Maratont futni mindig nagy elhatározás. Ez sosem egy köztes cél, hanem mindig a CÉL kell, hogy legyen! Persze lehet csak úgy lefutni, de nem érdemes! :) Tisztelni kell a távot, és akkor a táv is tiszteli a futót.
A mai napomat a totális ellentétek uralták. Kezdve a reggeli elalvástól, a rajt előtti idegfeszítő kapkodásig, folytatva az elképesztő egyenletes futóteljesítményig. Ugyanez igaz az időjárási körülményekre is. Volt itt szürke őszi nyálka és nyarat idéző meleg, napos, helyenként trópusian párás levegő is.
A legmerészebb terveimben szerepelt a 2óra 40perc alatti időeredmény. Ehhez 3:47-es kilométereket kellett volna futnom. A "kellett volna" ebben az esetben szerencsére a gyorsaságom miatt vesztetett aktualitásából :) Hogy alulértékeltem volna magam?! Lehet! De így volt jó, mivel nagyon egyenletes tempót tudtam így futni. Nagyon könnyen kezdtem, és az első 5-ös után már éreztem, hogy ha nem csinálok hülyeséget, akkor jócskán alámehetek a 2:40-ennek.
A körülményeket mindenki ismeri. Párás, nyálkás, néhol a levelektől és az olajfoltoktól csúszós útfelület, majd a verseny második részében a trópusi párás meleg, megspékelve a napsütéssel. Nekem szerencsére ez a második fele fekszik, úgyhogy ezzel a résszel annyira nem foglalkoznék, mert olyan volt az idő amilyen.
Tíz kilométerhez érve egyetlen másodperccel 37perc alatt nyomtam le a Polar piros gombját. Tehát már itt jó 45másodperccel a tervezett iram alatt kapkodtam a lábaimat. És nem csak kapkodtam, hanem repültem. Önfeledt futás volt ez, élveztem. Annyira felszabadult, jó érzés volt, hogy ez akkora önbizalmat adott, hogy már a harmadtávnál tudtam, hogy belül leszek a tervezett legjobb időmön. A taktikámhoz és a frissítési tervemhez viszont mereven ragaszkodtam. 10 kilinként egy sótabletta és mindenhol inni, ahol lehet. Lassú kezdés, gyorsuló tempó. Ezek mind megvoltak egy ideig :) Bár asszem senki nem vitatkozik velem arról, hogy a Dráva utcától a Margitszigetig nem volt egy eufórikus Dunaparty az esemény :)) Szél, bemerevedő végtagok, eléhezés, meleg. Engem csak meglegyintettek ezek az érzések, de inkább visszavettem, nehogy rosszabbra forduljon. Tehát a Dráva utcától a Szigetig kicsit konszolidáltabb futóstílust próbáltam magamra erőltetni. Ez előtt a szakasz előtt hagytam pont le az addig a női versenyben élen álló Erdélyi Zsófit. Próbáltam kicsit segíteni neki, de már látszott, hogy határon fut a lány. Hát nem tudom, de aki 25-ig kiad magából mindent egy maratonon, annak csak rossz vége lehet.
Részidők 25-ig:
10km: 36:59
15km: 55:39
21.1km: 1:18:09
25km: 1:32:16
A Margitsziget nem esett túl jól. Meleg volt, pára, szint, nyálka… Szóval fájt egy kicsit. Itt volt az első kvázi holt-pont. Ilyenkor, amikor rossz, mindig arra gondolok, hogy basszus én ironman vagyok, a fájdalom és a fáradság nekem a legjobb barátom. Nem hagyhatom el magam, sőt! Most kell flicskát mutatni a Kalapácsos embernek! És mutattam neki egy akkora fityiszt, hogy ettől elszégyelte magát, és otthagyott más áldozatra vadászva. Szerintem mindenkinek a Margitszigeten bújt el valamelyik bokorba, mert itt lehetett a legalattomosabban lecsapni. :)
Szerencsémre pont a hídra felfutás előtt ért utol a Honvédos Khoór Bence, akivel már régóta ismerjük egymást. Ez tökéletes volt, és tudtam, hogy vele kell mennem, amíg lehet. Szerintem abba sincs vita, hogy a legkegyetlenebb szakasz a 33-as tábla utáni pár száz méter volt. Margitszigetről ki, fel a hídra pofaszélben. Fúúúú! Na itt is bemutattam egy fityiszt a miheztartás véget, és mit sem törődtem a körülményekkel! :) Innentől megint kicsit erőre kaptam, de azért ez a szakasz lett a leglassabb. Míg 25 és 30km között futottam egy 18:53-as 5-öst, a következő csak 19:05 lett. A Nyugati felüljáró viszont meglepően jól ment. Hátszél volt, és felfújt rá :)
Azért szép lassan utolért a Kalapácsos, és jól combonvert a Dózsa György úti aluljáróból felfelé jövet. Itt kapott egy nagyobb sokkot mindkét feszítőm, és tulajdonképpen innen már nem is igazán tértek magukhoz a végéig. Viszont már csak 4km volt a végéig. Gyerektáv :) De milyen 4 km volt ez… Fel-le, kanyargás a Ligetben. Őrület! Nagyon rosszul esett, ahogy azt gondoltam is a verseny előtt. Fogalmam sem volt, hol állhatok összidőben. Viszont a célegyenesbe fordulva óriási meglepetésemre 2:37-et mutatott az óra. Óriási érzés volt! Valami olyat éreztem, mint az első ironman-em célegyenesében. Sírási inger rángatta a szám szélét, és mindent elöntő eufória.
Sikerült! Megvan!
2:37:28!!!
És amin még jobban meglepődtem, hogy abszolút 8. helyen végeztem! Óriási!
Elsőprő sikert aratott az ELTE csapata is, hiszen ezzel az abszolút nyolcadik helyezésemmel csak a kettes számú csapatba kerültem be. Vagyis Szabó Gábor, Beda Szabi és Deli Gergő győztek a maratoni csapat OB versenyben! Míg Pach Péterrel (alias Pierre) és Komocsin Balázzsal „csak” másodikok lettünk ebben az összevetésben. Soha rosszabb eredményhirdetést kívánok magunknak srácok! :)
Még egy megjegyzés. Nem tudom ki mennyit mért össztávra a versenyen, de többen a Google-ban is kimérték ezt a módosított útvonalat, és egyöntetűen 43-43.3km közöttre jött ki a táv.
Hoppá! Az én Polar RC3 GPS-em is 43.3kilit mért, és eddig nekem nem tévedett ez az óra! Tehát érdemes lenne ennek utánajárni. Így viszont nem is gondolok bele milyen idő lett volna, ha ténylegesen kimérik pontosan a távot. Az óra szerint 3:38-as átlagiramot futottam, ami szerintem reális lehet.
No mindegy. Örülök, boldog vagyok. Ez egy óriási lökést adott a folytatáshoz! Juhéjj! :)