cseréje is programba volt véve. Ennek oka, hogy a rugalmas ér a probléma miatt fokozatosan a csőforma helyett inkább tulipánra kezd hasonlítani, és ezt műérre kell cserélni. A dolog nehézsége, hogy rögtön a billentyű fölött van „bekötve” az aortába a két koronaér, amely magát a szívet látja el friss vérrel (roppant logikus megoldás). Ha cserélik ezt a szakaszt, akkor ezeket az ereket le kell vágni és a műérbe bekötni. Ez lehet a műtét legnehezebb része, de semmiképp sem könnyítés. Viszont az utolsó vizsgálatok alapján a sebészem úgy látta, hogy lehet, hogy meg tudja tartani az eredeti aortát, mert annyira nem nagy a tágulás. Elmondta, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha a tágulás szimmetrikus, mert a plasztika csak így fog sikerülni. De ha kihagyható, az nagyon nagy előny, nagyban egyszerűsíti a műtétet.

Meg is volt beszélve, hogy anyukám a műtét után, amint eszemnél vagyok, két dolgot közöl: Sikerült-e a plasztika, vagy műbillentyű lett. Illetve kicserélték-e az aorta elejét, vagy meg lehetett tartani.

Az eredmény

A műtét nagyon jól sikerült, nem volt nagyon hosszú (3 óra), ugyanis bejött, amire korábban remény volt, és valóban nem kellett az aorta elejét kicserélni, megoldható volt a mostanival a további jó működés. A másik legfontosabb, hogy sikerült a plasztika, nem volt szükség műbillentyűre. Azaz a két legfontosabb kérdés (pontosabban a túlélésemmel együtt három) jól végződött.

Azonban voltak nehézségek, lássuk ezeket! Mindkét nehézség lényege, hogy a modern képalkotó eljárások sem tudnak megmutatni mindent, végül a kinyitott szíven látszik a teljes kép.

Nem szokványos, de működő

Az első probléma abból adódott, hogy az ilyen rendellenességnél (két „vitorla” vagy orvosi szóval tasak a három helyett) mindig nehezítés, hogy nem egy sztenderd állapotot kell visszaállítania az orvosnak, hanem valami egyedit, ami működik, és ez rögtönzést is jelent. Esetemben azt tapasztalta, hogy az egyik tasak a másik alá fittyed, és az a rész meg is van vastagodva. Ez két dolgot is jelenetet. Egyrészt a múltban sem zárt soha teljesen jól, valamekkora visszaáramlás születésem óta volt (ez persze nem jelent feltétlen nagy visszaáramlást a 2009 előtti időkben). Másrészt, és ez a fontosabb, ezt a megvastagodott részt nem lehetett a plasztikához használni, ki kellett vágni. Ezzel viszont már nem maradt elég anyag a plasztikához.

A plasztika eleve úgy történik, hogy a lyukat, amit a billentyű lezár, kisebbre veszik (egy Gore-Tex fonallal húzzák össze), mert a fityegő billentyűt feszesebbre kell húzni, de ezáltal a két tasak csak kisebb lyukat tud lezárni. Valahogy úgy, mint a képen:

Nálam viszont a megvastagodott rész levágása miatt hiány mutatkozott. Ha ide valamilyen mesterséges anyagot raknak be, akkor ott ette meg a fene az egészet (lásd a műbillentyű hátrányai). Ezt a helyzetet a sebész úgy oldotta meg, hogy a szívburokból vett le darabokat, és azzal "stoppolta" meg a billentyűt. Nem értek a műfajhoz, de ez nekem bravúrosan hangzik, vagy legalábbis a többségünk hirtelen nem ezt csinálná, ha belecsöppenne egy szívműtétbe.

A műtétem óta jutott a fülembe, hogy a korábban említett német sebész valóban nagyon sikeres, de nagyon megválogatja a pácienseket, azaz problémás esetbe nem megy bele. Nem tudom, hogy hogyan döntött volna a műtőasztalon. Úgy érzem, hogy az én sebészem jól döntött.

Ráadásul jól is hajtotta végre a döntést. A billentyűhiba miatti visszaáramlást 1-5-ös skálán mérik. Nekem a műtét előtt 4-es volt. Általában a teljes megszüntetés nem érhető el (korlátai vannak pl. hogy mennyire lehet kicsire húzni az előbb említett lyukat), ezért 1-est céloznak meg, mint végeredmény. Nálam sikerült a 0. Azaz semmilyen visszaáramlás nincs. A szívem szó szerint jobb, mint valaha.

Vékony anyag

Említettem, hogy két nehézséggel is szembesültek a műtőasztalon, az elsőn túl vagyunk. A második még komolyabb volt. Az derült ki, hogy a szívem (a bal kamra) annyira kitágult, hogy nagyon elvékonyodott a fala. A sebész elmondta, hogy az egyik legnehezebb műtétje volt, mert annyira vékony anyaggal kellett dolgoznia. (Amennyire megismertem az utóbbi hetekben, igen egyenes ember, nem magát fényezte ezzel.) Szerinte a 24. órában voltunk.

Ismét vissza kell csatolni az október óta tartó huzavonához: úgy néz ki, nagyon jól döntöttem végül, nem csak az orvos személyét illetően, de abban is, hogy nem várok még másfél hónapot, egy bizonytalan dologra, mert volt ilyen opció is. A végén nem véletlen éreztem, hogy nehezen megy a lépcsőzés, ott már igencsak éles volt a helyzet ezek szerint.

Azonban mindkét nehézség ellenére tökéletesen sikerült a műtét, így én is visszatérek a jó dolgokra, főleg a jövőt illetően.

Teljes gyógyulás

A műtét eredményeként a sebész szerint teljes gyógyulás várható. A nagy tágulat miatt, és mert a szívemnek, szervezetemnek meg kell szoknia az új felállást, hat hónapot mondott, mire üzemszerűen működik majd. Várható, hogy tökéletes lesz, a tapasztalatok szerint a tágulás és a vastagság is helyre fog állni ebben az életkorban. Ez nem azt jelenti, hogy addig rossz a szívem, csak azt, hogy addig óvatosabbnak, türelmesnek kell lennem.

Viszont utána szerinte csinálhatok bármit, bármit, ami jól esik, akár maratont is futhatok. (Az más kérdés, hogy akarok-e, de ez nem a jelen témája.)

Szegy

Az ilyen műtétek másik nehézsége, hogy elvágják a szegycsontot, és arra vigyázni kell a műtét után. Lassan forr össze, és volt itt olyan beteg, akit azért műtöttek újra, mert nem vigyázott rá. Nekem ebben is szerencsém van (illetve ez a sebész kezét is dicséri), mert nem vágták át teljesen, csak félig bevágták. Azt feszegették szét (fájt is utána a hátam, vállam), és azon a lyukon csinálta meg a műtétet. Tényleg le a kalappal. A szétszedett részt 3 dróttal, 5 hurokkal összefogták (ezek bent maradnak), és olyan hosszú ideig voltam itt a kórházban (erről később), hogy már össze is forrott a csont. Egy ideje nem fáj a köhögés, a nevetés és még a legrosszabb: a tüsszentés sem.

Ezzel együtt az egyik orvos azt tanácsolta, hogy egy évig ne emeljek, ha lehet, a gyerekeimet se. A sebészem szerint emelhetek. Én neki hiszek, de nagyon óvatos leszek. Igyekszem majd minél kevesebbet emelni egy évig, de nem lesz teljes absztinencia.

8 hét szívás

A műtét tehát remekül sikerült, de a kórházi tartózkodás már kevésbé. Nagy pechemre kaptam a műtét alatt egy fertőzést, ami miatt két hónapot voltam bent. Nem tudom, és nem akarom részletezni, de ez elég nagy szopás. :) Ráadásul a nehézségén túl végig arról szól a fertőzés kezelése, hogy ilyenkor hajlamos a frissen műtött billentyűre, a szívre rámászni, ami miatt akár az egész mehet a kukába. Nagy volt a kockázat, rejtélyes a kórokozó, de csak vége lett. Sok kellemetlenség, sok lázas nap, erős antibiotikumok. Máshova megírtam a két hónap kórház alatti élményeim, de annak már tényleg nincs köze a sporthoz, lényeg, hogy augusztus 7-én végre hazajöhettem. Novemberben nézik meg ultrahanggal, hogy mennyire ment vissza a balkamrám.

Itthon

Itthon szembesültem vele, hogy a műtét, de feltehetően a megelőző időszak, és 2 hónap ágybanfekvés (egy 30 méteres körön tudtam az emeleten sétálni, ha nem volt lázam, semmi levegő, semmi napfény) után igazán gyenge vagyok. Első napokban 100 körüli nyugalmi pulzusom volt, ami szép lassan 80-90-re ment vissza eddig. Feljönni a másodikra lassan sem könnyű, és a séta is fárasztó, le kell ülnöm rendszeresen. De minden nap jobb lesz.

Itt a történet vége. Vagy pontosabban eleje.

Vége a múltnak, itt vagyunk a jelenben. A hűséges olvasók kapnak még egy részt, amelyben a jövőről is elgondolkodok.