Sziasztok!
Úgy gondolom itt az idő, hogy én is írjak egy kis élménybeszámolót.
Az egész azzal kezdődött, hogy idénre terveztem egy középtávot és egy IM-et. A középtávot Ausztriában szerettem volna, mert kíváncsi voltam, milyen több száz-ezer ember között versenyezni. Sajnos március végén egy kis térdpróbléma miatt ki kellett hagyni sok futást, így letettem az osztrák versenyről és Orfű került célkeresztbe. A felkészülést már télen elkezdtem futással, néha nagyon kegyetlen volt az időjárás velem/velünk, mert a sötét és -10-en fokok nem a legjobb kombináció, legalábbis számomra. Ilyenkor mindig az általam kitűzött célra koncentráltam, illetve beszúrok ide egy linket amit nagyon gyakran néztem meg, hogy motivációt merítsek: http://www.youtube.com/watch?v=iROsDCzDRRI Aki triatlonozik biztos, hogy megérinti ez a videó, ha nem HAGYD ABBA! Itt a felkészülésnél szeretném megköszönni a feleségemnek és kislányomnak a türelmüket, hogy ennyit kellett mellőzniük és mégis teljes mellszélességgel támogattak. Nagyon köszönöm!
Beneveztem tehát Orfűre. Vettem a kerómhoz egy-két dolgot, csiszolgattam a technikát, hogy vigyázzon rám és defektmentesen megússzuk a bulit. Béla barátommal szombaton indultunk el az útra. Én vezettem, jó hangulatban telt az út. M6-oson 130-as kavicsnál lévő kúton tankoltunk egyet. Közben egy Yaris is begurult rajta két keró. Hmmm, megcsapott a verseny "illata". Egyből forrni kezdett a vérem. Néztük Bélával, hogy ezek nem gyenge srácok, kicsit szálkásabbak, mint mi:). Aztán tovább dumálgattunk. Leértünk Orfűre, ahol összefutottunk Nándival, hogy átbeszéljük a frissítést. A családja nagyon kedvesek voltak és segítőkészek. Köszönöm nekik, hogy törődtek velem és a frissítésemmel, pedig nekik Nándira is figyelni kellett. Átvettük a rajtszámot, dumáltunk még egy két emberrel aztán irány a keresztlányom szüleihez a szállásra, Pécsre. Már tésztával vártak minket, nyam-nyam. Sikerült viszonylag időben lefeküdni és szerencsére egyből be is szunyáltam. Nándi utasítására 5-kor kellés, bár 5:20-ra állítottam az órát, de speciális képességemnek köszönhetően felébredtem 5:01-kor:). Irány reggelizni. Egy futó könyvben olvsatam, hogy régen egy versenyző mindig megevett a verseny napján 200g mézet. Na ennyit nem terveztem, de 4 evőkanállal lenyomtam, ennyi doszt elég volt:). Ettem mellé még kekszet is. Béla is felkellt, összeszedtük magunkat aztán irány a pálya. Kipakoltunk, összeszereltük a kerót, aztán egy kicsit lementünk tekerni kb 12-13 kilit mentünk. Utána szépen bedepóztunk és mentem felvenni a neoprént. Nem voltam képben sajnos, hogy vízből van rajta. Úszkáltam egy kicsit bemelegítés gyanánt aztán egy sráccal dumáltuk, hogy rajtolni kéne és mennyien vannak bent a vízben beljebb, így mi is elindultunk arra fele. Abban a pillanatban szólt a duda, frankó:).
Az úszás egész jól indult, erősnek éreztem magam, a neoprén szépen megemelte a lábam és szerintem egész jól haladhattam. Egy gond volt, hogy olyan voltam mint az ökörhugyozás:). Kerestem a vonalat, hogy hova van itt a meder alján felfestve:). Szóval kicsit csalinkáztam végig, ezt még sokat kellene gyakorolni. A kezdés egy kicsit gyors lett, ezért közben kétszer is pár csapást melleztem, hogy enyhítsem kopoltyúm hiányát. Utána már egyenletesen ment végig. 37:14-nél nyomtam le az órát a lépcsőnél. Nagyon örültem neki. Amikor a depóba értem akkor láttam, hogy Béla még nem jött ki. Egy kicsit örültem, hogy sikerült leúsznom, gondoltam akármi lesz ezután pozitív élmény már van:). Kis depózás aztán már a kerón voltam. Felfele a gonosz vagy sunyi vagy milyen manón elkezdtem az előzgetést. Lefelé folytattam:). Nagyon élveztem a kerót. Erősnek éreztem magam. Egy kicsit furcsa volt a combhajlítom, de verseny előtt vettem be magnéziumot, szóval nem aggódtam túl a szitut. Próbáltam figyleni, nehogy a bolyozás vádja éljen, volt hogy a felezővonalnál mentem bent. Fogyott az iso bőven, figyeltem, nehogy kiszáradjak. Végig tudtam koncentrálni, hogy meglegyen a bevitt folyadékmennyiség. Nándi családja segítségével frissítettem a kör végén, itt kezdtem enni egy szeletet. Ja, mielőtt felkanyarodtunk volna Abaliget fele volt egy jó lejtő és a felkanyar előtt egy emelkedő, pont volt előttem valaki az emelkedő alján, úgy döntöttem, hogy nem cicózok nagytányéron felzúztam azon az emelkedőn. A szurkolóknak nagyon tetszett a dinamizmus és nagy szurkolásba és tapsolásba törtek ki:). Gondoltam ezt a következő körben sem hagyom ki:), nagyon jól esett. Végig egyenletesen ment a keró. Nagyon elégedett vagyok vele. Idén sikerült fejlődnöm ebben a számban, mondjuk van honnan és még bőven van hova:). Az utolsó kör végét próbáltam lazábban menni, hogy a futásra ne merevedjek le. Depó, elfogadható gyorsasággal. Aztán irány futni. Egész jól indultam, aztán gyorsan jöttek az emelkedők, akkor éreztem, hogy csak ésszel. A frissítőknél mindig sétáltam és ittam egy pohár isot és egy vizet is plusz nyakonöntöttem magam egy párszor. A sétány oldalán ott voltak a keresztlányomék és szurkoltak nekem. Nagyon jó volt. És a SLAGOSEMBER:). 1 másodperc mennyország:). Köszönet érte. Amikor kijöttem a depóból láttam, hogy van úgy kb 1:34 időm 5 óráig. Az első kör után maradt 64 percem, agyalni kezdtem. Legyen meg az 5 óra, az hihetetlen lenne! A második kört óvatosabban futottam meg, hogy nehogy gond legyen a 3.-ba. Az utolsó körre tartalékoltam egyrészt az 5 óra miatt, ekkor már éreztem, hogy meglesz, valamint valakit szerettem volna utolérni még. Viszont a kör elején nem azt értem utol akire számítottam. András sétált felfele az emelkedőn, megijedtem, hogy a térde fáj, de mondta, hogy semmi baja, csak nincs motiváció. Ha nem sietek ennyire:), akkor megállok és felpofozom, hogy térjen magához:). A sétány oldalon próbáltam tempót futni, 4:20-4:30 között ment is, de sajnos nem láttam az embert akit kerestem:). Azonban itt már tudtam, hogy megvan az 5 óra, nagyon-nagyon boldogan értem be. Sikerült egyenletesen, holtpont nélkül végigcsinálni a versenyt, szinte hihetetlen. Jól esett, azért, hogy pihenhettem. Bélának még kimentem szurkolni, de ő is végül sikeresen teljesítette a versenyt, ami szerintem hatalmas teljesítmény volt tőle. Ezúton is gratulálok neki. Szépen kidepóztunk aztán egy pécsi pizza után irány haza.
Amióta beértem a célba, folyamatosan pörgök. Annyira fel vagyok dobva, hogy nehéz szavakba önteni. Nagyon nagy motivációt adott ez a verseny. Úgy érzem megérte télen a -15-ben küzdeni. Bár nem én nyertem a versenyt (GRAT GYULÁNAK), de úgy érzem, hogy mégis én vagyok a nap győztese, leírhatatlan. Remélem aki sportol, legalább egyszer átéli ezt. Akárhova is fejlődök/nem fejlődök a jövőben, de azt a napot már senki sem veheti el tőlem. Most már csak egy cél lebeg a szemem előtt....igen augusztus 14-e
G.
Ejjha, csudajó beszámoló!!, írhatnál gyakrabban! :-)
Mikor az utolsó sorokat olvastam teljesen kirázott a hiDeg....
Gratulálok!!!
Ez a nap, ez az élmény tényleg örökre a Tied, köszi, hogy megosztottad velünk!! :-) :-)
Sok-sok ilyet kívánok még Neked!