Bevezetés

Kezdjük messziről, bár a lényeghez az első rész át is ugorható az olvasónak. Nekem nem. Egyrészt így lesz teljesebb a kép. Másrészt szeretem a gondolataim leírni, mert akkor kénytelen vagyok átgondolni őket: most is érdekes dolgokat találtam a régi edzésnaplóimban, komplett versenyek mentek ki a fejemből vagy cseréltek évet. Harmadrészt meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sokan tartanak attól, hogy hasonló gondjuk van. Főleg a környezetemben ijedtek meg sokan, mert azt látták, hogy egy szemmel láthatóan jó erőben lévő, sokat sportoló embernél derült ki szívgond. Akkor ők, akik szintén sportolnak, vagy nem is sportolnak ennyit, talán szintén veszélyben vannak. Egyébként valószínűleg nincsenek veszélyben, de jó ha mindenki még kétszer jobban figyel az egészségére.

Vissza '90-es évekbe 

Gyerekkoromban nem sportoltam komolyan, aztán kamasz koromban egy rövid pár évre beszippantott az amatőrtriatlon (akkoriban sokkal inkább tömegsport volt), és a futás. A fellángolás rövid volt, de a szerelem örök. Tudtam, hogy folytatni fogom, igaz, nem akartam majd 15 évet várni. Közben néha futottam egy szigetkört (jellemzően 30 percen kívül), évente 2-3 alkalommal elmentem úszni és 2-3 évente bringázni. 15 év alatt lehetett vagy 50 edzésem. Egyetlen sikerem volt: a későbbi feleségemet a 30 m-es indulásról elsegítettem a szigetkörig. A futással való kapcsolatom még annyi volt, hogy besegítettem a Szigetfutás (leánykori nevén Szigeti Hendikep) szervezésébe.

Máris 2007-ben vagyunk 

Tulajdonképpen egy jó ideig hobbifocin kívül nem is volt más sport az életemben, de 2007-ben végre olyan helyre költöztünk, amely ideális futásra (a megelőző 29 évet a Belvárosban életem le), és pont két hétre a költözés után már futottam is. Elsőre egy 2 km-es kíváncsiskodó futással kezdtem, de utána már jött egy 6 km-es Sneci-féle kör, a március már112 km volt, és így tovább.

A 2007-es év célkitűzése a Vivicittá, a Kékes-futás, és egy őszi félmaraton volt. Szinte végig a feleségemmel és egy barátommal haladtunk, de én voltam a motor az együtt haladó fogatban. Közben már elkezdtem kisebb (15 kmkörüli) teljesítménytúrákon és egyedül a HHH-n, Mátrában is futni. Végül a félmaraton 1 fokban, erős É- szélben és havas esőben is sikerült 2 órán belül, ahogy szerettem volna. A másik nagy cél is teljesült, tisztes idővel célba értem Fadd-Domboriban sprint távon, és innentől a triatlonversenyek is részét képezték az edzésnaptárnak.

2008 is jó év volt 

A 2008-as év az élvezetek jegyében telt, minél többféle futás, hogy alapozzak a jövő évi maratonra. Volt benne Hegyvidék félmaraton, Futóbolondság, kamaszkori legjobbamat elérve, 25 percen belüli szigetkörök, és bár végül a célversenyként, PB-döntésre tervezett Tudás Útja félmaraton betegség miatt kimaradt, de helyette adódott két nagy élmény is.

Az egyik az volt, amikor egy kollégám felhívott a B$I félmaraton előtti este, hogy nincs jól, odaadná a rajtszámát. Elmentem futni, és nagyon megnyugtató volt, hogy minden specifikus rákészülés nélkül tudok futni 21 km-et, és ráadásul volt szerencsém Kropkó Péterrel végig beszélgetni a távot, ami pedig nagy megtiszteltetés volt.

De az igazi meghatározó élmény 2008-ból az addigi leghosszabb tt.-m, a Budai Kilátók, amely 25 km-es távja mellé, a kilátómászások nélkül is csaknem 800 m szintet jelentet. A végére picit ugyan elfáradtam, de alapvetően gond nélkül megvolt, jóval több, mint egy évvel a tervezet maraton előtt, ami elég megnyugtatott. De nem ez a lényeg. Mert a maraton addig sem volt nagyon fontos, de innentől végleg a terepfutásé voltam. Ez köszönhető Elmnek is, aki igazán pompás futótárs volt ezen a túrán.

És az eddigi legjobb és egyben legrosszabb edzéssel töltött évem 

2009-ben már biztos voltam benne, hogy a terepfutás az igazi vágyam, de itt lehet az ember több dologba szerelmes, és a triatlon sem rossz szerető. Azért aszfalton még futottam egy PB-t Prágában, ahova a változatosság és hangulat kedvéért mentünk egyet futni. A tavaszt a Löwe-Alpine félmaratonnal zártam, számomra nagyon jó idővel és erőben, a nyár főversenye pedig a Vasi Vasember volt. Az egész három év legjobbja címre csak ez pályázhat a Budai Kilátók mellett. Balooval, a sokszoros ironmannel utaztunk Szombathelyre, ahol nyári jégesőben és viharban (edzésnaplóm szerint ítéletidőben) sikerült könnyen 3 órán belüli eredménnyel beérni. (Baloo persze kicsit gyorsabb volt.) Ráadásul úgy, hogy nem merültem ki igazán.

Nagyon bizakodóan és főleg jó erőben csináltam a maratonra felkészítő tervemet. Segített, hogy találtam egy számomra motiváló tervet, amely úgy állt össze, hogy heti 3 futás (1 tempós közepesen hosszú, egy kemény résztávos, és egy hosszú), és 2 másik állóképességi edzés. Kirobbanó erőben éreztem magam, résztávon már a négyperces km-ek felé kacsingattam, és még pici kis erősítésbe is belekezdtem. Sose nézegettem magam narcisztikusan a tükörben, de ekkor már meglepődtem, hogy milyen jól nézek ki. Úgy éreztem, hogy semmi sem elérhetetlen, hogy rengeteg az energiám. Nagyon élveztem, ezt akartam örökké.

Talán ésszerű, bár egyben idegesítő is, ha itt lesz vége az első résznek.