Mátrabérc Trail 2017. mód.
Elöljáróban: nem vagyok egy kompetitív alkat. Nagyon lenyom az egész milliő. Egyedül, ketten-hárman százszor jobb élmény menni a hegyen. Magadba szívni a túristaházak bográcsos, fenyőfüstös kipárolgása mellett (most is ketten mentünk szinte 90%-ban egy 40-es rákospalotai sporttárssal és előtte pestiekkel is) a hegyiemberség valódiságát.
Igen, de összeszámolva: valójában 10 hegy ez, ami kicsit izgatja a magamfajta bükki gyerek fantáziáját -egyben lenyomva.
Most is csak segítettem a többieknek, közbenmeg mintegy versenyben akartam megnézni belülről is, hogy mit rendezünk valójában évről-évre szépreménnyel, hogy hátha élvezhető lesz valakinek. Utóbb inkább pl. padrakodásban tettem oda magam, mint a terepen, mások lenyomásában. mivel rengeteg ülőhely kellett ennyi közönségnek és fáradt atlétának.
Már tavaly is indultam volna, a másnapi rendezősdi előtt, de belerúgtam egy kőbe, Bánkútról lefelé, egyik tavaszi hétvégén, a túleddzettség és a nemodafigyelés hatására. Ennek fantomfájdalma a nagylábujjam izületében még mai napig is kísért néha. Így viszont kreáltak, kérésemre is Bigáék a Muzsla nyeregben egy itatópontot, ahova a helyi erdésszel mentünk fel. Nagy, nehéz vizesballonokkal, terepjáróval -úttalan utakon. Le pedig már egyedül cipekedtem, az üresekkel Szurdokpüspökibe - jókis, vadvirágos szurdokokon. Ez volt tehát tavaly, nemfutva, viszont idén már szerencsésebben alakult a móka, több szempontból is:
Tán mindenki tudja, a verseny hátterében meghúzódó negatív idei vonulatot természetanyánk részéről. Pl. a futam hetében, a rajttól nem messze az Egererdő éves termelésének megfelelő tarolású tornádó pusztított, amit a szakemberek legalább a túristaösvényekről el tudtak takarítani -kérésünkre. De ezt megelőzte egy egyhetes, áprilisi hókármentesítés is.
Aztánmeg ott volt az én negatív sztorim, vagyis unokatesóm érdeklődött vasárnap reggel az előző napi eredményemről, amire ezt voltam kénytelen válaszolni:
"nemtom, nem néztem. Előtte éjjel 3x ment a hasam, így a nap utolsó harmadában ásványhiány miatt görcsöltem minden lábizmomban -néhol durván- felváltva. ilyet még nem tapasztaltam sose. Sajna a középmezőnybe viszacsúszva lettem csak jobban -segítséggel. Első 10-km-en stabilan 25. voltam pedig."
Szóval péntek este a wc-n telt, így hiába a táplálékkiegészítő szedése, már két hónapja... A szombat teljesen ásványmentesítve ért, ráadásul a pálya is csúszós volt lefelé -ami szemüveg és térlátás nélkül nagy reszkír volt. Így még jobb is, hogy nem bírtam annyira nyomni és nem estem be lefele egy-egy sziklásabb vízmosásba térggyel.
Az első 10km-en, (Oroszlánvár nevű emelkedőig) babán ment minden. Még röhögtem is magamon, mennyire hidegen megyek -vagyi szinte kívülről figyelem magam, milyen jó íveket választok és hogy szépen emelem a lábam is, míg városiasabb társaim mennyire nyögnek minden kis redőnél és lefelénél -sárátfolyásnál. Aztán utána történt valami páratelítődés és attól fogva folyamatosan szakadtam le hátra. Törtem botokat -ahogy azt már Ilditől tavaly ellestem- és karrásegítéssel operálva tudtam magam szinten tartani Oroszlánvár átbucsálódása után is, mikor Levivel humorizáltunk, hogy majd engedjen már vissza maga elé (amit pisilés miatt meg is tett).
Aztán, főleg a 3-an mentünk egy darabig a 3. lánnyal, aki brutáljól nyomult lefelékben, csak a frissítőkön állt kb. 3x annyit mint én a 2. harmadban -hiába a folyamatos gélevés, izoivás tőle is leszakadtunk Ferkóval. Még magnézium ampullát is ittam -mert a rákospalotai "kolléga", -aki egyébként előttem esett arcra,- segített vissza vele, miután biztosítottam hogy együtt jobb lesz nekünk beérni -ha úgy gondolja. Amikor combhajlítóm görcsbe rándult, már vagy ötödszörre és megálltam visszafeszíteni pár percre, akkor mindig odaugrott és bajtársiasan figyelt rám.. Egy pesti skaccal meg előtte beszélgettünk sokat, pl. a botozásról (az egyém épp eltört előzőleg, ezért választottam a nagyapáim törős módszerét -ami jelen esetben, a rengeteg lehullott ág miatt gazdagon állt rendelkezésre a csapásunk szélén).
Olyan középmezőnyben érthettem be végül, de maradt bennem sok. Szerintem még egy huszast bírtam volna, de csak mert nem dörzsölődtem ki a babaolajnak köszönhetően. Ezt a talpamra, meg a lábtövemre kentem gazdagon a rajtban. Nameg az asicsom jó talpebetétjével is minden klappolt. A legfájdalmasabb talpfelázás adott lehetett volna, mivel a Diós és a Csörgő patakot is többször kereszteztük, valamint a dózerutakon jelentős átfolyások voltak a hajnali záporból. Ha viszont nem esik, akkor biztos, hogy a Clifton 3-ban megyek és akkor jól összevágja benne a talpbetét széle a lábam. (Mint tegnap is a kis körömön azt "gyünyürűlyenn" tapasztaltam.) Ez nem az eredeti talpbetétje lett volna Hokámnak, hanem "okos" módon, a versenyre egy kevésbé izzadtságszívó, trekking talpbetéttel cseréltem volna fel az eredeti vastaghokát. Az ittholi "teszteken" még jónak mutatkozott, (really the best in the hardest test: ITT -No, Kija?!) 54km-en viszont mire észreveszem, hogy vág, már hiába lesett volna a frissítőponton leadott pótbetét.. Galyatetőig biztos, hogy éles fájdalom kísérte vízhólyag képződött volna a lábamon. Így meg a leadott frissítőm maradt a kocsiban. :- (
Amúgy jó élmény egy ilyen "trailRace" a természetkedvelő, kisnyugdíjastempósoknak is, de még így is teljesen esetleges, mikor sérülhet le az ember különféle bagatell okokból. Persze jobb, mint aszfalton trappolni és az idő se volt túl fülledt, pedig egészen koraestig esett még aznap. Szerencsére azt már a célban élveztem, kibámulva a fejemből bambán :- ).
Most futottam egy 12-t tehát (leszámítva a vasárnapi szalagösszeszedő 7km-em) és elég jó tempó sikeredett a csanyiki körömön+ a vár körül haza, meg végre le bírtam görcsberándulás nélkül nyújtani is utána a lábam -ami feszült is szépen közben, de Dr. Klennel kentem be. Meg érzem, hogy jó lenne még lemasszírozni is alaposan -gyűjtök is egy thai útra, ősszel :-). Pár képet lőttem is a szalagösszeszedéses futótúrám előtt, a Muzsla Trail (rövidebb táv, 27km 1500m szintemelk.) másnapi 8. km-énél Bobbi-barátomékkal frissítve a futókat:
https://www.flickr.com/photos/154933375@N07/page2/ Összességében jól éreztem magam. Köszi!
