5 hozzászólásA hét simán indult, a résztáv nem esett rosszul, bár az 1600-as résztávokon azért kapaszkodni kell szinte végig.
A tempófutás elég viccesre sikerült. Semmi kedvem és erőm nem volt. Elvileg 13 km jött volna 5:20-as tempóban, de úgy döntöttem, hogy nem variálok, az alap 6-os körömből futok 2-t, ami a 2x30 m szinttel majdnem annyi, ezen nem múlik semmi. Gondolkoztam, hogy teljesen hanyagoljam-e a tempót, de végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom nyomni, de nem annyira szigorúan, mint szoktam. Ment is, ha nem is tökéletesen, jól csöppet sem esett. Aztán 4-5 km táján teljesen elfogyott az erőm, el kezdtem szédelegni picit. Nem tudtam mi van. Meglehetősen meleg volt, de talán nem ennyire. Aztán szép lassan leesett: bár már majdnem du. 4 óra volt, de egész nap szinte semmit nem ettem. Totál marha vagyok. Így már érthető volt a szédelgés, és az erőtlenség. Az első kör végén komolyan elgondolkoztam, hogy kiszállok, ennek így nincs értelme. Végül úgy döntöttem, hogy inkább visszaveszek annyira, hogy semmi erőfeszítés ne legyen futni. Kezdtem szép lassan beállni, gondolom zsírégetésre, esetleg izomlebontásra. :) És ekkor jött az ötlet: elkezdtem az út menti fákon a gyümölcsvadászatot. Sajnos folyton csak bosszússág ért. Ami kihajlott az útra, az mind éretlen volt, ami meg érett, ahhoz szinte be kellett volna nyúlni egy kertbe, amihez túl konzervatív vagyok. Végül aztán 2,5 km táján találtam gyönyörű szilvát, ami kilógott annyira, hogy neveltetésem is megengedte leszedését. Ráadásul van egy nyomós kút ettől 500 m-re, amit rég kifigyeltem, és csak 10 m-es kitérő. Ott majd jól megmosom. Nos, a kútból persze még por sem jött. Volt hátra 3 km, három szilva azért nem csinál csodát, szóval úgy gondoltam nem eszem meg mosatlanul. Lehetnék picit tökösebb gyerek, és becsöngethettem volna valahova a lopott szilvát megmosni, de túl sok idő lett volna a leállás (és egy haverom várt, hogy lecsót főzzünk). Ezért aztán azt találtam ki, hogy mindenféle sosem futott kis utcákban csalinkázok a szokott kör helyett, így csak találok egy kutat. Nos, kút nem lett, de jó helyeket jártam be, és hazaérve megettem a finom szilvát. Inkább volt élmény, mint értelmes edzés. (Az idő nem is lett vészes, ha azt veszem, hogy sokat megálltam, gyümölcsöt szedtem sikeresen és sikertelenül – persze ezeket is belemértem, ahogy szoktam. Nem ám mint Hauanita, aki még a piros lámpánál is STOP-ot nyom. :) Apropó a csalinkázás miatt életemben először kaptam pirosat futás közben. Közepesen nagy élmény.)
Végül a hosszú futás. Konkrétan életem leghosszabbja (időben nem is). 32 km, avagy pont 6 kör a szigeten. Szép volt, jó volt, nehéz volt, de igazából nem is annyira. Érdekes módon keveset tudok mesélni. Az első kör végén picit már fáradt voltam, a második végén már jobban (sok az edzés a lábamban), a harmadik végén még jobban, a negyedik végén annál is jobban, az ötödik végén az addigi legjobban, és a végén a legeslegjobban. Ilyen volt. Az idővel nem törődtem szigorúan. Úgy álltam neki, hogy nagyjából 5:40/km, de csak azt nézem, hogy gyorsabb ne legyek (nem volt ilyen gond) gyorsítani, pláne behozni nem próbálok az óra miatt. Azért voltak jobban megnyomott szakaszok, körök, ahogy jól esett, de ez csak 2-3 mp volt km-enként. Az, hogy edzésből futom, és hogy nem feszélyeztem magam az órával, azt eredményezte, hogy inkább 5:50/km felé csúsztam. Aztán elfáradtam, akkor volt lassabb is. A végén azért gyorsítottam, ami az eredeti tempó visszanyerését jelentette. 5:54/km lett az átlag. A megállás után, és hazafelé annyira fájt a vádlim, hogy azt hittem mentem meghalok. 30 m-enként leültem az út szélére. Nyújtogattam, de igazán az segített, aztán, hogy hosszabban leültem, nagy örömömre tök elmúlt, és járni is tudtam félórán belül, egész simán. Még egy gond volt közben: az utolsó 2 körben picit fájt az a lábujjam, ami talán eltört a boros incidensnél. Összességében jól sikerült futás volt, ami nagyban köszönhető Krisz barátomnak és feleségemnek, akik végig frissítettek, hogy ezzel ne legyen gondom.
(A Sziget borzalmas esténként: mindenki futtatja az iPodját. Futópláza. Alig várom az erdőt.)
Tanulság, következtetés: Azt hiszem, hogy nem fogom mindenáron erőltetni az 5:40-es tempót a maratonon. Azt fogom csinálni, hogy addig futok 5:40-ben, amíg ez lazán megy. Azt hiszem megtanultam picit, hogy milyen erőlködésnek mikor, mennyi ára lesz. Ha az első 25-30-on erőlködni kéne, akkor visszaveszek. Ha csak aztán, akkor már erőltetni fogom. Ez most a terv. Elvileg 2 hét múlva is egy 32-es várna, de azt hagyománytiszteletből valszeg, egy 30,6 km-es futással oldjuk meg, sógorommal. Ezen kívül még két darab 24-es vár (előtte és utána), aztán több hosszú már nem lesz a felkészülésben.
