Ma futottam. Igazi földön, igazi levegőt szívva, igazi napsütésben. Nem futópadon, nem teremben, nem szemezve azzal a béna csajjal, aki izzadva figyel a tükörből...

Felcsatoltam magamra mindent, amiről azt gondoltam, hogy egy "igazi" futónak elenegedhetetlen. Az órát lassan értem (óra, perc, másodperc) de komolyan elgondolkodtatott a lépésszámláló. Fűzőre felrak, elemet tesz bele, bekapcsol (1.tortúra), visszapattint (2.tortúra), óra megtalálja lépésszámlálót, kalibrál (mit csinál?). Azt mondja, hogy menjek egy futópályára és fussak egy 400-as kört, majd álljak meg míg kommunikál A B-vel, és már kész is. Aha. Végül is semmi probléma:

1. Közel s távol egy nyomorult pálya sincs. Ezért vergődöm a dombokon
2. Egyébként max egy szabócentivel az oldalamon tudnám kimérni a 400m-t, hogy kalibrálja magát ez a   szerencsétlen.
3. És különben is azért van, hogy ő mondja meg mennyi a 400m, ne én neki.

Kezdeti aggályokon túllépve, kutyával az oldalamon nekieredtem a tájnak. Két dolgot hagytam otthon: egy korcsolyát és egy jégcsákányt. Brutális volt. Már már olyan esetlen voltam, hogy a kutyám is kiröhögött. 20 perc hegyi csúszkálás után lementünk a völgybe, ahol már futáshoz hasonlót is tudtam produkálni (még jobb ütemben is, mint a futópadon), és a kalibrálatlan órám azt suttogta, hogy egy 5 km benne volt az ABS mentes csúcsfutásban. (Azt is gyorsan elfelejtette, mert rossz gombot nyomtam meg).

Minden bénázás ellenére, fantasztikus élmény volt, és nagyon irigylek mindenkit, aki többször megteheti, hogy hétközap délelőtt napsütésben a természetben sportoljon.