2008.03.07--Péntek

 

 Reggeli  06:00

 

  Hihetetlen, de azt hiszem sikerült kipihenni a szerdai fáradalmakat, viszont az izomlázam még mindíg nem múlt el.  Megérkeznek a többiek is, szinte pillanatok alatt beérünk az uszodába, haj összeköt, sapka fel, szemcsi fel máris melegíthetünk. Ilyen gyorsan még sosem sikerült átvedlenem, pedig még az egész városban tök sötét van.

 

   Van akit a száguldás mámora, van akit a heroikus kűzdelem vagy a tökéletes technika tett a triatlon rabjává. És van, aki talán meg sem tudja fogalmazni, hogy miért kötelezte el magát a 3atlon mellett.

 

   Már csobbanok is 3. ként és a megkezdem a mai napi penzumomat. Azta mindenit, de kellemes a vizecske. Talán met kint már annyira átfagytunk és a zuhany alatt sem olvadtunk  fel teljesen.  Kellemes, de inni akkor sem szeretnék belőle, annak ellenére sem, hogy egyik másik pálya szélén száradó társunk igencsak kínálgatja az egészséges klórmennyiségben gazdag vizet a lábával

 

    400 méter gyors, ez a mai napi bemelegítő adag, majd 2* 50 felrázó gyors következik, utána pedig mindenki a szabadon választott (edző által ) kötelező 400 gyorsot teljesíti, amilyen gyorsan eddig még sosem. Szép nyugodtan tempózgatok.  Néha-néha kitekintek és elfog a nevetés, ami nem is baj, mert kell a jó hangulat, viszont így sokkal több oxigént kell fogyasztani.  Röviden a következő látvány tárul a szemem elé: az egyik fiatal csapattársunk olyan kis tizenéves srác, sétál a víz tetején. Na nem egészen szó szerint, azért annyira mégsincs korán és nem szeszesitallal töltötték tele a medencét szerencsére, csak azon a vékonyka vízrétegen sétálgat, ami a feszített víztükrű medence szélére időnként kifolydodál.  A srác nem igazán mutat túlzott hajlandóságot a megmártózásra, de sebaj. Az edzője neki is a segítségére siet, és megpróbálja csobbanásra ösztönözni. Bedobni. Bírkóznak is rendesen. Szabad és kötött fogás egyszerre van jelen, tehát mindenféle sportkedvelőt szívesen látunk itt Pool-ban. Tegnap például  profi boxmeccset vívtunk egymással a továbbjutásért, ma pedig bírkózás folyik a parton, közben a mi sávunkban megy a Forma-1

 

    Már a végére mindenki teljesen bemelegedett   következik a felrázó gyors, hogy lelkileg is sikeres legyen a ráhangolódásunk.  Most mindenki kimászik a partra. Az edzőt figyeljük, aki máris indítja az 1. párost 400 méteren.  Elindulnak, a stopperrel szinte 1 időben, közben egyik társunk segédkezik és szorgalmasan körmölget mi pedig egyik pillanatban az elért eredményeket, másikban pedig a csatározásokat lessük árhus szemekel.  100 méteren szinte egyszerre fordulnak, majd egymás mellett úsznak. Mintha csak az orosz szinkronúszó válogatott bemutató edzését tekintenénk meg.   Annyira szépen precízen pontosan egyszerre haladnak, de 150 után fáradni látszik mindkét versenyző. A mozgásuk lelassul de szinte egyszerre és 300 méter után azon imádkozunk, csak bírják végig, mert nagyon ciki 100nál kifáradni. 350 és fordulnak. Semmi remény. Elkészültek teljesen, mert  a 300-as részidők  arra engednek következttni, hogy itt valami nagyon nagy gixer van. 400 és vége. Nem semmi! Mindketten ki vannak pusztulva.  Jön a következő 2, aztán mi következünk. Egy lány és egy fiú. Egy páratlan páros, de még mennyire. A kis hölgy ügyesebben lapátol, 100 nál együtt vannak aztán a srác kissé lemarad és ez itt nem szerencsés, ha az ember elengedi a húzóerőt. 

   Támaszkodunk a falnál és élvezzük az élő képet meg a stereó hatást. 200 méter után egyre jobban kezdem sürgetni őket. Na nem csak azért, mert annyira drukkolok nekik, hanem már majdnem megsül a fenekem a radiádornak dőlve.  300méteren a kiscsajnak már majdnem 4 testhossz előnye van.  Hihetetnen. Pici lány és milyen nagy időt fog úszni, de ő is elfáradt 100 után. Szépen elkezd lassulni és már csak olyan komótosan érkezik célba. Aztán a srác is befejezi a versenyt.

 

 06:30

 

   A listán látom felírva a saját nevemet, vagyis a mesének vége, menni kell. Idő közben kiderül, hogy az ellenfelem megsérült tennap a futásnál, ezért ő csak 200 méterig jön mellettem. Elfoglalom a pálya belső részét, majd az indítójelre várok, hogy végre már én is bizonyíthassak.  Felhangzik a az a márj ól ismert ÉéééS Hopp!  Elrajtolunk.  Jobb ha rendesen elkezdem, mert különben akkora nagy  hátrányba kerülök, hogy nem lesz elég időm behozni a lemaradást. Véletlenül sem szeretnék abba a hibába esni, mint Évike a Barcelona-i wb-n, amikor 200 pillén későn nyitotta meg a végső hajrát és ezért 1 wb arannyal kevesebb lett a gyűjteményben.

És azt már volt szerencsém megtapasztalni, hogy az úszótárs 100 méteren jóval lassabb nálam, akkor 200-on nem lenne szerencsés, ha elaltatna, ráadásul szegény még sérült is, úgy aztán pláne nem fog nagy időt repeszteni.  Tehát el kell mennem mindjárt a legelején.

  

   Jobbra nézek és látom amint szorosan mellettem halad,  nem hajlandó leszakadni. Gyorsítanom kell, mert eddig még senki sem úsztott jobbat saját magánál.  Rajtam a világ szeme. De milyen nehéz

Hajtok rendesen, érzem a sebességet. Az 50-es forduló a terveim szerint sikerül, irány tovább. 2-es levegővel haladok, mert így még gyorsabb lehet a tempóm. Felnézek az edzőre, s látom amint mutatja, hogy Jó. NAGYON TÖKÉLETES. Nem látom rajta hogy le akarna lassítani. Ezek szerint megfelelőnek találja ezt a sebességet, kérdés én meddig bírom még. 75 méter, bukfenc a társam kb 10 mterre van "csak" lemaradva, de az itt most nem jelent semmit,  nem vagyok sebesült, tehát bírnom kell.  100 hoz érve izmét szúrkálnak de nagyon. Nem érdekel ma itt nyerni fogok, és megmentem a csapatomat!  Ismét az edzőre nézek, aki mutatja hogy még mondíg oké!  Akkor úgy döntöttem, továbbmegyek. 125-nél elég pocsékul sikerül randevúm a fallal,  talán még hozhatok valamit az egészen. Fordulok ballra,  ilyenkor nincsen semmi jel. pedig most arra lenne a leginkább szükségem.  Az edző könyörtelen. Nem segít pedig de szeretném...

  150 aztán itt érzem, amint a lábam kissé megcsúszik a falon és majdnem sikerül lenyelni ebből a jó kis klóros vízből. Irány tovább. Fáj a hasam   már egyre elviselhetetlenül. Nem számít, hiszen 800-nál  ugyanez volt, tehát ebből kiindulva jó eséllyel pályázok 1 egyéni csúcsra. Karjaimban izomlázat érzek a tegnapelőtt ennyit kivett volna belőlem? Az lehetetlen. Vagy mégsem?  Mintha egy óriási hosszúságú kötélen kéne végighúzni magam, s közben mintha karóba húznák az embert.  Mindent az egyéni csúcs érdekében. Fordulok és már sehol senki. Balra nézek, látom az edzőt pótóban és rövidgatyában, de csak sétálgat mellettem. Adjon már valami jelet könyörgöm! Kérem szépen segítsen rajtam mert iszonyatosan szenvedek. Könyörüljön meg rajtam, megígérem jól fogok úszni, de adjon már valami jelet. Az Isten szerelmére, legalább nézzen már rám!  Szörnyen magányos érzés mikor magára hagyják az embert a szenvedései és megpróbáltatásai közepett. Csak egyszer legyen vége. 300 után elkezdem pörgetni a lábaimat  mint atom és ha létezik fénysebbesség, akkor én most célba vettem, bár már alig élek, de mindezt leszámítva köszönöm tök jól vagyok. Úgy élek, hogy majdnem belehalok!

 

    Valaki ellophatta a csengőt, mert senki sem jelzi, hogy kedves hölgyeim, és uraim, következik az utolsó 100 méter a kedvenc számomban. már hallom is a fülemben Vitray Tamás bácsi hangját amint Szöulban Egerszegi Krisztinát bíztatja a 200 hát döntőjének hajrájában.  Gyere kicsi lány, gyere, gyere! Ez a mostani kicsi lány (én) legszívesebben hangosan visszakiabálna. 

  Megyek Tamás bácsi, megyek megyek, csak tessék megvárni!

Egyedül a szívem vitt előre, a pulzusom kb 220 felett járhatott az úszósapim meg eléggé felcsúszott a fejemen de ez sem izgatott. Pattanásig feszült minden idegszálam, vagyis ami még megmaradt, és minden erőmmel igyekeztem a cél felé. Kezeim mintha ólomból lettek volna, csak előredobtam őket minnél gyorsabban, a technikára már nem igazán tudtam figyelni. Irány az utolsó 25.  Szinte sírtam a fájdalomtól, vagyis sírtam volna de minden erőm elhagyott. Meg kell lennie, meg kell lennie. Egyéni csúcs kell. A világ elsötétedett előttem, próbáltam felemelni a fejem, hogy legalább lássak valamit. Mikor jobb kezem előrenyújtott ujai elérték a falat, hirtelen magamhoz tértem. Küldetés teljesítve. Részemről inkább lehetetlen küldetésnek bizonyult.

 

    Az edzőm odajött hozzám, és közölte az időeredményemet. Fájdalomtól eltorzult arccal hallgattam minden szavát. Az egyéni csúcs csak 0.9 tized másodperccel dőlt meg, viszont magam részéről jobbat terveztem  erre a napra.  Elégedetlenségem csak pár pillanatig élt. Ez azt jelenti, hogy lesz még bőven alkalmam egyéni csúcsokat dönteni, sőt ha 0,9 tizedenként haladok, akkor gyakran lesz tüzijáték a mi utcánkban

 

   Levezetés után sorban konzultáltunk a trénerrel.  Megtekintettem az elért eredményeimet. 100-an ként jegyzetelt. Nem semmi. 100-on egyéni csúcs közelében úsztam. Már az első 100 méteren úgy cikáztam a medencében, mintha csak a következő zöldhullámot akarnám elérni a Nagykörúton.

Az erős kezdés azonban hamar megbosszulta önmagát.  200 után teljesen elkészültem és ha a csúcssebességet nem is, de a fájdalomküszöböt minden esetre sikeresen átléptem. 300-on olyannyira lelassulta,m mint Alain Prost a defekt után.  Szinte majd 6-8 másodpercet kaptam saját magamtól.  Aztán az utolsó 100 az katasztrófa.  Tragédi.

 

   Mondom a poént: Az egész 400 gyors végeredménye rosszabb lett, mint 800-on az általam szerdán  produkált 400-as forduló részeredménye

 

   Edzőm szerint a technikám az elején még elment, de az utolsó 100-on már leginkább kezdett hasonlítani  Ian Thorpe gyönyörű szép mellúszásához.  Nem kell elkeseredni, lesz még felmérő, lehet javítan bőven,  akár  1 egész percet is,  csak kicsit többet kell technikázni, hiszen azért kezdtük el a közös munkát anno 2 hete, hogy mindez összejöjjön. Elkeseredésre semmi ok. Innen még bőven van hova fejlődni.  

 

  Ez a nap is jól indult, hiszen 0,9 mp is nagy idő. Ha Laure Manaudou  csak ennyit javítana 400 gyorson,  gyanítom,  senki nem felejtené el azt a megismételhetetlen produkciót amit nekünk örömében bemutatna. 

 

Nekem ez ma már sikerült, Einhoowen-be Laure következik!